Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 1. szám - KÖRKÉP - Dabóci Mária: A felelősség forrásainál
valóságszomjának, akaratunk tökéletesebb létre törekvésének kielégítése. — Ezek tehát az emberi természet sajá jai, minden ember közös vonásai, viselkedésünk közös alapjai. így ezeken a fontos pontokon minden egyes emberrel találkozhatunk és együtt munkálkodhatunk. De éppen ezeknél a p.ontoknál ma különösen is kívánatos, hogy megcsillantsunk valamit a keresztény teljesség friss szépségéből. Abból, hogy az értelem valóság u'áni szomja, az akarat tökéletesség utáni vágya milyen beteljesedést remélhet a mindennél szilárdabb Valóságban, a hiánytalan Teljességben, aki maga a Jóság, a teljes Megkívánhatóság. Nem is szólva a természettörvényeknek az örök törvényhez való viszonyáról, amely a rész és egész kapcsolataként fogható fel, s arról, hogy milyen lendületet kap a részleges, ha az Egész hatóerejében szemléljük, éljük. Ugyancsak lényeges annak a megfontolása is, hogy tulajdonképpen kinek a színe előtt vagyunk felelősek. Nyilvánvaló, hogy személy csak személynek tartozhat számadással. De rá kell irányi ani tekintetünket arra az igazságra is, hogy akinek a színe előtt alapjában és a számonkérést elkerülhetetlenül felelősséggel tartozunk az elénk adott, belénk írt törvények érvényrejuttatásáért, a szerintük kialakítod életért, ez a személy a félrevezethetetlen, megvesztegethetetlen végső erkölcsi Cél. Az ő kezében van a végső és döntő szentesítés, s ez nem más, mint az örök Cél megadása, ill. megvonása. Felelősség eszménk tőkesúlya ennek, az Ö elő te való felelősség tudatának az elmélyítése lesz. Természetesen ehhez szükségünk van arra is, hogy róla magáról ne csupán vázlatos, hanem dúsan telített fogalmaink legyenek. — Az emberi rendhez hozzátartozik, hogy a természet törvényeivel összhangban rendezzük a tényeket és a gondolatokat. De az ember nagyobb boldogságot kapott örökségül, mint amit ez a rend biztosíthat a számára. S a keresztény ember akkor is erre a nagyobb boldogságra törekszik, amikor az említett természettörvényeket, amelyekben a Teremtő szerető gondoskodását ismeri fel, igyekszik érvényre juttatni. Teljes igenje nemcsak e törvények által kijelölt és biztosított gazdagság elfogadására, kifej'ésére vonatkozik, hanem ennél sokkal többre: az önmagát nekünk ajándékozó Istennek, az Igaznak és Jónak a saját életközösségébe való, hozzánk címzett meghívására. Tudjuk, hogy ez a meghívás mindenkinek szól, minden korban és helyen, bár az erre vonatkozó tudásunkat újra és újra föl kell frissí énünk. Mindenki, a most nyiladozó értelmű is ott a piros lámpánál, a Teljességgel, a Jóteljességgel való személyes egységre hivatott. Ez a tény ugyan növeli felelősségünk terhét, de sokkal nagyobb mértékben gazdagítja szépségé . Hiszen viselkedésünk minden kis hullámfodra, amely hozzá, bárkihez ér, Isten szemefényét érinti. Az atomenergia korában sem a mérhetetlen pusztítás lehetősége rója ránk a legnagyobb felelősséget, hanem ma is, mint mindig, az ember Céljának fénye, amely ránk világit. Itt azonban nem az iszonyat, hanem egy minden elképzelést fölülmúló boldogság elérésének a lehetősége sarkall. Ne engedjünk szemünk s e Fény közé semmiféle félelem-gombafelhőt! így felelősségvállalásunk, vagyis a természet törvényeire, Isten ajándékaira kimondott cselekvő igenünk nem csupán e törvények által óvott rend kibontakozását segíti, hanem Isten dicsőségének a megnyilvánulását is szolgálja. Dabóci Mária — 4. Elkötelezés az atomháború bevetése ellen A dokumentum harmadik része a nagyhatalmakhoz és a többi nemzethez fordul: Kötelezzék el magukat, hogy nem ők lesznek az elsők, akik az atomfegyvert vetik be egy esetleges háború esetén. Tegyenek ígéretet arra, hogy soha nem alkalmaznak fegyveres erőszakot más államok területi épsége vagy politikai függetlensége ellen. Kössenek ellenőrizhető és végrehajtható egyezményeket a leszerelés érdekében. Ebben a kérdésben ne legyen helye a politikai különbségeknek vagy területi vi óknak. A nemzetek vezetői után a nyilatkozat a tudósokhoz fordul, hogy használják fel alkotókészségüket az emberiség életének javítására. A vallási vezetőktől és az erkölcsi tanítóktól azt kéri, hogy kitartóan és hatékonyan hirdessék az igaz emberséget. Végül a nyilatkozat a világ minden népét felszólítja: „Erezzenek közös felelősséget a háború megakadályozására és harcoljanak az ún. .elkerülhetetlen’ háború tévhite ellen.’’ Kathpress nyomán; (1982. X. 4.) 51
