Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - György Attila: Ünnep keresztény módra
ÜNNEP KERESZTÉNY MÓDRA Úgy látszik, valami nincs rendben az ünnepek körül. Ennek egyik bizonyítéka az a számos tanulmány, amely a problematikussá vált szabadidővel és ünnepléssel foglalkozik. Senki sem kívánhatja, hogy néhány lapra szorítkozó betűsorokban megválaszoljuk a felmerülő kérdéseket. írásunk csupán hozzászólás akar lenni lelkipásztori szempontból az ünnepek keresztény értelmezéséhez és gyakorlatához. Josef Pieper írja, hogy indiai útja alkalmával különös figyelmet szentelt az ottani ünnepek kultúrájának. Többektől megkérdezte: miért örülnek az ünnepnek? Egy ortodox hindu ezt válaszolta: Annak örülünk, hogy teremtmények vagyunk, akiket Isten örömmel alkotott. Ennek hallatára, jegyzi meg Pieper, eszembe jutott Aquinói Szent Tamás, aki Summájában a hetedik napot beneficium creationis-nak, a teremtés jótéteményének nevezi. Olyan ünnepnek, amelyen felragyog a jónak teremtett világ öröme. Az ünnep ősidők óta nem egyszerű munkaszüneti nap, hanem különféle tartalmakkal, sokféle stílusban megélt örvendezés. Az ősi nomád népek még nem ismerték az idő ritmikus beosztását, a munka rendszeres megszakítását. Amikor kialakultak a kozmikus jelenségek nyomán születő ünnepeik, a törzsfőnökök és a papok határozták meg tartalmukat és stílusukat. Az ószövetségi Izraelben már megjelenik a ritmikus időbeosztás, a sabbath ünneplése és történelme során állandóan bővül tartalma. Érdemes megfigyelnünk, hogy Jézus bizonyos ellenszenvvel viseltetett a korabeli zsidóság aprólékos előírásokkal megterhelt szombatjával szemben. Az Emberfia Ura a szombatnak is (Mk 2,27). Nem véletlen tehát, hogy a zsinagógától elszakadó keresztény közösségek a hét első napjára, Jézus föltámadására tették a hangsúlyt és ennek ünnepi fényét a hét többi napjára is kiterjesztették. Az új törvény azt kívánja, írja Szent Jusztin, hogy állandóan szombatot ünnepeljünk. Nyilvánvaló, hogy a századokon át üldöztetésben élő keresztények legtöbbjének nem volt lehetősége, hogy ezt a napot, az Úr napját munkaszünettel is megszentelje. Liturgikus ünnepük az esti órákban tartott kenyértörésre szorítkozik. A negyedik századig ez volt a gyakorlat, jóllehet a pogány ünnepek külső fénye veszélyes vonzerőt gyakorolt rájuk. Csak a későbbi századokban, a konstantini fordulat után, főleg Nagy Károly uralkodása alatt kapja meg a vasárnap a munkaszünetes nap kiváltságát. Ekkor azonban minden eszköze megvolt az egyháznak, hogy a Pál apostol által kifogásolt pogány ünnepeket (vö. Gál 4,9 klc.) keresztény tartalommal töltse meg. Az újkorban és az atomkorban keletkező ideológiák különféle módon értékelik a keresztény tartalmától sokszor megfosztott munkaszüneti napokat. Sokan a munka fogalmából indulnak ki. A marxista gondolkodók úgy értékelték a vasárnapot, mint a kizsákmányolt ember szabadulását a gépek, az egyhangú munka igájából. Ez lesz az a nap, amelyen regenerálódhat és valami kedvenc foglalatosság által megízleli a szabadságot (kompenzáció, emancipáció). Ez a szemlélet természetesen módosult, midőn a munkásság új társadalmi viszonyok közé került. Számos marxista gondolkodó szerint a pihenőnap az emberi személyiség kibontakozásának, önnevelésének lehetőségét kínálja, olyan eszköz, amelyen emelhetjük a széles tömegek kulturális színvonalát (B. Brusin, H. Schelsky). Az igazi ünnep a szabadság élményéből kapja fényét. Tagadhatatlan, hogy ezekben a nézetekben sok igazság rejlik. Ha a munkahét a homo faber ideje, az ünnep a homo ludens-é. így vezet el ahhoz a liturgiához, amelyet Guardini Isten előtti szent játéknak minősít. Közismert igazság, hogy a biblikus tradícióban a történelem az Isten cselekvésének helye. Az időt egyenes vonalnak tekinti, amelynek kezdete a teremtés, végpontja a paruzia. Ezen a vonalon helyezkednek el azok az időpontok, ünnepi események, melyeken Isten belenyúl üdvözítő szeretetével az emberiség életébe. A keresztény szemléletben Krisztus megváltó halála és feltámadása jelenti az emberi történelem központját. Minden keresztény ünnep ebből a misztériumból táplálkozik, ettől kapja fényét, ragyogását. A liturgiával foglalkozó zsinati okmány ilyen értelemben nyilatkozik: „Az egyház minden hetedik napon megünnepli a húsvéti misztériumot az apostoli korból származó hagyomány alapján. Ezt a napot, a vasárnapot, joggal nevezik az Úr napjának" (106). Igaz, hogy a képzelet komoly szerepet játszik az emberiség fejlődésében és nem vitathatjuk el a benne megnyilatkozó alkotó erőket. Mivel azonban nem egy elképzelt egyházközséget, egy elképzelt ünnepet kell szeretnünk, ajánlatos a valóság földjén maradnunk. Figyelembe venni a konkrét lehetőségeket és ünneplésünk vonatkozásában is „befelé nőni ’. Jelen körülményeink között ez egyet jelent az adott kereteken belüli minőségi emelkedéssel. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, egyéni és közös erőfeszítéssel, hogy a liturgia keretein belül vagy azon kívül biztosítsuk ünneplésünk közösségi jellegét. Az emberi élet egyetlen mozzanata sem vonható ki abból a relációból, amely embertársaihoz és Teremtőjéhez fűzi. Ebből következik, hogy mind a munkájában, mind az ünneplésében érvényesülnie kell a másokhoz kötődő kapcsolatnak. A munkahelyen kialakuló jó együttes elengedhetetlen fel109
