Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 4. szám - KÖRKÉP - Fila Béla: Akik megtapasztalták az Istent
tematika professzor volt. Elhagyta egyetemi katedráját, magányosan visszavonult Provence hegyeibe, és ott mint paraszt és hegyi pásztor igen kemény, egyszerű és szegényes módon élt. Harminc évig csendben és lassan elmélkedett szüntelenül keresztény hitének értelmén, az emberi és a keresztény élet értelmén, az egyház jövőjén. Közben élet- és hittapasztalatai elmélyültek. Jézus személyét egzisztenciális módon fölfedezte, és személyesen elkötelezte magát a keresztény életre Szerinte ez az egyház megújulásának útja. Katolikusnak vallotta magát hagyomány és személyes meggyőződés alapján. A Szentírásból, a keresztény üzenet eredeti forrásából merített, különösen az evangéliumokból. Eredeti közvetlenségben, konkrét követelményként engedte hatni szellemére az evangéliumi jóhírt. Föltárult előtte a keresztény hit eredeti értelme. A hit nem csupán hittételek belátására korlátozódik, hanem az isteni hívásra adott személyes felelet, isteni fölszólítás, hogy alapvetően változtassuk meg gondolkodásunkat és életünket. A keresztény hit Jézussal való találkozáson nyugszik. Lényeges kérdés tehát az, hogy kicsoda Jézus? Ezt a kérdést minden ember fölteszi önmagának, már akiben tudatosult emberi létezésének kérdésessége. A helyes kutatásnak feltételei vannak. Vannak olyan élethelyzetek, amelyek arra késztetnek, hogy okvetlenül nyomozzunk Jézus után. A nyomozás kiindulópontja az evangéliumok adatai. Jézus kilétének földerítése, a vele való találkozás szellemi tevékenységet, személyes önfeltárást követel. Különösen fontos a „másik ember" személyének tisztázása és elfogadása. Minél nagyobb és közvetlenebb szerepet kap a másik ember, a felebarát személye és jelenléte életünkben, annál közvetlenebb lesz a találkozás Jézussal. Az evangélium nem egyszerűen bölcs tanácsok és életszabályok gyűjteménye. Az sem a legfontosabb, hogy Jézus szavait értelmezzük és megfejtsük. Azt kell fölfedeznünk az evangélium segítségével, hogy személy szerint kicsoda volt Jézus és kicsoda ma nekünk. Jézus igazi titka az, hogy ő ma is élő valóság, aki képes személyesen megérinteni bennünket mindazzal, amit elénk élt, és képszerűen megláttatja, hogy ő igazán kicsoda, ha megtörténik a találkozás eseménye. Szükséges, hogy az evangéliumról legyen globális ismeretünk is, de valójában minden arra szolgál, hogy a személyes találkozáshoz adjon eligazítást. Igen szoros kapcsolat van az ember tényleges élete és az evangélium mélyebb értelme között. Ha így olvassuk az evangéliumot, és így elmélkedünk tartalmán, akkor megközelítjük azt, amit Jézus legbensőbben átélt és megvalósított. Teljes tisztaságában megértjük Jézus személyét, küldetését és önfeláldozását. Főként pedig megértjük, hogy mindaz, ami 2000 évvel ezelőtt történt, számunkra most is aktuális és jelentősebb életünk minden hétköznapi eseményénél. Kétségtelen, hogy az egyház manapság válságban van. De ha a keresztények megvalósítják hitük eredeti értelmét, akkor az egyház megújul. — „Kedves Barátom, nagyszerű korban élünk. Mondja meg nekem, hisz-e ön Istenben? — írja egyik beszélgetésében Martin Buber. Vártam egy kissé a válasszal s aztán megnyugtattam, ahogyan csak tudtam. Amikor aztán hazamentem, úgy éreztem, hogy ebben a kérdésben egészen az alapig le kell hatolnom. Az igazságot mondtam én ki barátomnak? Hiszek-e én abban az Istenben, akire a barátom gondolt? Milyen viszonyban vagyok én vele? Elszántam magam, hogy a helyes feleletet megkeresem. Hirtelen fölébredt bennem a lélek és ott, ahol a szó megszületik anélkül, hogy én fűztem volna egybe a szavakat, egyszercsak szóról szóra megszületett bennem a válasz. Ha Istenben hinni azt jelenti, hogy őróla harmadik személyben lehet beszélni, akkor ilyen Istenben nem hiszek. Ha viszont benne hinni azt jelenti, hogy vele beszélgethetek, úgy hiszek Istenben” (Beqeqnung, V, Lambert Schneider, Heidelberg 1978. p. 56.). Az Istennel való találkozás egészen eredeti tapasztalatát találjuk meg Martin Buber (1878—1965) életművében. Az ószövetségi Szentírás, és a zsidó ún. chaszidista hagyomány tette számára lehetővé a találkozást az élő Istennel. Különösen azért értékes a tapasztalata Istenről, mert bibliai ihletésű tapasztalatát szembesítette az európai bölcselő gondolkodással Ennek nyomán állítja, hogy a létet nemcsak megtapasztaljuk, hanem az „én-te” találkozásban közvetlenül részesedünk a létben. így kettős alapmagatartása van az embernek. A tárgyi tapasztalat (én-az) és a személyes találkozás (én-te). A tárgyi tapasztalat csak a jelenségek világát ragadja meg. A személyes találkozás közvetlenül érintkezik a valósággal. A találkozás a lehetősége a dialógusra épített emberi egzisztenciának. Istennel való kapcsolatunk is találkozásra épül. Isten hívó és irányító szava, az isteni kinyilatkoztatás ma is ténylegesen ható esemény. Minden hiteles találkozás teofánia eseményévé lehet. Említett művében így vall még: „Fiatal koromban a vallás számomra kivételes doloq volt, a vallásos tapasztalat pedig a másság olyan megtapasztalása, amely nem tartozott bele az élet összefüggéseibe; emitt volt a megszokott egzisztencia a maga ügyeivel, amott pedig elhatalmasodott a lelkesedés, a megvilágosodás, az elragadtatás, az időtlenség. Saját létezésem átfogta ugyan az itt és túllevőséget, de az átmenet tényleges pillanatán kívül más kapcsolat nem volt köztük.. És aztán egy délelőtt fölkeresett egy ismeretlen fiatalember... súlyos döntés előtt állott... és jelenlétünk értelmet adott elvárásainknak. Azóta a titok ott 232
