Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Gyulay Endre: Élhetünk-e ünneplés nélkül?
az ünnepre felhívjuk, a közösség szeretetéről biztosítjuk őket is. (Szégyene az egyházközségnek, ha a Szent Antal perselyben marad valami az ünnepek után!) E látogatásokon kell összeírni az otthonukban áldozni akarókat is, hogy ezzel a bekapcsolódással ünnepeljék ők is a mi nagy örömünket: „Emmánuel, — Velünk az Isten!” De el kell látogatnunk a szociális otthonokba, esetleg kórházakba is, hogy elvigyük számukra is az euka- risztiát és az Igét. — Igen nagy lehetőség a karácsonyi misztériumjáték. Hány gyermek szövegtanulása hívja fel az ünnepi készülődésre az otthoniakat. És hány gyermek éli át a szövegeken, próbákon és a Jézusért meg a hívek közösségéért hozott áldozatokon keresztül az ünnep lényegét. — Ha lehetséges egy-két betlehemes csoportot is indítsunk, akik a családi otthonokba viszik el az örömhírt. — A templomi betlehemépítés nemcsak egy művész feladata, hanem kicsik-nagyok közös munkája.. — Ha ezzel a ráhangolódással, munkával, beszédek és misztériumjáték-szövegek átélésével, életünk megújításával felkészültünk az ünnepre, akkor nemcsak sütés-főzés és ajándék, hanem Jézus-várás és Vele találkozás lehetősége lesz életünkben. És a szent negyvennap? Mikor lesz alkalmas arra, hogy megrendült lélekkel várják a szent három nap eseményeit? Ha sikerül lépésről lépésre elmélyíteni a megváltás titkát, ha el tudjuk érni azt, hogy a bűnt Isten szemével nézzék, és a megtérést, Isten nagyszerű ajándékát megkívánják... ha kicsiknél, nagyoknál a keresztúti ájtatosságunk a hívek közös imája és „elmélkedése’... ha a nagyböjti triduum a kiengesztelődés szolgálatában áll, ha egyházközségi embereink újra nekiindulnak a Keresztrefeszítettet ábrázoló szentképpel és a húsvéti megtérésre és áldozásra felhívják az öregek és betegek figyelmét és az áldozni kívánkozókat összeírják ... ha a passió megrázó szövegét már heteken keresztül próbálja az énekkar és olvasva előadni megtanulja a gyerekek csoportja az ő miséjükre és a próbák közben mindazt, ami megérthető, ami emberi benne, átéli. Ha lábmosással és közös áldozással ünnepeljük a nagycsütörtök estét... ha előre jelentkezőket szervezünk a szentsíri imádkozáshoz és ott ők vezetik a'jelenlevők imáit... ha lelkileg feltámadott és a keresztségi fogadalmat valóban megújító, „lélekben élő" közösség vesz részt a feltámadáson, nem csak a körmeneten ... ha ... Mennyire ünnep és ünneplés lehet egy egyházközség életében a keresztelő a közösség jelenlétében, a hívek közössége hitének és felelősségének tudatosítása, sőt saját kereszt- ségünk emlékezetbe idézése nyomán. Az ilyen keresztelés szinte hónapról hónapra követelményként léphetne elő a tanúságtevő hitvalló életre, s így a közösség építője, fenntartója és továbbfejlesztője lehetne. — Nagyszerű dolog a házassági évfordulót tartók (5— 10—15—20—25...) meghívása a közös jubileumi ünnepi misére, közös áldozásra, hitvesi hűségígéretük megújítására és — ahol mód van rá — közös vacsorára is. Hány új ismeretség, egymás hitéből való gazdagodás, gyenge hitvesi kapcsolatnak megerősödése származhat ezekből a találkozásokból. Az egyházközség ünnepévé lehet tenni az elsőáldozást. Az oktatási idő folyamán bízzunk rá egy-egy gyermeket egy-egy imádkozó hívőre, egy-egy rokonra (nagymama...), hogy imáival kísérje a jelölt fölkészülését. Hogy várja azt a napot, amikor az elsőáldozásnál megjelenik az „ő védence ’. És hányszor kell megbeszélést tartani a szülőkkel, ébren tartva bennük a készülődést, buzdítva őket a közös munkára, irányítva őket a feladatokban, és segítve a példaadásban. Amikor az ezeréves keresztény magyarságot ünnepeltük, talán épp ez a munkás várakozás hiányzott: a hangulat felszítása, a dolog nagyszerűségének elegendő és munkára serkentő megismertetése, a tennivalók kijelölése. Ezt ismerték fel a lengyelországi katolikusok, ahol mintegy hét éven keresztül folyt az előkészítés, a hitigazságok átismétlése az összes templomban, megszabott tematika és kézbe adott anyag által. Tudták, hogy csak a felfrissített hit és a megélt, újra értékként kezelt örömhír adhat ünnepléshez hangulatot, segíthet igazán ünnepelni. — Jegyesoktatások és bérmálási készületek, jegyes kurzusok és keresztelés előtti beszélgetések, búcsút előkészítő triduumok és betegek miséje előtti felkészítések ébreszthetik a vágyat és a végzett munkák gyümölcseként alkalmassá tett lelkek fogadhatják be az Istentől felkínált kegyelmet. De ha mindezt csak lyukas zsákba fogadjuk, vagy zsákot sem viszünk magunkkal, akkor félmaroknyit merítünk csupán a végtelen lehetőségekből. Tehát az ünnep előkészítéséhez kell: tanítás, átélés, családi közös megélés, munkás várakozás, tevékeny vágyakozás, aktív felkészülés. Mindig alkalmazkodnunk kell az ünnep tartalmához, mindig ki kell nyitnunk lelkünket a felkínált és befogadható kegyelmeknek. II. Hogyan érhető ez el? Két teljesen különböző, de alapvető feltételt látok szükségesnek. Az egyik a pap személyével, lelkiségével kapcsolatos, a másik a külső segítők megkeresésén, és azok önzetlen munkálkodásán múlik. — 1. Az első a pap lelkisége. Ha nem ismeri kellőképpen a hitigazságokat, ha nem éli át az örömhírt, ha nem képes róla lelkesen beszélni és nem képes mások életébe ezeket kellően fontos helyre tenni, — nem lesz ünnepe és nem segít másokat ünneplésre. Ha 104
