Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Kerényi Lajos: Tanuljunk meg ünnepelni
TEMETÉS, HÁZASSÁGKÖTÉS, KERESZTELŐ. — Manapság ez az a három alkalom, ahová a társadalomnak szinte minden rétege eljön, ünnepi lelkülettel jön, befogadásra alkalmas, megtört vagy szeretni kész szívvel. Jól tudjuk, hogy a mai nemzedék — hazánkban is így van ez — nehéz válságokon megy keresztül. Az egész légkör és szimbólumrendszer nem a természetfölöttit szolgálja. Nem társadalmi magától értetődöttség, hogy van Isten. A természetfölötti szinte mindenütt mesterséges „elvonó manipulációkkal” kimarad. Ugyanakkor megmarad a szív nyugtalansága, sőt egyre kínzóbb lesz, mert az élet nagy titkaira, a nagy létkérdésekre nem kap kielégítő, megoldást és jövőt biztosító választ. — Minden papnak súlyos felelőssége és kötelessége, hogy gondosan készüljön azokra az ünnepekre, alkalmakra, melyeken igeliturgia szerepel, ötletesen, színesen mondja el a homíliát, az átélés erejével merje megfogalmazni a jézusi jó hírt: Van Isten, aki szeret és eljött hozzánk. Megbocsájt és haza vár az Isten. A történeti tények erejével kell a hallgatók elé állítani Jézust, az igazolt szemé'yt- Ő az, akiről a próféták előre szóltak, jelezve születése helyét, tudatosan vállalt szenvedését és feltámadását. Bátran kérdezhetünk, idézhetünk tőle, hiszen egyedül Ö az illetékes, hogy szóljon a halál utáni életről is. Ahol csak lehet, e| kell mondani a ma emberének, hogy életünk a halál után nem semmisül meg. El kell mondani, hogy az Élet Ura nagyon szeret, hogy van remény; szólni kell róla, hogy a hivők, az életre indulók, a kételkedők és keresők számára van válasz: Életet adó, kiutat és megoldást jelentő válasz, attól a Krisztustól, aki kijelenthette, hogy az ószövetségi írások róla szóltak. Nem szabad, hogy „ledaráljuk1 ezeket a szertartásokat; hogy például a temetés szertartása 6—8 perc alatt bevégződjék a ravatalozóban. A keresztelést és a házasságkötési szertartást mint művészi alkotást kell kidolgoznia a papnak. Mutasson rá az isteni életáramra és azokra a krisztusi erőkre, melyek alkalmassá tesznek a keresztény életre és a házasság válságainak megoldására, a felnövő nemzedék útvesztőinek elkerülésére. Gondoljunk rá, hogy még mindig mennyi hivő, nem hivő és kereső jut igeközeibe: ünnepi, várakozó, megiliető- dött lelkiállapotban. PRAETERLITURGIKUS CSELEKMÉNYEK. — A liturgikus cselekmények mellett, melyek arra hivatottak, hogy az isteni életet vonzóan megmutassák és „jóízűvé’ téve átadják (szentségek, szentmise) az egyház minden időben gondoskodott olyan ünneplésről is, amelyek a Szentírás alapján élményszerűen jelenítik meg Isten tanítását és válaszait az élet legnagyobb kérdéseire: szenvedés, halál, öröm stb. — Az egyházi évnek szinte minden szakában bensőséges ünneplésekkel lehet megjeleníteni Isten gondolatait hálaadásról, szenvedésről, Isten nagy tetteiről és szeretetéről, azután örömről, családról, apaságról, anyaságról stb. — Minden lelkipásztornak megvan a lehetősége, hogy akár maga dramatizáljon, akár egy-egy hívője segítségével minél közvetlenebb és színesebb módon tolmácsolja, — elsősorban a Szentírást figyelembe véve — Isten gondolatait, akaratát. — Nem mindegy, hogy milyen a légköre ezeknek az ünnepléseknek. Igen sok múlik a rendezésen, alkalmas időpontokon, a szereplők művészi alakításán, a jó ötleteken. Ezek az ünnepek megrázóak és egyben megnyugtatóak lehetnek, felemelők és életet varázsolnak az egyházközségbe. Szívesen és igénnyel gyűlnek egyre többen össze a templomban, ahol akár a homília helyén, akár külön ünnepségek keretében megjelennek a jól kiválasztott szereplők, egészen egyszerű jelmezekben, és párbeszédes formában felvetik a kérdéseket, hogy a választ is elmondják, idézve Jézus gondolatait. AZ ADVENTI KOSZORÚ GYERTYÁINAK MEGGYÚJTÁSA nálunk mindig ünneplés és dramatizált műsor keretében történik. A templom sötét. A 6—8 szereplő égő gyertyával a kezében kivonul a szentélybe (a szombat esti mise elején) és megkezdi a megjelenítést. — Egyik évben szentírási és történeti hűséggel megjelenítettük Áron kivirágzott vesszejének, Gedeon gyapjának, Bálám messiási jövendölésének történetét. Néhány szó itt arról, hogyan fogok hozzá egy-egy ünnep megrendezéséhez. Otthon kezembe veszem a Szentírást, kikeresem a szöveget, majd a tervezett szereplők ajkára adva leírom a történetet és a mondanivalót: hűségesen, de ötletesen alkalmazva a mai ember problémavilágához. Rendszerint a narrátor viszi a vezérszót és az összekötő szöveget. Példának álljon itt Gedeon gyapjának dramatizációja: Egy lány emlékezik: Nagymama egyik szép imája Szűz Máriát Gedeon gyapjának nevezte. Mit jelenthet ez? Egy fiúnak eszébe jut: „A 14. adventi ének is így nevezi az Isten anyját." — „Én el is énekelem , mondja lelkesen az egyik kislány. Ezután a narrátor, egy angyal és Gedeon jelennek meg és elmondják a Szentírást, idézve párbeszédes stílusban Gedeon történetét (Bir 6.). A történet végén két fiatal a következő szavakkal teszi érthetővé a gyapjúelőképet: „Olvastam — kezdi a fiú, hogy az első századok nagy írói, az egyházatyák ebben a jelben a Boldogságos Szűzanyának és Megváltó Fiának előképét látták. Á Szent Szűz volt a legtisztább gyapjú abban a világban, amikor mindenütt bűn és szenny volt a földön. Jézus 113
