Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Gyulay Endre: Élhetünk-e ünneplés nélkül?
TEOLÓGIAI-LELKI PÁSZTORI KÉRDÉSEK ÉLHETUNK-E ÜNNEPLÉS NÉLKÜL? Néhány éve fiatalok kis csoportjával beszélgettem arról, hogy mit jelent számukra az ünnep. Volt, aki beismerte, hogy a vasárnapok semmit, hisz pontosan úgy tanul, mint más napokon, és mivel hétközben is részt vesz a szentmisén, így még ez sem mond sok újat neid. Volt, aki a karácsonyhoz kötötte az ünnep fogalmát és családi szokásaikról beszélt, de bevallotta, hogy a húsvétot már nem tudja így átélni, a pünkösdi ünneplés sem érinti meg szívét, a vasárnapokra pedig fel sem figyel igazában. Börtönt viselt paptársunk megjegyzése volt, „tudod a legnehezebbek a vasárnapok és az ünnepek voltak, nem volt munkánk és nem tudtunk mit kezdeni az időnkkel." Azt hiszem, ha komoly közvélemény- kutatást végeznénk a keresztény közösségekben és a megkereszteltek között, szomorú visszajelzéseket kapnánk. Társadalmilag is száz és száz ajánlattal és tervvel — olykor kedvezményes utazással állnak elő —, hogy a „szabad időt" megfelelő módon töltsék el az emberek. Pedig már Demokritosz Kr. előtt kb. 400 évvel megírta: „Élet ünnepnapok nélkül: hosszú út vendégfogadók nélkül.” (Diels, 68 B 230.) Mi is az ünnep? A Magyar Értelmező Szótár szerint: „Nagyobb közösségben: jelentős esemény, személy emlékének, valamely eszme tiszteletének szentelt nap. — Szűkebb közösség, család, személy számára jelentős esemény napja, évfordulója." És ugyanitt olvashatjuk az „ünnepel'-ről: „ünnepet szokásos módon megtart. — Valamivel, valakivel kapcsolatban örömét, tetszését, lelkesedését fejezi ki." Miről is van tehát szó? Megvanak a hétköznapjaink. Minden egyforma, megszokott. Ebből szeretnénk kiemelkedni. Kicsit felhagyni a megszokottal, a „muszójjal" és szabadon, időt nem sajnálva, anyagiakat nem tekintve, örülni valaminek. Van ma erre igénye az embereknek? — Lakodalom. Két fiatal rátalál egymásra, örök szövetséget köt egymással. Meg szeretnék osztani örömüket. A vendéglői baráti együttléttől, a sok száz vendéget számláló tanya-udvari sátorig, a szívből jövő egy-két baráti szótól a több évszázados rigmusig minden azt hirdeti, hogy itt nem hétköznapi esemény történik. Nem számít, mibe kerül az ajándék, és nem számít, hogy mibe kerül a vendéglátás, önmagukat egymásnak egészen odaadó szeretet gyulladt a két fiatal szívében és adakozó szeretettel lehet csak együttlenni velük. Az öröm túlcsordul a két ifjú szívében, ebben az örömben való részesedés és ennek felfokozása lehet csak megfelelő kerete ennek az ünnepnek. — Vagy keressek egy kevésbé meghívásra épülőt? A táncdalfesztiválok, koncertek önfeledt közönsége. Ki akar kapcsolódni minden hétköznapiból és átadni magát a ritmusnak, hangulatnak, idegzetet felkorbácsoló „szent őrületnek”. Akarunk tehát ünnepelni, de azt valóban szabadon akarjuk, lehetőleg kötetlenül, átérezve, átélve mindazt, amit az ünnep jelent. Kapni és adni egyszerre. Kereszténységünk egyik jellegzetessége a visszaemlékezés. A kinyilatkoztató Isten fényt és kegyelmet nyújt, meg akarja velünk osztani — amennyit fel tudunk fogni értelmünkkel és nyitott szívünkkel — isteni örömét. „Az egyház, mint jóságos és szerető édesanya, feladatának tartja, hogy isteni Vőlegényének üdvösséget szerző művét az év folyamán meghatározott napokra szétosztva szent megemlékezéssel megünnepelje.. . fgy tárja elénk az év forgásával Krisztus egész misztériumát a megtestesüléstől és a születéstől kezdve a mennybemenetelig és Pünkösdtől egészen az Úr újraeljövetelének reménykedő boldog vá- rásáig. Amikor a megváltás misztériumait így megünnepli, kitárja a hivők számára Ura érdemeinek és isteni erejének gazdagságát. Mégpedig úgy, hogy ezeket a misztériumokat minden időben bizonyos módon jelenlevő valósággá teszi és mindazokat, akik belekapcsolódnak, az üdvösség kegyelmével betölti" (Constitutio De Sacra Liturgia 102. pont 64. old.). — Péter beszéde az első Pünkösdkor már ilyen visszaemlékezés. Szóba jön Isten ígérete, és ennek beteljesülése. Előtérbe kerül Jézus Krisztus élete, halála, feltámadása. Isten nagyszerű ajándékai, amit először tudomásul kell venni — hinni kell —, és így elfogadva örülni. 102
