Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 2. szám - KÖRKÉP - Cselényi István Gábor: A szabadidő mint lelkipásztori feladat
világát és ezzel szerényen előmozdítjuk az egyetemes, a katolikus szeretetet, Jézus Krisztusnak a már megtalált, de mégis eljövendő boldog szeretetét. — „A zarándok Valakinek a nyomában jár..., annak nyomában, aki már megtette ezt az utat” — a keresztény élet zarándok lelkiségéről így szemlélődik A.-M. Besnard, a francia lelki ség i író.5 „ÜNNEPLÉSED VÉGNÉLKÜLI LEGYEN!” A közöttünk élő, rejtett Krisztusban az ünnepet a köznapokra is kiterjeszthetjük. Egyházközségeink számos lehetőséget adnak arra, hogy köznapokon is találkozzunk az Úrral: esti miséken, bibliaórákon, ifjúsági órákon vagy az öregek áhítatán. Munka után néhány perces szentséglátogatásban az Űr színe előtt „helyére tehetjük ’ a napi gondokat, és kissé megnyugodtan, derűsen vállalhatjuk a még ránk váró, otthoni feladatokat. A külső lehetőségek mellett is inkább lelkileg kell beállítani magunkat az ünneplésre. Roger Schutz, a Taizé-i közösség elöljárója személyes tapasztalataival mutatja be a belső ünneplés lehetőségeit.6 Befejezésül tőle idézünk néhány gondolatot (131. o.). „Egyik napon arra ébredtünk ebben a jól szervezett, jól funkcionáló, de önkéntességétől megfosztott társadalomban, hogy az ünnep eltűnik az emberek köréből . . . Ha a keresztények imája a misztérium értékétől megfosztott, szekularizált ünnepi beszélgetéssé válik .... ha az északi féltekén lakók a túlzott aktivitástól fojtogatva elveszítik az ünnep szellemének forrását, amiből a déliek még olyan elevenen tudnak ünnepelni.... és ha az ünnep elhalványul Krisztus testében, az egyházban is —, hol lesz még ünneplő közösség a világon? Mert a közösséget szomjúhozza minden nemzedék, és úgy érzem, ez az igény fiataloknál egészen a szorongásig mélyül... Gyakran visszaemlékszem Szent Athanáznak arra a gondolatára, amit egyik testvérem fedezett fel: A feltámadt Krisztus az ember életét folytonos ünneppé tette. Keresztény létezésünkben folytonosan átéljük a húsvéti misztériumot: mert az állandó, apró halálokat a feltámadás előíze követi. Innen ered a mi ünnepünk. Ezen túl már minden út nyitott előttünk. Az ünnep újra meg újra megjelenik.. . még a legsúlyosabb megpróbáltatásokban, a lelki törésekben is. A szív ugyan összetörik, de többé nem válhat megrögzötté: újra visszanyeri életét. Ezért el kell fogadnom emberségünket, és éppen Krisztus miatt tudom, már soha nem veszíthetjük el. Ö újból magához ragadott mindent, és azóta minden felvirradó napot ünneppé kell tennünk... Az ünneplés nem mesterségesen felszított magasfeszültség. Az ünnep önmagát formálja — ezért egészen kis dolgokban is megnyilvánulhat. Az egyszerű étkezések is felidézhetik az ünnepet. — Tudjátok, hogyan történik ez, amikor testvéreimmel utazom? A vonaton magunkkal visszük élelmünket is. Este letompítjuk a világítást, meggyújtunk egy nagy gyertyát és a velünk utazó idegeneket is meghívjuk közös vacsorára. így nem csak magunk között ünnepiünk, hanem mindazokkal, akik körülöttünk vannak. — Minél jobban előrehaladok a korban, egyre inkább azoknál a tanúságtévőknél keresem az ünnepet, akikre magam is támaszkodhatok. Ismételten elolvasom XXIII. János pápa néhány mondását. Szerettem őt és ő is viszont szeretett. Szükségem van az arcára, és bízom imájában annak, aki már az Isten örökkévalóságában ünnepel. Ahhoz, hogy ünnepelni tudjak, hozzátartoznak az arcok, talán jobban, mint a szavak .. . Az arcok kifejezik a barátságot, és a barátság Krisztus arca ... Nemcsak a szép, hanem a szomorú arcok is fénylenek. Az én életem, hogy másokban meglássam azt, ami őt szomorúvá teszi, és azt is, aminek örülni tud. így veszek részt az emberek szenvedésében és örömében . .. Akárkivel is kerülök szembe, számomra lényeges, hogy megértsem őt. És amikor sikerül megértenem a másikat, az már ünnep számomra." Jegyzetek: — 1. Joseph Ratzinger: „Zeit für Gott, Zeit für Menschen" nagyböjti pásztorlevelének rövid összefoglalását közli az Intern, kath. Zeitschrift 1982/3. számában „Was feiern wir am Sonntag?’ címmel — 2. Roger Caillois: L'homme et le sacré, Paris, 1950. — 3. M.-J. Lagrange: Saint Paul: Epitre aux Galates, Paris, 1926. — 4. Idézi Jörg Knoll ev. teológus és szociológus „Bleibt der Sonntag geheiligt?" in: Neues Hochland, 1972. 7. és 8. számában. 5. A.-M. Besnard: Par un long chemin vers Toi, „Missi” 1978. 201—202. — 6. Roger Schutz: Ta fété sóit sans fin, Les Presses de Taizé, 1971. Széli Margit A SZABADIDŐ MINT LELKIPÁSZTORI FELADAT A szabadidő „múltja” Régebbi pasztorációs kézikönyvekben hiába keresnénk a „szabadidő” címszót, vagy a vele összefüggő kategóriákat (turizmus, sport, hobby, nyári szabadság, gyógykúra stb.).. Imakönyvekben sem igen találunk, mondjuk „a sikeres üdülésért" végzendő imádságokat. 93
