Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Gyulay Endre: Élhetünk-e ünneplés nélkül?
A keresztény közösség első számú öröme, ünnepe, emlékezési eseménye Jézus Krisztus. Csodálatos pedagógiával állítja őt elénk évről évre az Egyház ünnepeiben, a liturgikus év lüktetésében. Ehhez kapcsolódnak az eszményi emberek, a megdicsőült szentek: akik hittek és hitük szerint élve bemutatták, mit jelent Istenhez tartozni. De ide kapcsolódnak a mi kis ünnepeink is, a keresztelés, az elsőáldozás, a házasságkötés, a bérmálás, amikor egy-egy ember, egy-egy család, a keresztény kis közösség, az egyházközség életében jut el a Krisztussal való találkozás örömére, vagy emlékezik e találkozás évfordulóján a közösség együttörülésével a nagy napra. Máskor egy nép emlékezik vissza nagyjainak Isten szeretetére, és üli meg évfordulóit, vagy gondol vissza Krisztushoz térésére, és ehhez az eseményhez illően hűségígéretét újítja meg. Vajon ezek az alkalmak ma ünneplések-e a keresztény közösség életében? Ha a karácsonyi és nagyszombat esti templomi zsúfoltságra gondolunk, igennel kellene felelnünk. Ha tartalmára figyelünk, átélésére és a hívek tevőleges bekapcsolódására, már szerényebben kell nyilatkoznunk. S ha az egyház által megkívánt minden vasárnapi „ünneplésre" vagy különösen a naponkénti szentmisén történő ünneplésre gondolunk, válaszunk mindinkább a nem. Hol van tehát a hiba és hogyan tehető ünneppé újra minden ünnepi megemlékezés a keresztények életében? /. A megfelelő tanítás és hitélmény a legfontosabbak egyike: biztosítása a keresztények között. Amíg nem hat a szívünkig Krisztus élete és életműve, amíg nem élő számunkra egy-egy ünnep, egy-egy szentség-kiszolgáltatás, egy-egy szent alakja, nincs mire emlékeznünk, s így nincs miért ünnepelnünk. Ezért igen fontos: — 1. a hit igazságainak biblikus és liturgikus megismertetése híveinkkel, mind gyermekkorban, mind a fiatalok életében, mind pedig felnőtt híveink körében. Ehhez alapozást adhat a hitoktatás. Nem maradhat e| a gyerekek szembesítése a hit igazságaival, nem lehet félvállról kezelni az ifjakkal történő dialógus hitet ébresztő lehetőségeit, és nem maradhat el az opportune-importune igehirdetés felnőtt katekéziseken, bibliaköreinkben. Amíg nincs mire emlékeznünk, amíg a hit igazságai, a kinyilatkoztató Istennek irántunk megnyilvánult szeretete nem ismert, nem is igényelhetjük a róluk való ünnepi megemlékezést. Ebből fakadhat majd, és — 2. igen lényeges a családok életében az együttélés a liturgikus évvel és mind a nagyobb, mind a szűkebb egyház, az egyházközség eseményeinek, ezek évfordulóinak otthoni megünneplése. Tulajdonképpen a család szerepe ennél is előbb kezdődik. Erre hívja fel a figyelmünket a gyermekmisék direktóriumának 9. pontja: „Mindazok, akikre gyerekek oktatása tartozik... arra törekedjenek... hogy koruk és személyes fejlettségük mértéke szerint észrevegyék azokat az emberi értékeket is, melyek az eukarisztia ünneplésében rejlenek. Ilyenek a közös cselekmény, a köszöntés, a kellő készség a figyelmes hallgatásra, valamint a bocsánatkérésre, és a megbocsátásra, a hála kifejezésére, a jelképes cselekvések, a baráti vendégség, az ünnepi találkozó élménye. Az eukarisztikus katekézis feladata lesz az ilyen emberi értékeket kinevelni úgy, hogy a gyerekek koruknak, lélektani és társadalmi adottságaiknak megfelelően fokozatosan megnyissák lelkűket a keresztény értékek felfogására és Krisztus titkának ünneplésére." — A család ünnepe: születésnap, névnap, házassági évforduló, az ezekre történő emlékezés és egymás szerető, megbecsülő értékelése, ajándékozó öröm nyújtás és az örömben való részt vevés komoly alap a többi ünnep megöléséhez is. — 3. Az igazi ünnepléshez elengedhetetlen a készülődés, a tevékeny várakozás. Egy-két példa: Karácsonyra készülünk. Az első emlékeztető erre a templomban és az otthonokban készített ádventi koszorú. Ez már figyelmeztető, felhívó jel az ünnepre. És ha a gyertya- gyújtáskor megfelelő ószövetségi idézetekkel és heti feladatokkal is munkára serkentjük az ünnepre készülődőket, ezáltal komoly átélésre is segítjük őket. (Pl.: első héten a bűnbánat, másodikon az imaélet, a harmadikon a türelem, majd befejezésül a felebaráti szeretettel bizonyított Isten-szeretet elmélyítése a cél. Ezek lehetnek a heti ige-liturgiának témái is.) — Sokat segíthet a triduum: Egy máshonnan jött lelkipásztor új megfogalmazású üzenetátadása, felfrissíthet, lelkesíthet. — A hittanosokkal egy külön órán előre átéljük, mit várnak, mire készülnek, mit jelent számukra, hogy az Isten Fia emberré lett. Ez minden korosztály, minden korcsoport számára minden évben újat és mind többet jelenthet. Ugyancsak velük készíttetjük el a „kisinget" vagy a „jászolba hordott szalmát”, amivel a közösség előtt bizonyítják készületüket és egyben Isten iránti szeretetüket is. — Aztán a megbeszélés a karácsonyi ajándékok ügyében: ne maradjanak ki, sem Jézus, sem a szülők, sem a nagyszülők, sem barátaik. Milyen fontos megértetni velük, hogy nem az anyagi érték a lényeg, hanem a belefektetett szeretet és figyelmesség. — A szülőkkel is kell megbeszélést tartanunk: mit szeretnénk elérni gyermekeinkkel, és ők hogyan tudnak példával és figyelmeztető szóval nevelni! Hogyan kell a Szeretet evilági megjelenésére emlékezve hitvesi szeretetükben is megújulniok, idős rokonaikra gondolniok stb. — Idős és beteg híveinket az egyházközségi emberekkel meglátogattatjuk, apró kis ajándékkal figyelmüket 103
