Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Kerényi Lajos: Élményszerű istentalálkozások
mint témát kiemelniük s abba magukat beleélve akárcsak 1—2 tizedet mondaniuk naponta, lehetőleg minden nap. - Vannak, akik pusztán cselekedettel, tettekkel, szavak és elmélkedés nélkül szolgálnak Istennek s állandó jelenlétében érezve magukat, mindent érte tesznek. Megvalósítják a „Nem, aki mondja: Uram, Uram”., és: „Éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, vándor voltam és befogadtatok, meztelen voltam és fölruháztatok, beteg voltam' és meglátogattatok, börtönben voltam és felkerestetek” - krisztusi felszólítást. — Valahogy arra kellene rávenni az embereket, hogy „egyenletesebben” legyenek keresztények. Ne csak karácsonytájt adakozzanak, ne csak húsvét előtt tagadják meq magukat, ne csak pünkösd előtt lobogjon a lelkűk! Értékesebb, ha állandóan igyekvő keresztények vagyunk a hétköznapokban, még ha fakóbban is, mint „felragyogóak” az ünnepek táján. Csak annyit vállaljunk, amennyit zokszó nélkül, lázadás nélkül elbírunk. Lemondásban, áldozatban, emberbaráti szeretetben, segítésben, imában. Nehogy valaha is szemére vethessük Istennek: „Én sokat tettem Érted, s Te mégsem segítettél meg. Mindig csak fájdalmat, szenvedést, megpróbáltatást küldték Nem ezt érdemeltem." — Maradjon meg inkább gyarlóságunk, emberi gyöngeségünk, parány-létünk tudata, alázata, ami állandó szállal köt a Mindenhatóhoz.- Keressetek és találtok! - Az Istent kereső ember kapcsolata ugyan az életben bizonytalan, de végül is célba ér, Hozzá talál. Mint ahogyan a szülői szeretet is legtöbb esetben nem kisgyermekkorban, hanem évtizedek múltán érett ésszel értékeljük igazán, — amikor már mi is szülők lettünk — valahogyan így viszonyulunk Isten szeretetéhez is. A cél: Istenért, Istenben, Istenhez! - így az utak eltérőek s szinte mindig göröngyösek. De a „Bennem marad és én Őbenne" ígérete ma is élő valóság. Paleta Éva ÉLMÉNYSZERÜ ISTENTALÁLKOZÁSOK Az Isten már a természetes rendben is jelen van minden teremtményben, az emberi lélekben is. A 138. zsoltár így énekli meg ezt az igazságot: „Elöl-hátul körülveszel engem. Hová mehetnék lelked elől, hová menekülhetnék színed elől. Ha fölszállok az égbe, Te ott vagy, ha leszállók az alvilágba, jelen vagy." (Zsolt 138,5—8). Erről beszél Szent Pál is az Areopa- gon: „Ő ad mindeneknek életet, leheletet és mindent., mert Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk” (Csel 17,25-28). Fölmerül azonban a kérdés, vajon az ember a természetes rendben saját erejével eljuthat-e a lelke mélyén „általános jelenléttel" jelenlévő Istennek mint „megismert tárgynak" megtapasztalásához. Valláspszichológusok, etnográfusok, különösen pedig írók és költői hajlandóságú tudósok ebben a kérdésben igen messze elmennek, és sokat feltételeznek. Keleti pogány népekre hivatkoznak, akikben szinte szenvedélyesen ég a vágy, hogy megtapasztalják az istenséget. Ezt a célt szolgálják náluk pl. a különböző ritmikus mozgások, táncok, részegítő italok, az aszkézis, az idegeknek hipnotikus zsibbadásba helyezése stb. Ezeknek segítségével valamilyen természetes extázist hoznak létre, hogy így, a külvilágot kikapcsolva közelebb kerüljenek a bennük lakozó istenséghez. Az ilyen „találkozást” sokan lehetségesnek is tartják. Buday László könyvében (Fejlődés, hit, alkat. 1944) érdekesen próbálja az ilyen természetes „istenmegtapasztalásnak” lehetőségét leírni „Úgy tűnik — mondja -, hogy lelkünk kevéssé tudatos rétegei valahogy összekapcsolnak minket a világgal és talán Istennel is. Beszűkült öntudatban az egyéniség valami módon kitágulhat, kapcsolatba juthat rajta kívüli valóságokkal és úgy látszik, mintha megfelelő lelki (és bizonyára testi) alkat esetén sem idő, sem tér nem jelentene akadályt." Majd óvatosan így folytatja: „nem akarom egyáltalában azonosítani a transban lévő médium állapotát az elragadott 'szentével” (B. L.: Fejlődés, hit, alkat, 1944. 70. old.). — Valóban, van ok ezen a területen az óvatosságra. Tisztán kell látnunk a természetes misztika területén. - Induljunk ki a természetfölötti misztika meghatározásából Horváth Sándor szerint a misztika „életközösség Istennel, a valóságnak érzelmi valósulása a lélekben (veritas affectíva)” (H. S.: Intuíció és átélés. Tanulmány az „örök eszmék”... c. művéből). Ez azt jelenti, hogy a misztikus élményben Istennek, mint megismert tárgynak (objet connu) kell a lélekben megjelennie. Ez az ismeret azonban még kevés, mert az akaratnak megmozdulására és ráirányulására (amor) is szükséq van. Ilyen értelemben Szent Tamás szerint nem lehet a természetes rendben misztikáról beszélni. „Az Isten jelen van ugyan bennünk már a természetes rendben is, mint fönntartó és kormányzó, - mondja — de nem mint tárgy" (I q. 12. a. 11, ad 4.). Ezért nem lehet megismerésünknek sem tárgya 267
