Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)

1983 / 1. szám - KÖRKÉP - Gyürki László: Az erőszak és a boldogságok

„Egyiptomból hívtam az én fiamat" (Mt 2,15). Ügy érthetjük ezt, hogy Isten határozottan közbelép az igazságtalan erőszakkal szemben, amelyet ember embertársával szemben művel? Az igazságtalan helyzetből való kiszabadítás ígéretéről van itt szó? Jézus csodái is azt mutatják, hogy szabadítóként jött, ellenáll mindenfajta elnyomásnak, amely az embert nyomorgatja. Kivált a rabszolgaságból, de ugyanakkor saját maga is erőszak áldozata. Jézus világosan tanította, hogy az Isten országa eszkatologikus dimenziókat foglal magában, ezért itt a világon nem keverhető össze az elnyomástól és erőszaktól való szabadulással. Tudatában volt annak, hogy Ö az Isten Báránya, de ugyanakkor kardot hozott. A paruzia várásában, amelyben élünk, megfér a két könyörgés: szabadíts meg minket a gonosztól és jöjjön el a te országod. Ennek az óhajtott szabadulásnak itt még csak a jeleit láthatjuk, csak a zsengéit élvezhetjük, nem a teljes megvalósulását. Ez az eszkato- iogikus várakozás bizonyos feszültséget jelent a történelemben. A „még nem" nem zárja ki, hanem éppen ellenkezőleg követeli, hogy „mostantól már' Krisztus legyőzte vére által az elnyomást. Az egyház története során mindig szembe találta magát e kettősséggel: hogyan egyeztesse össze ezt a két végletet elméletileg is, meg gyakorlatilag is. ;

Az evangéliumi boldogság: találkozás

A Hegyi beszéd elején található boldogságok alkotják a kérdés központját. Az evangéliumi boldogság a szegényekhez, a megtörtekhez, az igazságot éhezőkhöz fordul. Ugyanakkor az Úr a szelídeknek, az irgalmasoknak, a békességeseknek, a tiszta szívű- eknek ígéri meg, vagyis azoknak, akik az igazságtalanság, a gyűlölet és kizsákmányolás áldozatai (Mt 5,1—12; Lk 6,20—23). Kik azok a „szegények", akikhez Jézus fordul? Igen sok választ adtak már erre a kérdésre. Egyesek csak a lelki vonalra, mások teljesen a szociális kérdésre szűkítették. Az elsők fölmagasztalták a szegénység és szenvedés értékét, emlékeztetve arra, hogy „lelki” szegénységről van szó. Ezeket megvádolták azzal, hogy ideológiailag is igazolni akarják az emberi méltósággal ellentétes állapotot. Mások viszont erőszakos harcot hirdetnek az igazságtalanság ellen. Vannak, akik próbálják összehangolni a két állítást: az alázatos szívűek és szegények azok, akik szabadon választják a szegénységet, elkötelezik magukat a bűn szegénysége elleni harcra. A megígért boldogság a szegénység szabad elfogadásában áll.

Ezek a különböző vélemények hasznos tanítást tartalmaznak, de a probléma legérdekesebb szempontját általában mint járulékos részt tárgyalják és csak utalnak rá. P. Dupont a Boldogságról szóló nagy munkájában csak kis részt szentel a szegénységnek. A közvetlen és döntő ok, amely alapján a szegények boldogok, Isten Küldöttének jelenlétében van, aki elhozta a végső időket... Egy boldogságot sem úgy kell érteni, mint egy elvont vallási ideál kifejezését, hanem mint kapcsolatot Jézus személyével, akiben az Isten akarata teljesen megnyilvánult. Az evangélium állítja, hogy egyes emberek nyomorúságos helyzetük ellenére boldogok voltak, amikor Krisztussal találkoztak. Jézus boldognak tartotta őket és ezt tudatosította bennük. Az Úr maga is szegény, szelíd, irgalmas, tisztaszívű, s így látható tükre volt a boldogságnak. Jézus tehát nemcsak hirdeti az Igét, hanem ő maga az Ige.

A szenvedés dicsőséges liturgiájában Szent János így elmélkedik. Jézus kéri, hogy tanítványai úgy egyesüljenek vele, mint a szőlővesszők a szőlőtőkével. Kifejezi azt a szeretetet, amely az Atyát a Fiúval összekapcsolja, majd Jézus hozzáfűzi: Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is és teljes legyen az örömötök (Jn 15,11). Főpapi imájában, miután Jézus kéri az Atyától, hogy övéit, akik a világban vannak, őrizze meg, hogy egyek legyenek (Jn 17,11), így folytatja: Most visszatérek hozzád, ezeket pedig elmondom a világban, hogy örömöm teljesen az övék legyen (Jn 17,13). Jézus a kereszttel való találkozás felé haladva, teljes és mély örömet él át és ezt közli apostolaival. A kereszten Ö egy boldog „szegény” volt, akié az Ország, s amelyről szuverén módon rendelkezhet (Lk 23,42). Figyeljük meg, hogy e két ellentétes valóságot Jézus hogyan fogadja el. Az Atya akaratához kapcsolódik s annak ellenére, hegy keresztre van szegezve és Atyjától is elhagyatva, mégis megőrzi fiúi örömét. Ezúttal tudja közölni ezt az örömet minden szegénnyel és elhagyottal. — Ha ebbe a „szentek szentjébe" nem hatolunk be tisztelettel és csodálattal a látszólagos ellentmondások mögé, akkor nem értjük meg, hogy kik azok a szegények, akiknek az evangélium felkínálja a boldogságot. A Hegyi beszédben kihirdetett boldogságok ugyanis nem mások, mint a kereszt-öröm programjának elővételezései. öröm és kereszt — a húsvéti titok fényében visszatekintve — ráveti fényét Jézus minden te téré és szavára. Minden egyes boldogság kihirdetése lényegében hívás a Krisztussal való találkozásra, aki azt nemcsak kihirdeti és kommentálja, hanem valóra is váltja és érthetővé teszi. Krisztus misztériuma nélkül nem lehet az ígéreteket megmagyarázni.

42