Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 4. szám - KÖRKÉP - Sinkó Ferenc: Ének az Úr irgalmáról
lesül Természetszerűleg nő tehát ki magányos imáinkból a közösségi együtt-imádkozás, az Istenről mint Szentháromságról szerzett tapasztalás közösségi átélése. S itt nemcsak a liturgikus együtt-imádkozásra gondolunk, hanem a kisebb közösségekben végzett, szabadon rögtönzött, aktualitásokhoz fűződő ima-formákra is.5 ELKÖTELEZETT SZERETET. Az Isten-ember kapcsolat lélektanához még egy további mozzanat tartozik: a közösség dimenziója, ti. az embertársakkal alkotott közösségé, amelyet már imént, az együtt-imádkozás szorgalmazásával is feltételeztünk, Nem feledhetjük: az evangélium éppen azzal lépte túl az Ószövetség látókörét, hogy nyilvánvalóvá tette: nem létezik szövetség Istennel, ha nem jön létre szövetség az emberekkel is.6 Az Istenhez vezető út azoknak az értékeknek az elismerésén át visz, ami minden emberé. Jézus Krisztus azért jött, hogy egybegyűjtse, ami szétszóródott. Kisebbítette, felszámolta a feszültségi gócokat, egyetemes testvériség alapjait vetette meg, ami erősebb, mint bármilyen fajta ellenségeskedés, egymás ellen fordulás. Voltak korok, amikor a kereszténység legfőbb jellemzőjének az individualizmust tekintették. Korunk zsinata újra felfedezte, hogy nincs élő hit a közösség életében való eleven részvétel nélkül. Aki ma hitre akarja elvezetni a fiatalokat, nagy segítőtársra találhat a szeretet energiájában, annak kiaknázásában Ahhoz azonban, hogy a közösség építése az Istenember kapcsolatot mélyítse el, már-már istenélménnyé váljék, az szükséges, hogy a katekéta, a lelkivezető ne „szeletekben” gondolkodjék: „Most imádkozunk, most pedig éljük a napi életet"..., hanem a kettőt együtt látja és láttatja. A lelkiélet nem azt jelenti, hogy nem küzdhetek evilági célokért, humán értékekért. De amikor ezt teszem, tudatában kell lennem, hogy ezt is a kegyelem viszi végbe bennem. Ha a közösség továbbfejlődésén dolgozom, akkor is tudnom kell, hogy ezzel kiveszem részemet abból a folyamatból, hogy Krisztus „felszabadító szeretetével" (Brien) belenyúlt a történelembe és Isten országává kívánja változtatni. S itt szeretnők — sokak félreértésével szemben — hangoztatni: a közösség-vezető munkája csak akkor lesz eredményes, ha mindig tudatában marad annak, hogy az egyház nem izolált szekta, nem is öntörvényű kis társadalom, hanem a szeretet tűzhelye, ahol a hivő mindig megkapja azt a lendítő erőt, ami szükséges az emberek közti békétlenség elleni küzdelemhez, képesít a gyűlölet legyűrésére. így az embertársakkal való szeretetkapcsolat építése már valóban a Szeretet-lstennel való kapcsolat elmélyítése lesz. Jegyzetek: 1. André Brien: Für eine Anthropologie der Beziehung zu Gott, in Diakonia 1973. nov. 367. kk. — 2. Noel Lazure: Les valeurs morales de la théologie johannique, Gabalda, Paris, 1965. 17, 45, 116, 185, 222—3, 239 o. — 3. Brien: i. m. — 4. Franz Mass: Das persönliche oder unpersönliche Göttliche, in: Concilium 1977. márc. 179. o. és Piet Schoonenberg: Gott als Person (als persönliches) Wesen, uo. 172. o. — 5. Antonio Sagardoy: Das Gebet der Christen, in: Vom Geist christlichen Lebens, Wien, Herder 1983. 91. o. - 6. Brien: i m. és Hermann Pesch: Gebet und religiöse Erfahrung, in: Diakonia 1974. máj. 168. kk. Cselényi István Gábor ÉNEK AZ ÚR IRGALMÁRÓL Minden szent élete kaland. Azoké is, akik hosszabb vagy rövidebb életüket egy kolostorban vagy egy családba zárva töltik el. A kalandjuk nem külső eseményekben valósul meg, hanem belső — sokszor igen drámai küzdelmekben. Olyanokban, amelyekben tanulság, — az új hagiografiai irodalom kedvelt szava szerint — üzenet valósul meg Belső tapasztalataik gyümölcseként megoldásokat kínálnak az utánuk következő évtizedek vagy évszázadok embereinek olyan kérdésekben, amelyeket a kor rendszerint igen élesen és keményen vet fel. Válaszokat, megoldásokat „élnek elő”. Mi a „kalandja” és tanulsága ,mai szóval: „üzenete” korunk egyik legnépszerűbb szentjének, Lisieux-i Teréznek, akinek — mint életírója René Laurentin megállapítja — legtöbb szobrot állítottak katolikus templomokban az elmúlt fél évszázadban? - Élete legsúlyosabb lelki próbatételét — s minden bizonnyal legidőszerűbb mondanivalóval teli kalandját — ő így mondja el önéletrajzában: — Én... olyan tiszta eleven hitnek örvendtem, hogy az Ég eszméje volt minden boldogságom: nem tudtam hinni, hogy egyáltalán lehessenek olyan istentelenek, akiknek nincs hi237
