Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 4. szám - KÖRKÉP - Gyürki László: Mózes kapcsolata Istennel
nak nevezte, mivel úgymond idegen földön jövevény voltam" (Kiv 2,22). Tudatos és makacs vágy serkenti, hogy megtalálja törzsét, családját és népét, akitől először az egyiptomiak, majd később Midján szakította el. Ez a vágyakozás, mint parázs a hamu alatt élt benne a távoli sivatagban, a magány és elfeledettség napjaiban is. Az égő csipkebokor lángjánál a parázs föllobban és kiolthatatlan fűzzé válik Az égő csipkebokornál Istennel találkozik (Kiv 3,1—12), és Mózesből hétköznapi ember, próféta lesz, — mindazokkal a terhekkel, amelyeket ez a bibliai fogalom magába zár. Részben misztikus elhivatottság ez, de csak részben. Ez a prófétai meghívás Mózesben fölkelti a Szó merészségét. Az égő Látomás logosza a Kifejezhetetlen igéjévé válik. Hosszú, drámai dialógus kezdődik, bizonyos ösztönös emberi lázadás Mózesben a „Létező” ellen, aki „megtámadja” emberi személyiségét. Mózes menekülni akar előle és ügyvédként fölsorakoztatja a legegyszerűbb és legnagyobb érveit a nagy Létező előtt: méltatlanságát, tehetetlenségét, tudatlanságát, bizonyosságát abban, hogy nem fogadják el, s még azt is, hogy nevetségessé válik a nép előtt, mert születésétől fogva dadog. Végül Mózesnek el kell fogadni a prófétai terhet. A dialógus végén a misztikus megvilágosodása együtt küzd már a racionális szemléletével. Isten sebet ejtett rajta, de ő harc nélkül nem engedi magát legyőzni. Ámosz, Jeremiás, Jónás, Ezekiel, Zakariás hasonlóképpen reagáltak az isteni hívásra, mint Mózes. A dialógus Isten és ember között egy fénylő villanásban kezdődik, amely elválasztja az isteni misztériumot az emberi valósáqtól. Mindez hasonló ahhoz a küzdelemhez, amint Jákob küzdött az angyallal (Tér 32), Jákob küzdelme egy éjszakán át tartott, Mózesé még negyven évig Ez alatt tapasztalja meg a bibliai szövetség hiteles jelentését Isten és az emberek között. A tapasztalat misztikus arca és fizikai anyagi vonatkozása nem zárják ki egymást. Mózes a pusztában A misztikus tapasztalat, a negyven napos aszkézis és magány a Sinai pusztáján mindez megtalálható Mózes életének e szakaszában. S bár ez igaz, mindez semmit sem vesz el Mózes földi állapotából. A Biblia első helyen említi Mózes alázatosságát: „Mózes azonban nagyon alázatos ember volt, alázatosabb, mint bárki a földön” (Szám 12,3). A fordítás nem adja vissza a héber eredeti finomságát: az „ember” (Ádám) jelentése: földből való, törékeny, por és sár. Mózes tehát a legalázatosabb volt a törékeny teremtmények között. Ennyire egyszerű ennek a prófétának az alakja, aki nem álomban és látomásban kapja a kinyilatkoztatást Istentől, hanem úgy beszél vele „ahogy az ember a barátjával beszél” (Kiv 33,11). Mózes tudatosan visszautasítja, hogy „megjátssza" a prófétát, aki az isteni titkok letéteményese. Arca ragyog, de ő nem tud róla. S amikor az emberek nem tudnak ránézni, akkor befödi arcát és szenved miatta. Nem teremt maga körül ragyogó szférát, beszédében és cselekedeteiben nem kétértelmű. Semmi sem kelti azt a benyomást, hogy rendeltetése szerint az emberek fölött áll. Prófétai adománya természetesnek tűnik számára, s azon csodálkozik, hogy nem mindenki kapta ezt meg (Szám 11,29), Féltékenység, önzés távol áll tőle. Még tanítványa sincs, akire rábízhatná titkait. Józsué nem tanítványa, hanem inkább katonai segítője. Mózes nem jelöl ki maga után utódot sem, mint Illés és Elizeus tették, nem „vezeti be" titkaiba Józsuét. A neki adott tanítás mindenkinek szól. Istennel való kapcsolatában is megmaradnak az emberi hibái. Elsősorban a haragot említhetjük meg. A negyvennapos misztikus átélés után lejön a Sinairól és szembe találja magát a nép hűtlenségével, az aranyborjúval. A legnagyobb lelki nyugalom is szét- foszlik ilyen nagy botrány láttán, hiszen a borjú és a Törvény összeegyeztethetetlen: az egyiket össze kell törni. Amint Egyiptomban, Istennel való találkozása előtt Móze,s megölte testvérei hóhérját, most Isten ismeretének birtokában a hasonló keménységgel lép föl a bálvány ellen. Mózes két tette között szembetűnő hasonlóság van. Közös benne a harag, amely inkább a lázadó kiválósága, mint a misztikusé Mózes 40 éven át kapcsolatban van a Szövetség népével, akit kihozott Egyiptomból, s akit az ígéret Földje felé vezet. Ez az ő népe, ugyanakkor Isten népe is. Állandó küzdelme, harca van a néppel. A Sinai hegyen ugyanis, amikor Isten kihirdeti a Tízparancsolatot, nemcsak Mózeshez fordul, hanem az egész néphez. Mózes fölmegy a Sinaira Isten elé, de a nép, akit Mózes kiszabadított Egyiptomból, megáll a hegy lábánál. Isten általa a néppel is beszél. Ez az esemény csodálatba ejt bennünket, mint ahogy maga a Biblia is csodálkozik ezen. Mózes így emlékezteti a népet: „Kutasd a régi időket, amelyek előtted voltak, attól a naptól kezdve, hogy Isten embert teremtett a földre — vajon az ég egyik határától a másikig, történt-e valaha ilyen nagy dolog, lehetett-e hallani hasonlóról? Hallotta-e valamelyik nép is a lángok közül az élő Istent beszélni, ahogy te hallottad, és életben maradt-e?” (MTörv 4,32-33) 226
