Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Cselényi István Gábor: A környezetvédelem problémája és a keresztény felnőttképzés
TEOLÓGIAI-LELKI PÁSZTORI KÉRDÉSEK A KÖRNYEZETVÉDELEM PROBLÉMÁJA ÉS A KERESZTÉNY FELNŐTTKÉPZÉS Túléljük-e a jövőt? Amikor a hatvanas évek elején megjelent a híres biológusnő, Rachel Carson könyve, a Silent Spring (Néma tavasz), amely az élővilág növekvő veszélyeztetettségéről és károsodásáról szólt, a természetkutatók szűk körén túl a világ közvéleménye először szembesült a környezetvédelem problémájával. S ha a könyv szerzőjét sokan „vészmadárnak’ kiáltották is ki, megállapításait hamarosan igazolták a legszélesebb körű tudományos vizsgálatok. Napjainkra már a tömegkommunikációs eszközök tudatosították bolygónk „megsebzett” voltát; nap nap mellett olvashatunk, hallhatunk a levegő, a vizek, a természet szennyezettségéről, amely nem várt s csak nehezen megállítható következménye a modern civilizációnak. A környezetszennyeződés pedig korunknak csak egyik, mondhatni, felszíni válságjelensége, amelyhez egész sor, ugyancsak világméretű krízis társul: az olajválság, egyáltalán, az ásványi energiatartalékok, sőt minden természe es alapanyag fokozatos kimerülésének „távlata”; az atomenergia hasznosításával együttjáró egészségügyi gondok; az energiaprobléma miatt kialakult gazdasági válságjelenségek, köztük a munkanélküliek számának növekedése (ma a Földön mintegy 300 millió emberről mondhatjuk el, hogy „teljes munkanélküliségben ’ él); az iparilag fejle tebb és kevésbé fejlett országok egyre kiáltóbb ellentéte, a piacért folyó harc, s ennek nyomán a világ-, sőt atomháborús veszély. De még „mélyebben” fekvő tünetek is jelentkeznek. Említhetjük az egészség — az emberi szervezet, idegrendszer s a közegészségügy — túlterheltségét, a népességrobbanást, annak minden következményével együtt (pl. élelmezési gondok), s a gazdasági problémákat kísérő lelki egyensúlyvesztést, a — főleg a fiatalabb nemzedék körében tapasztalható — értékválságot. összefoglalólag úgy mondhatnák: megbomlott az embernek és környezetének összhangja. Kérdésesnek tűnik, egyáltalán „túléljük-e" a jövőt, le tudjuk-e gyűrni a szaporodó kríziseket. Szellemesen írja Paul Valéry francia lírikus, közmondássá vált aforizmájában: „Korunkban az a legszörnyűbb, hogy a jövő immár nem az, ami volt”. Sokan ezért szekularizált apokalipszisig jutnak el, rémképeket látnak, mások kérdőre vonnak minden értékrendszert, a „jóié i társadalmat” mindenestől tagadva visszamenekülnek az „ipar előtti” életvitelbe. Mindez azonban nem megoldás. Bizonyos fokú technikai fejlettség és továbbhaladás nélkül lehetetlen elképzelni az emberiség jövőjét. A merő tagadás vagy pánikkeltés helyett tehát helyesebbnek tűnik a válságjelenségek okának felderí ése, majd minél teljesebb „orvoslása”: az a szó legtágabb értelmében vett „környezetvédelem", amely igyekszik helyreállítani az ember s az őt környező világ (Umwelt) harmonikus kapcsolatát. S itt érdemes hangsúlyoznunk: nemcsak az kérdéses, lehet-e korlátlan a növekedés, hanem az is, hogy helyes-e, ha egyoldalúan anyagiakban akarjuk mérni a fejlődést. Mindeddig egy ember ér ékét az szabta meg, mennyit tett le a termelési folyamat asztalára, élet- színvonalunkat azon mértük le, évi jövedelmünk mennyivel nőtt, s úgy gondoltuk: az ilyen mutatókkal mért életszínvonal-emelkedéssel életünk minősége is magasabb lett. Ma mindez kérdésessé vált. Észre kell vennünk, hogy a fejlődést egyoldalúan anyagiakban kereső növekedés-eszme mögött az ember- és világkép tagadhatatlan torzulása rejtőzik. Mi sem jellemzi jobban ezt a torzulást, mint a neutronbombának már pusztán a gondolata is, amely az élettelen, anyagi struktúrát érintetlenül hagyná, „csak” a szerves és főleg az emberi éle et pusztítaná el. Ez a tisztán technikai-anyagi civilizáció veszélyes önértékelésének „csúcsa”: a gazdasági értékek jóval az ember fölé kerültek. Helytelen lenne azonban itt Erich Frommmal valamiféle „nekrofiliáról”, tudatalatti halálvágyról beszélnünk: mintha az emberiség .— öntudatlanul is — saját öngyilkossága felé menetelne. Éppen a neutronbomba elleni tiltakozások is jól mutatják, hogy az emberiség jó része elu asítja az önmegsemmisítésnek már a lehetőségét is. Ugyanilyen egészséges életösztönnek kell jelentkeznie a környezetválság leküzdésében is, olyan környezetvédelem kialakításával, amely magában foglalja minden 52
