Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Pákozdi István: A vasárnap ünneplésének mai problémái
A vasárnap különösen alkalmas lehet arra, hogy a meghirdetett igét elmélyítsék, gazdagon kiaknázzák otthon, a családban. A fiatalok — bár nyitottak a Szentírás igazságaira, mégis akárhányszor képtelenek hallani, olvasni, érteni belőle. Az ószövetségi történetek és az evangéliumi események jelentőségére leghatékonyabban a családapa és az édesanya tudna rámutatni a családi asztal kötetlen beszélgetésében. Ez a gyakorlat az isteni Szó tekintélyét feltétlenül növelné a gyermekek lelkében. Eukarisztikus vasárnap A keresztény vasárnap csúcspontja az eukarisztia ünneplése. Isten igéjének meghallgatása, a közös imádság, az egyéni áhítat Krisztus áldozatában nyeri el teljes értelmét, beteljesedését. A hétköznapok gyengeségeiből, betegségéből, bűneiből a vasárnapi eukarisztia tiszta kenyere formál új, megváltott, örvendező, hálaadó népet. A „kereszt botrányának' titka, mint a Krisztustól kapott megváltásunk eszköze, át tudja alakítani életünket. Ezért válik hivő életünk legbensőbb ünneplésévé a vasárnapi szentmise, amelyből erőt merítünk munkánkhoz, mindennapi kötelességteljesítésünkhöz. Akik az evangélium szellemében élnek, azok számára a vasárnapi misén való részvétel kötelessége nem parancs, hanem sürgető szükség: megpihenni, egyesülni az Úrral és elfogadni az ő tökéletes szeretetét, szövetségének újra ízlelhető, tápláló jelét (B. Häring). Korábban kísérő füzeteket, imádságokat, miseprogramokat adtak a hívek kezébe, hogy követni tudják és átéljék az eukarisztia bemutatását; ma egyre inkább a szent cselekménynek válnak részeseivé a jelképes mozdulatok, szavak, válaszok, látása-hallása és különféle szolgálatuk gyakorlása által. A lelkipásztor az eddiginél több gondot kell, hogy fordítson a vasárnapi mise szimbolikájának magyarázatára, a résztvevők tevőleges szolgálatának megtanítására, megértetésére. Ha például az egyházközség oltár körül szolgáló tagjai, a felolvasó, az adományok összegyűjtői értik és öntudatosan használják a könyvet, a csengőt, a füstölőt, a gyertyát — ez a megértés és tudatos ünneplés észrevétlenül kiszélesedik a hívek tágabb körében is. A kenyértörés ma is minden résztvevőt Krisztus húsvéti jelenlétére kell hogy emlékeztessen. Csakis ez az emlékezés és cselekedet („ezt cselekedjétek ...") tudja majd ellensúlyozni hitünkben és keresztény életünkben a „kereszt botrányát". Az eukarisztia ünneplése egyesítő erő: benne találnak a hívők Krisztusra és egymásra (LG 7; 11). A vasárnapi eukarisztikus ünneplés közösségteremtő erejét a lelkipásztori gyakorlat még alig-alig aknázta ki. Az ún. plébániai mise egy nagy család találkozása. A mindig táguló eukarisztikus közösség pedig saját missziós küldetésének gyakorlásával állandóan új tagokkal gazdagodik. Olykor Isten kiválasztása nyomán ebből a vasárnapi közösségből lép elő Isten népének új lelkipásztora és főpásztora. Az eukarisztia — többek között — így teremt közösséget a helyi egyház és az egyetemes egyház között. A vasárnapi szentmise megnyitja az utat a szeretet megtapasztalására azok számára is, akik szükséget szenvednek. Gyűjtés karitatív célokra, a betegek, öregek, magukra maradtak áldoztatása, látogatása, a vendégmunkások, idegenek bekapcsolódása Krisztus áldozatába, még ha az igeliturgiát nem is értik — mind-mind a közösségben megünnepelt eukarisztia gyümölcsei. „A szombat van az emberért. .jézusi figyelmeztetése — felhívás és intelem a lelkipásztori gyakorlat számára: nem az ember van a vasárnapért, az ünnepnek kell az embereket külső-belső egységbe hozni. Abitina vértanúi egykor így fogalmaztak: „sine dominico esse non possumus”, — a keresztény lét alap-öröme nélkül, amelyet Isten maga garantál mindannyiunk számára, ma sem tudunk létezni. Felhasznált irodalom: „Communione e comunitä", az olasz püspöki kar pasztorális dokumentuma, Torino 1981. — Card. C. M. Martini: In principio la parola, Pasztorális levél 1981—82; Milano 1981. — Card. C. M. Martini: Ritlessioni pastorali sül „Giorno del Signore", Torino 1977. — L. KOEP: Sonntag, in LThK IX. 878. — B. Häring: Liberi e fedeli in Christo II. Roma, 166—175. — L. Brandolini: L'assemblea eucaristica domenicale, Roma 1982. — F. Eisenbach: Warum jeden .Sonntag zur Messe gehen? in Antwort des Glauben 4; IBK Freiburg 1979. — H. U. von Balthasar: Nuovi punti fermi, Milano 1980, 117—128. — F. Wintzer: Praktische Theologie: im Amt und Beruf des Plärrers, Neukirchen 1982, 10—19. — R. Spiazzi: II Ministero Pastorale oggi, Rovigo 1979.— P. Eicher: Der Tag des Herrn für die Sklaven der Arbeitswelt, in Dia- konia 1979/1, 3—11. — W. Zauner: Am Kirchgang erkennt man die Christen, in Diakonia 1979/1. 34—40. — András I.: A plébániai lelkipásztorkodás átalakulása, in: Szolgálat 12, 5—14. Pákozdi István 108
