Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Hosszú Lajos: Aquinói Szent Tamás istenélménye
kényszer indította arra, hogy teremtményeinek létet adjon és értékek hordozóivá tegye őket, hanem> végtelen akaratának teljes szabadságából azért teremtett, hogy legyenek, akiket a maga boldogságára vezethet és abban részesíthet. A teremtés az isteni Szeretetnek, mely végtelenül hordozza magában a szeretetnek azt a természetét, hogy ,,ki akar áradni", „szét akar szóródni", .s örömét leli mások örömében, - első kisugárzása a teremtmények felé. (Ezt ismerte fel oly nagy átéléssel Assisi Szent Ferenc!) Ha lehetne beszélnünk Istenben „élőbbről és utóbbról", akkor azt kellene mondanunk, hogy előbb szeretett, és ezért - ennek nyomán — teremtett.. . A teremtmény létében, amely minden érték alapja és foglalata, a legszorosabban és megváltoztathatatlanul kapcsolódik Teremtőjéhez: a teremtmény lényege a Teremtőjétől való függés maga! Ámde ez a függés éppen azt jelenti, hogy a szeretetében ajándékozó Isten ölében és ölelő karjában van... Semmije sincs, amit azért kapott volna, mert „kell", hanem mindene ajándék: a szeretet tanúja. Hisz a szeretet „szava” az ajándék! így a teremtmény a teremtésben önmagát kapta ajándékul Teremtőjétől. — S még hozzá milyen ajándékul! Létének .szentjánosbogárnyi fényében az isteni lét sugara visszfényük. Tökéletességei és értékei — elsősorban az emberre gondolunk: értelme, szabad akarata, folyton gazdagodni tudó halhatatlan lelke — az örök isteni értékek végtelen gazdagságának felcsillanó hasonmásai, sőt — már a teremtés címén is — „magának a Szentháromságnak bizonyos fokú képmásai vagyunk, amennyiben az értelmünkben a megértés fénye, akaratunkban a kiáradó szeretet (a szeretet az akarat első mozdulása!) ragyog fel és él” (vö. I.q.44, a.4: q.45; a.7.). — íme a teremtmény méltósága! A Teremtő-teremtményi alapélmény következménye Szent Tamás erkölcsi életfelfogásában A Teremtő-teremtmény kapcsolata nemcsak „visszafelé" mutat, hanem „előre” is. Ezzel azt akarjuk mondani, hogy Isten nemcsak saját vonásainak hasonmását véste belénk, hanem ezzel együtt meg is hívott önmagához: nemcsak elindulása és forrása valónknak, hanem célja, rendeltetése és értelme is. Amint Szent Ágoston mondta: „Magadnak teremtettél, Uram!” A teremtés adta istenképiség és a teremtménynek ezzel együtt adott Isten felé-rendeltetése határozza meg Szent Tamásnak az erkölcsi életről való felfogását. Minden öntudatra ébredt embert a teremtésben kapott istenképisége annak további kibontakoztatására kötelezi. Az értelemnek, az akaratnak, minden képességünknek természetes rendeltetése, hogy egyre jobban kibontakozzanak, egyre tökéletesedjenek. Enélkül elvetélt, kárba veszett adottságok maradnának. S mivel az istenképiség azt is jelenti, hogy az ember ura cselekedeteinek, egész önmagának, felelős önmaga kibontakoztatásáért. Ezzel tehát a teremtmény tartozik önmagán keresztül Teremtőjének, aki nem hiába ajándékozta meg természetének kincseivel, önmagunk tökéletesítésével a Teremtő akaratába simulunk bele: s minél teljesebben alávetjük magunkat a Teremtő szándékainak, annál nagyobb lendülettel dolgozunk önmagunk kiteljesítésén ... Az Istennel való összeforrás — e tekintetben — sem jelent embermivoltunktól való elidegenedést, - sőt! A teremtés révén bennünk rejlő adottságoknak a tökéletesítése a különféle erények elsajátításával és gyakorlásával történik. Ezért tárja elénk Szent Tamás Summájában ezeknek oly ragyogóan szép panorámáját. Ezek által válik bennünk a teremtés istenképisége - Horváth Sándor találó meglátása szerint a Summa második részének bevezetője alapján - „a dinamikus istenképpé '. Szent Tamás felfogásában tehát — eszerint — a teremtmény teremtésből fakadó elhivatottsága, hogy kialakítsa magában „a dinamikus istenképiséget”: ez az erkölcsi élet! E mellett a nagyon pozitív erkölcsiség-telfogós mellett Szent Tamás sajátos alapélménye révén másképpen is eljut az ember ugyanehhez a meglátáshoz. A személyes cselekedetek, éppen mivel az értelmes és szabadakaratú emberi természetből fakadnak, ennek jegyeit hordják magukon, mindig megfontoltak, öntudatosak és célratörőek: mindenkor határozott cél vonzó körében élnek. Sőt! Figyelembe véve az embernek a transzcendenciára való nyitottságát, amely — most erre figyelünk! — az akarat részéről azt jelenti, hogy semmiféle teremtmény, önmagában, nem elégséges a „betöltésére", az igazi személyes cselekedetek - legalább virtuálisan! - a Végtelen Jónak, mint végső célnak a vonzásában valósulnak meg. A teremtmény élete ekként: a Teremtőjével, mint végső értelmével való kapcsolódása révén nyeri el az erkölcs fémjelét; jó, ami hozzá vezet; rossz, ami tőle elvezet. Ennek megielelően, Szent Tamás Teremtő-teremtményi élményéből fakadóan, az erkölcsi élet úgy áll előttünk, mint a teremtmény pozitív útja az Isten felé: „motus rationalis creaturae ad Deum”. Ezért az ő felfogásában az erkölcstannak is elsődlegesen az erényekre: a jó cselekedetekre kell figyelnie, amelyek mellett a bűnök: a rossz cselekedetek afféle „selejtek". Szent Tamás, természetesen, egy pillanatra sem. felejti el, hogy a kinyilatkoztatás meg209
