Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Pákozdi István: A vasárnap ünneplésének mai problémái
benzinkutas, éttermes, moteles, sőt olykor nagy áruházas parkoló helyeken is. Itt pihenhetünk, üzemanyagot, ételt, és minden szükségest megszerezhetünk (ezek a liturgikus év nagy ünnepei és a családi otthonok „saját" ünnepei.) Ha egy-egy parkoló mellett elrohan az ember, ez még nem jelent tönkremenést. De aki azt hiszi, hogy a nagy úton célba ér üzemanyag és megpihenés nélkül, az becsapja önmagát és tönkreteszi a körülötte élő „e világban utazókat". Meg kell tanulnunk ünnepelni, hogy élni tudjunk, meg kell tanulnunk ünnepelni, hogy Istent és embert egyaránt szeretni tudjunk! Meg kell tanulnunk ünnepelni, hogy ne legyünk magányosak, hogy ne kelljen csalódottan értelmetlenné vált életet élnünk, vagy mint annyian, elkeseredésünkben eldobni azt magunktól. Cyulay Endre A VASÁRNAP ÜNNEPLÉSÉNEK MAI PROBLÉMÁI A vasárnap problémái Korábbi idők vallásosságában bevett társadalmi gyakorlatként — kellő számú pap és segédlet mellett —, magától értetődő volt a vasárnap hosszú időn át megszokott ünneplése. Ma viszont egyre több szó esik a vasárnap jelentőségének eitörpüléséről, elszíntelenedéséről, mind a megannyi kötöttséget hordozó hivő ember, mind pedig a megsokasodott terhekkel birkózó lelkipásztorkodó papság részéről. Akkor, amikor népszerűsítő tanulmányokban kell felvetni a templombajárás vasárnapi gyakorlatának kérdését, amikor már nálunk is sok helyen a faluról falura autózó pap alig tud 40—45 percig együtt „ünnepelni" az ottlevő közösséggel, mert a harmadik, vagy éppen negyedik miséjét mondja aznap (nem is beszélve, ha gyónók is várnak rá), vagy amikor városi nagy templomokban 5—6 misét is tartanak vasárnaponként, de a padokban szerteszét ülőkből gyakran az első sort is alig lehetne megtölteni —, akkor valójában a vasárnap ünneplésének problémájáról van szó. Sokaknak kell szembenézniük a vasárnapi munka, vagy a különféle elfoglaltság gondjával, melyek akadályozzák a megfelelő ünneplést, sőt lelkiismereti krízist is okoznak. Ugyanígy állandó problémája az igehirdető lelkipásztornak a vasárnapi misén részt vevők vegyes összetétele: a diákmisén leginkább a háttérben álló szülők figyelnek, a felnőttek miséjén pedig „unatkoznak” a gyerekek; más elvárásokkal jönnek ünnepelni a középkorúak, mint az olykor alig halló idősek, vagy a fiatalok. Még az azonos korúak között is óriási a különbség: van, aki gyermekkorából több vallási ismeretet hordoz, és érti a szentmise szimbólum-rendszerét, azonosul a liturgikus idő, a változó ünnepek tartalmával; ám az egyre növekvő többség hiányos előkészületek miatt értetlenül áll szemben mindazzal, amit az egyház jelenít meg számára. Következmény: a vasárnapi mise előbb nyűggé válik, majd igen sokan elmaradnak, mert mindenkit a neki szóló tanítással ellátni, vagy legalább megközelíteni alig lehet. A vasárnapot egyébként még a gyakorló keresztény is eltérő módon ünnepli, akár egy- azön~esa1ádon belül. Igaz, a későbbi felkelés az egyre hosszabb időn keresztül élvezett televízió, a természetjárás, a látogatás még összeférne az éppen csak kurta időre szűkített „misehallgatással", de a nyaralóépítés, autószerelés, másodállások, nagytakarítás, heti mosás és a véget nem érő szórakozás a fennmaradó szabad időt is értelmetlenné, keserűvé teszi. Az Úr napjának öröme A problémák listáját ugyan még korántsem merítettük ki, de azok felsorolásából megoldás nem születik. A „szombat van az emberért" jézusi mondás szellemében néhány alapvető szempont meggondolása segíthet, hogy gyakorlatunkon igazítsunk. ------. A harmadik parancsolat ma is érvényben van: Az Úr napját szenteld meg(_A_ hét többi napján az embert munkanapjainak gondja köti le, vasárnap — még ha szokott emberi dolgainkkal is törődünk — az Úr napja. A szekularizált világ bármely felkínált időtöltési, szórakozási lehetősége mellett a keresztény ember nem feledkezhet el a természet diktálta munka—pihenés időritmusáról, amely végső soron nem emberi találmány, hanem Isten szándéka (Tér 2,2). Ez a nap „első” a többi között, programjában és lefolyásában különbözik a hét többi napjától — minden előírás és parancs nélkül is. E napnak van valami sajátos mondánivalójaJajnjxqjL aki nem pusztán csak az anyag-rrrtmka kategóriáiban gondolkodik. A vasárnap sava-bofsa a Jézussal való ünneplés öröme». J De hol a „vasárnap öröme", amelyet elsősorban a papnak kell átélnie, hogy azt megoszthassa a keresztény közösséggel? A papság arcáról nem az elmúlt hét fáradságának, 106
