Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 4. szám - KÖRKÉP - Sinkó Ferenc: Ének az Úr irgalmáról
nak egyik vasárnapján a keresztre feszített Jézus képe előtt megkapja „a kegyelem késztetését”, hogy a bűnösökért imádkozzék. „Jézus sebeinek”, „Isteni vére hullásának” látványa nyitja meg lelkét, s ragyog fel benne a világosodás az Isten szeretetének további jegyéről: — Szünet nélkül visszhangzott szívemben a kereszten függő „Jézus kiáltása ... : Szomjúho- zom! (i. m. 117. o.) — ...Mintha csak hallottam volna, amint Jézus azt mondja nekem, amit a szamariai asszonyoknak mondott: „Adj innom" (i. m. 119. o.). A szomjazó Jézus, az ember szeretetére váró Isteni Szeretet képe leveleiben és halálos betegségében tett megnyilatkozásaiban is újra és újra feltűnik. — Annyira szüksége van a szeretetre és oly tikkadt, hogy tőlünk várja a korty vizet, amely fel kell, hogy frissítse őt... — írja egyik levelében. Felismerései a szeretetre váró Istenről még merészebb, a középkor nagy misztikusaira — például Sziénai Szent Katalinra - emlékeztető képekben is felszikráznak: — Jézus beteg és meg kell látnunk, hogy a szeretet betegségét csak a szeretet gyógyítja meg — írja egy másik levélben. Egy továbbiban pedig így jeleníti meg Jézust: — A „szeretet Isteni koldusa" ő, aki könyörög, hogy fogadjuk be és aki úgy mond „köszönömöt”, hogy annál többet kér, minél többet kap. — Legmerészebb kép, amelyet nővérének, Céline-nek írott levelében fogalmaz meg: — Jézus szeretetét Céline iránt csak Jézusból lehet megérteni... Jézus esztelensé- geket követett el Céline-ért, hogy Céline esztelenségeket kövessen el Jézusért. A szeretetet csak szeretettel lehet visszafizetni és a szeretet sebeit csak a szeretet gyógyítja meg. KIMONDHATATLAN GYENGÉDSÉG „Une tendresse ineffable” — kimondhatatlan gyengédség. Ezzel a címmel adta közre Conrad de Meester kármelita atya Teréz Gondolatai-nak első kötetét. Teréz szavaiból vette őket. Szentünk az Isten szeretetének és a léleknek viszonyát kívánja jellemezni velük. Kimondhatatlan gyengédséggel közeledik hozzánk Isten, ugyanolyan viszonzást várva tőlünk. — René Laurentin ilyen alcímmel jellemzi Teréz „kalandját” és „üzenetét”: forradalom a misztika síkján. Több más életrajzírójával együtt a II. Vatikáni zsinat egyik legnagyobb jelentőségű és hatású úttörőjének tekinti. A XIX. század vallásosságában igen erős áramlat volt az a különböző előzményekből, többek között a pelagianizmusból, a kathar eretnekségből és a janzenizmusból beszűrődött felfogás, amelyben az Isteni Szeretet rovására az Isteni Igazság nyomult előtérbe. E felfogás szerint Isten a megbántott Törvényhozó, aki „várja az elégtételt”. Az ember legfontosabb feladata: igazolni önmagát, bűntelen állapotát. Látszólag komor, az élettől idegen magatartás ez. Mégis, paradox módon a kényelmesebb út. A Törvényhozót, az Igazságot a szabályok betartásával, jó cselekedetekkel ki lehet engesztelni. — Teréz szíve számára mindez nem elegendő. A megbántott Isten képe, amelyet bérmálása előtt tartott lelkigyakorlatán vetített rá a vezető pap, csak az amúgy is meglévő szorongásait és aggályosságát lobbantotta fel olyan gyulladássá, amely majdhogy nem a haláláig gyötörte. Ez a tiszta és gyengéd lélek szinte állandóan a bűntudat állapotában élt. - Szenvedései között - és miatt — egyre hevesebben fordul az Isteni Igazságtól az Irgalmas Szeretet felé. Minél többet szenved, annál több mélységét pillantja meg és éli meg az Irgalmas Szeretetnek, aki nem a tökéleteseket keresi, hanem a gyengéket és minden ember felé egyformán árad: — Úgy érzem, hogy ha az összes teremtmény ugyanannyi kegyelmet kapna, mint én, senki se félne a Jó Istentől, hanem szenvedélyesen szeretnék Öt... Számomra végtelen Irgalmát adta és ezen keresztül szemlélem és imádom a többi tökéletes isteni tulajdonságot. .. S így mindegyik sugárzik a szeretettől, úgy érzem, hogy még Igazságossága is (és ez talán még jobban, mint a többi) a szeretetének hordozója ... Milyen édes öröm elgondolni, hogy a jó Isten Igazságos, vagyis hogy számon tartja gyöngeségeinket, hogy tökéletesen ismeri természetünk törékenységét. Hát akkor mitől féljek? Végül is annyira betölti a Szeretet imádata, hogy 1896. jún. 11-én felajánlja magát „Egészen Elégő Áldozatul a Jó Isten Irgalmas Szeretetének” — hogy teljesen azonosuljon a szenvedő Jézussal, az Irgalom és Szeretet megtestesülésével. — O én Istenem, kiáltottam fel a szívem mélyén — írja a két nappal előbb. Szentháromság vasárnapján kapott ihletéséről — csak Igazságosságod kap olyan lelkeket, akik áldozatul hozzák magukat? ... A te Irgalmas Szeretetednek vajon nincsen szüksége rájuk?... Mindenhol csak félreismerik, visz- szautasítják; azok a szívek, amelyeket szeretnél elárasztani vele, a teremtmények felé fordulnak, azoktól kérnek boldogságot és nyomorúságos szeretetet, ahelyett, hogy a te karodba vetnék magukat és elfogadnák a te véghetetlen Szeretetedet.. . (i. m. 212. o.) A SZERETET - ŐRÜLET? Teréz maga mondja „Szeretetből élek” című költeményében: „a világ szemében szeretetből élni - merő őrültség". Még inkább annak tekinti ez a „világ” azt a választ, amit Teréz ad rá: „Szeretetből meghalni — ez az én reményem”. Hogyan fogadhatja el az isteni Szeretet egy fiatal „rajongó” leány önfelajánlását a szenvedésre és a halálra? — kérdezheti — és kérdezi is ez a bizonyos „világ” — a bennünk élő 239
