Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Hosszú Lajos: Aquinói Szent Tamás istenélménye
tanít bennünket arra, hogy a mi Teremtőnk és Végső Célunk a teljes Szentháromság. Azért teremtette az embert, hogy szentháromságos boldogságának részesévé tegye. Ez a teremtmény számára egészen természetfölötti rendeltetés, amelyre önmagában, semmi igénye, sem jussa nincs, s oda jutni sem tud. A Teremtő szeretete azonban ebben is segítségére sietett: a jelen üdvrendben Krisztusban megadta a természetfölötti erkölcsi élet utat mutató példáját, és rajta keresztül megajándékozta ehhez az élethez szükséges természetfölötti erővel, s kegyelemmel is. A földi életben itt és így találkozik a teremtmény Teremtőjével, már az eget elővételezve. Szent Tamás erkölcsiség-felfogása, ekként, nemcsak nagyon pozitív, hanem Krisztusközéppontú is, — mint azt Bernhard Häring is megjegyzi. Szent Tamás istenélményének a csúcsán A Teremtő-teremtményi kapcsolat tudatosítja bennünk, hogy létünknek minden ízével Istenbe kapcsolódunk; létünk és egész dinamikus életünk csakis Benne él és Általa maradhat fenn; ezt az Istenre való rászorultságunkat Teremtőnk végtelen szeretetével öleli át; s erkölcsi kötelességünk nem kisebb, mint Isten felé, végső célunk, létünk és életünk értelme felé törekedni, s ezen az úton érni el a bennünk rejlő, a teremtés által kapott, adottságok tökéletes kibontakozását „Mid van, amit nem úgy kaptál?" (IKor 4,7) Egész valónk minden adottságán keresztül — e Szent Pál-i kérdésnek megfelelően — a Teremtő megannyi szólítása irányul felénk, hogy önmagunkat, helyünket, feladatainkat öntudatosan és helyesen ismerjük fel minden következményükkel együtt. Isten önmaga felé szólítását teremtményi mivoltunkba zárta bele. — A megszólítás feleletet vár. S ez Szent János szavában csendül fel: „Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és hittünk benne” (1Jn 4,16). Szent Tamás ezt a feleletet zárja bele ebbe az egyetlen szóba és fogalomba: „contemplatio" — szemlélődés — és ennek gazdagságában fejti ki. A szemlélődés természetének egyik legszebb kibontását abban az előszóban találhatjuk meg, amelyet Szent Tamás Szent János evangéliumának magyarázata elé írt. A szemlélődésnek három tulajdonsága van, amelyek együtt adják az igazi szemlélődés teljességét. Első vonása, hogy minél magasabbra emelkedjék: minden részlegesen és töredékesen túl a mindenek Végső Okát és Magyarázatát: a Teremtőt keresse. — Második vonása az, hogy legyen a szemlélődés átfogó, mégpedig úgy, hogy a Teremtőben, mindenek Okában lássa és szemlélje alkotásait, a teremtményeket, hogy „ne csak magára a Teremtőre függessze tekintetét, hanem lássa meg erejét is, amelyet teremtményeiben tesz láthatóvá" (vö. Rám 1,20). — Végül a szemlélődésnek tökéletesnek kell lennie. Szent Tamás ezt így írja le: a szemlélődés akkor tökéletes, ha a szemlélődő maga i,s felemelkedik — amennyire csak teheti! - szemlélődésének tárgyához, ami azt jelenti, hogy egész értelmével és szeretetének minden melegével hozzásimul. A szemlélődés tehát az „egész" embert igényli: értelmét, akaratát, érzelmi világának minden rezdülését, s mindezt a lehető legnagyobb magasságokban! A szemlélődésben a teremtmény egész valójával összeforr Teremtőjével... valóban, az istenélmény csúcsán vagyunk! Végső soron a kegyelemmel megáldott értelem és akarat csodás össz- játéka bontakozik ki: a teremtmény a hit fényével megvilágosított értelemmel rácsodálkozik a Teremtőre, hogy ennek következtében a kegyelemmel átitatott akarat szeretetével ölelje át; ez a szeretet viszont arra indítja, hogy még jobban megismerje, hogy ennek révén még jobban szerethesse; és így tovább, egyre tovább! A szemlélődés szükségszerűen erkölcsi nagyságot kíván meg. Amíg csak az értelem egyedül „szemlélődik", akár a legmagasabb igazságok világában is, de az élet lendülete nem követi: csak ért, de nem szeret az ember, — addig a szemlélődés kezdetleges: hiányzik belőle a tökéletesség, s így a teljesség. — Az igazi szemlélődésben a teremtmény Teremtőjéhez emelkedik fel: elmerül Benne, Öt nézi, s Benne lát mindent; és szeretetének teljes affektiv erejével öleli át Öt!... Ez már valóban az örök élet előíze itt a Földön! S ha talán azt gondolnánk, hogy ez a Teremtővel összeforrasztó szemlélődés elidegenít bennünket másoktól, a közösségtől, akkor Szent Tamás nyomatékosan figyelmeztet bennünket arra, hogy éppen az ellenkezője igaz: a Teremtőjét megtalált teremtmény a többieket is oda szeretné vonzani, hogy ők is élvezzék azt, amit ő élvez. A szemlélődésnek ez a másokat is vonzani akaró jellegzetessége abból adódik, hogy benne a szeretet nagyon magasra hág, és ez a szeretet — természetének megfelelően - itt is ki akar áradni: örömét másokkal is meg akarja osztani. Ezért megtalált kincsét mások szerető birtokában is akarja látni. Meg van ugyanis győződve, hogy - Szent Ágoston szava szerint — a szellemi kincseket minél jobban megosztjuk másokkal, annál bőségesebben lesznek a magunkéi is. (Ha valamit pl. másnak megmagyarázok, annál jobban értem magam is.) A szemlélődés e természete révén lett pl. Szent Margit a polgárháború idején a béke angyalává, egy Kis Szent Teréz meg 210
