Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: Találkozás Istennel az emberben
levő erkölcsi törvény (a lelkiismeret) tapasztalatában érezte át azt a belső megrendülést, amely a misztikái élménnyel rokon, amely az értelmet meghaladva a szívet éri el. Van, akit a tojásban kifejlődő embrió ragad meq és ajándékoz meg a Jelenlét olyan egyéni megtapasztalásával, amely már „találkozás”. Mindezt előre kell bocsátani, hogy megérthessük azt, amit a cím megfogalmaz: „Találkozás Istennel az emberben.” Mert arról van szó, hogy Isten jelenlétének megtapasztalása mégis az ember által valósul meg legtöbbnyire és leghatásosabban. Más szóval: az Istennel való találkozás legsajátosabb „közege”, „helye" a teremtett világban — az ember. Ez logikus. Hiszen az ember nem csupán a Teremtő „ujjlenyomatait” hordozza lényében — azt is —, hanem „képmását”, ahogyan azt már Szent Ágoston kifejezte. Aki látja a tengert vagy az éltető napot, az megsejtheti Isten jelenlétét. Jézus szavai azonban határozottan mutatnak rá az emberség kivételes közvetítő szerepére Isten megtapasztalásában. „Aki lát engem, látja az Atyát” (Jn 14,9). Hogyan találkozhatunk az emberben Istennel? Erre a leghitelesebb példa az Ószövetségnek az a jelenete, amelyben Ábrahám válik a kivételes megtapasztalás részesévé. Jacques Loew finom beleérzéssel elemzi az Ószövetségnek ezt a talányos jelenetét. írásának ezt a címet adja: „A hontalan vendégül látja Istent”. A teremtés könyvének 18. fejezete beszél erről. Loew nem bocsátkozik bele az egzegetikai és teológiai magyarázatba. Szinte gyermeki egyszerűséggel szól a három férfiról, aki a sátra előtt ülő Ábrahámnak megjelenik, s akiket Abrahám megvendégel. így ül le Isten először az emberek asztalához” — mondja Loew, kikerülve az értelmezés rázósabb feladatát és buktatóit, mintha a szószerinti értelmet követné. Mégis utal a jelképes értelemre, amelynek fölismerését maga a Szentírás sugalmazza. S nagy távolságban is észreveszi, hogy a Jelenések könyve voltaképpen ugyanezt mondja el, szinte meglepő lényegbeli azonossággal: „íme az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja a szavam és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem” (Jel 3,20). Az irodalmi forma más, a lényeg ugyanaz. A régi magyarázat Istenre és két angyalára utal a három férfiban, vagy egyenesen a Szentháromság jelenlétére gondol (vö. ortodox ikonográfia). A mai értelmezés elől azonban nem lehet meghátrálni. Teológiailag egészen világos, hogy a három férfi közül egyiket sem lehet Isten megtestesült megjelenítőjeként értelmezni. Ennek a megtestesülésnek egyedül Jézus Krisztus a képviselője. Isten jelenléte viszont olyan ■sokrétű lehet az emberben, hogy azt nem is lehetne megfejteni A mai egzegéta előtt pedig aligha kétséges, hogy a keleti ember vendégbarátságának teológiája is benne van a jelenetben. A vendég „szent és sérthetetlen". Őt befogadva, neki ételt, italt adva, mintha magának Istennek szolgálnánk s őt fogadnánk be. Ábrahám nem látta közvetlenül Istent. Embereket látott és embereket fogadott be, akár reális, akár jelképes az elbeszélés. Az üzenet a lényeges benne, nem az irodalmi forma. A mai teológia másként mondja el, s máraz Újszövetség is (vö. Jel 3,20). A lényeg azonban mindig ugyanaz. S ennek perdöntő üzenete van számunkra: Isten jelenlétét megtapasztalhatjuk emberi közvetítéssel. Nem minden emberben, és nem mindenkor. Az emberekkel találkozva aránylag ritkán és kivételesen éljük át csupán az Istennel való találkozást is. Éppúgy, mint Ábrahám, Mert ő ebben a jelenetben valóban találkozik Istennel, függetlenül az irodalmi formától. S az isteni Jelenlétet emberi jelenlét közvetíti. De Abrahám azelőtt is és azután is vendégül látott embereket, anélkül, hogy ezt a megrendítő, misztikái jellegű megtapasztalást átélte volna. S ezt megszámlálhatatlan emberi tapasztalat hitelesíti azóta is. Olyan ez, mint az álom. Vannak egészen kivételes álmaink, amelyekre egy életen át emlékezünk, s amelyek azzal a belső bizonyossággal jelentkeznek, hogy bennük valami üzenetet kaptunk. S vannak közönséges, semmitmondó álmaink, amelyeket elfelejtünk. Abrahám sohasem felejtette el azokat a vendégeket, S Isten megtapasztalásának az az ajándéka, melyet emberek közvetítésével kapott, egyúttal arról is vall, hogy nem önmagáért kapta. Az egyik vendéq megjövendöli, hogy Sárának előre haladott kora ellenére gyermeke születik. A találkozás ajándéka üdvösségtörténeti vonatkozású és az eljövendő Megváltó felé mutat. Nem hivalkodásra szánt kiváltság, hanem szolgálat Az igazán nagy jelentőségű eseményeknek gazdag és sokrétű az értelme. Ki vonhatná kétségbe annak jogosultságát, hogy a régi magyarázók a három férfi olvastán a Szentháromságra való utalást fedeztek föl ebben a jelenetben? Ne tartsuk tehát indokolatlannak azt sem, ha a mi szemszögünkből az emberben megtapasztalható isteni Jelenlétre következtetünk. Hozzátéve mindehhez az Újszövetség és az egyháztörténelem hasonló eseményeit, melyekből az derül ki, hogy a Jelenlét megtapasztalása s vele a találkozás nem föltétlenül a szentek vagy Isten kiválasztottjai által következik be. Nem ritkán épp azok által, akik a testi-lelki éhségben és szomjúságban, tehát a hiányban hordozzák Isten jelenlétét. A nagy alkotások ihlete is fakadhat hiányból és túlcsordulásból, amint azt Nietzsche megfogalmazta. A lényeges az, hogy - mint Loew mondja — „megtanuljuk felismerni az Úr 200
