Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)

1983 / 4. szám - KÖRKÉP - Sinkó Ferenc: Ének az Úr irgalmáról

tűk. Ügy hittem, hogy saját gondolatuk ellen beszélnek, tagadva az Ég létezését, a szép Mennyországét, ahol Isten Maga szeretne örök jutalmuk lenni. Az annyira örömteli húsvéti napokban Jézus megéreztette velem, hogy valóban vannak olyan lelkek, akiknek nincs hitük, akik, visszaélve a kegyelemmel, elvesztik ezt a drága kincset, az egyedüli és tiszta örömök forrását. Megengedte, hogy a számomra oly édes Mennyország gondolata most már csak küzdelem és kínszenvedés tárgya legyen ... Kellett, hogy ez a megpróbáltatás ne csak néhány napig, néhány hétig tartson, kellett, hogy csak a Jó Isten kijelölte órában érjen véget és ... nem jött még el ez az óra. Szeretném, ha ki tudnám fejezni azt, amit érzek, de jaj, azt hiszem: lehetetlenség. Csak az tudja megérteni ennek a komor alagútnak a sötétségét, aki átutazott rajta. (Lisieux-i Szent Teréz önéletrajza. Ford. Kis Mónika. Ecclesia Kiadó, Budapest, 1974. 249-250. o.)

Az „annyira örvendetes húsvéti napok”: célzás 1896. április 2-ról 3-ra virradó éjszakára. Teréz 1895 június 9-én ihletést kap: ajánlja fel magát egészen elégő áldozatul. Nem a megbántott Isteni Igazságosságnak, hanem a Szeretetnek Két nap múlva elmondja az ünnepélyes önfelajánlás imaszövegét. Három nap múlva, keresztúti ájtatosság végzése közben úgy érzi: „a szeretet sebet ejtett rajta". És a következő évben nagycsütörtökről nagypéntekre virradó éjszaka, az addig életerős teremtést, aki „erőteljesebb alkatú volt, mint négy nővérének bármelyike", hemoptizia, vérhányás lepi meg. Húsvét vasárnap pedig rászakad a „hit é.s remény éjszakája”, amely haláláig tart. Testi szenvedéseit két vallomása jellemzi: kijelenti, hogy „csak a hite óvja meg az öngyilkosságtól" és kéri: „az ápolók ne hagyjanak a nagy szenvedők keze ügyében mérgező orvosságokat." Lelki gyötrelmei mélységét — és időszerű jegyeit — ez a vallomás mutatja: — S mikor pihentetni akarom a vaksötétben elfáradt szívemet annak a fényes országnak az emlékezetével, amely felé törekszem, gyötrelmem megkétszereződik, úgy tetszik, hogy a sötétség a bűnösök hangján engem csúfolva azt mondja: Te fényről álmodsz, olyan hazáról, amely a leglágyabb illatokban fürdik, arról álmodsz, hogy mindörökre bírod majd ezeknek a csodáknak a Teremtőjét, azt hiszed, hogy egy napon kilépsz majd a ködből, amely most körülvesz. Rajta, rajta, örvendj csak a halálnak, amely megadja majd neked — nem azt, amit remélsz, hanem a még sötétebb éjszakát, a megsemmisülés éjszakáját (i. m. 252. o.).

Mi vitte el a fiatal, virulóan szép, életvidám és szellemesen okos teremtést odáig, hogy mindezt vállalja? És mi adott neki erőt, hogy vállalását a legsúlyosabb próbatétel kegyetlen feltételei között is teljesítse: megőrizze hitét a kétely rohamaiban, reményét a reménytelenségben?

A LÉLEKKEL SZÜLETETT SZERETET. Teréz nem csak elméletként megszerkesztett, hanem életté megvalósított „teológiájának” központi élménye: „kegyelemtana”, az Istenről, az Isten és az ember s az ember és az Isten kapcsolatáról vallott és megélt felfogása, amelyről nem egy életírója mondja: a maga korához, a XIX, századi katolikus gondolatvilághoz viszonyítva — forradalom volt a lelkiélet és a misztika síkján. Korának katolikus Isten-fogalmához és annak a pasztorációban érvényesülő megfogalmazásához viszonyítva, radikálisan új, ugyanakkor visszatérés az evangéliumok és az egyház kezdettől fogva hirdetett tanításaihoz. — Legkorábbi és egész életét meghatározó élménye: a szeretet: — A Jó Istennek úgy tetszett, hogy szeretettel vegyen körül. Gyengéd mosolyok és becézgetések nyomait őrzik legelső emlékeim!... De ha sok szeretetet adott mellém, jutott abból az én kicsi szívembe is, mert 'Szeretőnek és fogékonynak teremtett... (i. m. 28. o.).

A vele született és a családban kiteljesedett, azaz a részesülésben és viszonzásban megvalósuló szeretetélmény az az alap, amelyről nekilendülve futja meg Teréz rövid életének pályáját, az ő kifejezésével szólva: „az óriás pályafutását”. Mielőtt meg tudná fogalmazni, éli a felismerést: „az Isten — szeretet". Felismerése nem okoskodás eredménye. Mondhatni: a lélek magával hozott kincse. Kezdettől, öntudata ébredésétől fogva érzi az Isten szerete- tének áradását az emberi lélek felé.

— Megdöbbentem annak láttán — vallja eszmélődéséről — hogyan pazarolta jótéteményeit olyan szentekre, akik ellene fordultak, mint Szent Pál és Szent Ágoston . .. jóformán rájuk kényszerítette kegyelmeit. — És: — Megértettem, hogy Urunk szeretete éppen úgy megnyilatkozik a legegyszerűbb lélekben, mint a legfölségesebben, ha az semmiben nem áll ellent kegyelmének... A szeretet sajátossága valóban az, hogy leereszkedjék... megalkotta a gyermeket, aki semmit se tud és csak gyenge hangon kiáltoz, megalkotta a szegény vadembert, aki csak a természet törvényei szerint tud viselkedni s lehajol egészen a szívükig ... Urunk... külön foglalatoskodik minden egyes lélekkel, mintha nem is volna más ahhoz hasonló ... (i. m. 23. o.)

A LÉLEK FELÉ KÖZELEDŐ ISTEN. Nem áll meg azonban a felismerésnek ezen a lépcsőjén Új világ tárul fel előtte, amikor meglátja és átéli az emberré lett Isten, Jézus, felénk, emberek felé áradó szeretetét. Épp hogy betölti tizennegyedik életévét, mikor 1887 júliusá238