Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 2. szám - KÖRKÉP - Cselényi István Gábor: A szabadidő mint lelkipásztori feladat
A szórakozásról pedig — ami a szabadidővel együttjár — rendszerint csak korholó szavakat hallhatunk a szószékekről. A szabadidőnek tehát — a lelkipásztorkodás szemüvegén át nézve — igen „kétes múltja” van. Ennek a negatív megítélésnek több oka is van. Mint Roman Bleistein, üdülés-lelkipásztor- kodással foglalkozó szakember írja (Pastorale Aufgaben im Freizeitbereich, in: Schöpferische Freizeit, Wien, 1974. 83. o.), az erkölcstan, az aszkézis egyértelműen a munkában, a hasznos tevékenységben kereste az „önkibontakozás" lehetőségét, az erénygyakorlás alkalmait. A szabadidő mint „haszontalan" időtöltés, kívül esett az erkölcsileg értékelhető dolgok körén, már-már erkölcstelenségre csábító „bűnre vezető alkalom ’ lett. Az üdülés a „felső tízezernek” fenntartott kiváltságnak számított, amit a „közemberek11 nem engedhettek meg maguknak. Szerepet játszott az is, hogy a szabadidő s az annak keretében lehetővé váló szórakozási formák egyre inkább mint a templom, a misehallgatás ellenpólusai jelentek meg. Aki vasárnaponként szentmise helyett futballmeccsre vagy moziba járt vagy épp kirándult, egyre inkább kívül rekedt az egyház vérkeringésén. Érthető tehát, ha a szabadidő problémává, jogos aggódás tárgyává vált a lelkiismeretes lelkipásztorok szemében. Sokan egyenesen az erklöcsi züllés előszobájának tekintették, amelyből előbb- utóbb a keresztény életvitel feladása következett. Pozitív értékelés Ez az egyoldalúan negatív megítélés ma már tarthatatlan. A heti, sőt napi munkaidő csökkenésével — amely a társadalomfejlődés szempontjából hazánkban is jelentős vívmánynak számít — párhuzamosan egyre több idő szabadul fel a lakosság minden rétege számára, amelynek eltöltése, tartalommal való megtöltése immár nem luxus, hanem közügy, ezért általános emberi és így lelkipásztori feladat is. Mint Hans-Joachim Schramm, a turista-lelkipásztorkodás nemzetközi szervezetének egyik vezetője írja (Kirchliche Dienste an den Urlaubern und Touristen, i. m. 95. o.), az üdülésre egész éven át készül a család, ezerszer meggondolja, hogyan, hol tölti el. Ennek az időszaknak erkölcsi tartalma éppúgy nem lehet közömbös számunkra, mint a munkamorál vagy a családi élet kérdései. A turizmus tömegjelenség, amely átalakítja egész közösségek életét. Természetes, hogy ezt a lelkipásztori munka megtervezésében is figyelembe kell vennünk. Amit VI. Pál pápa a turizmusról mondott — „a kultúra és a humanizmus behelyettesíthetetlen összetevője" — érvényes lehet a szabadidő minden vonatkozására. Mivel küldetésünk a mindenkori emberhez szól, lelkipásztori gondoskodásunknak éppúgy ki kell terjednie a ma emberének eme égető problémájára, mint a liturgikus közösség vagy a világiak bevonásának kérdésére. Az esetleges negatív kinövések nem akadályozhatnak meg abban, hogy felfedezzük s híveinkkel felfedeztessük a szabad idő pozitív tartalmát: hogy ti. lehetőséget ad a teljesebb emberség megvalósítására, s így az erkölcsi tökéletesedésre. A szabadidő ma már jelentős pasztorációs feladat a lelkipásztorok és a hívek tudatalakításában részt vevő munkatársaik számára. Nem ellenpólus Mindenekelőtt a szabadidő-pasztoráció helyét kell megtalálnunk a lelkipásztori munka egészében. Ehhez azonban azt is tisztán kell látnunk, egyáltalán mi a helye mai életünkben. Mikor a szabadidő korunk egyik „nagyhatalmává" kezdte kinőni magát, a vele foglalkozó szociológusok (pl. Scheuch, Meyersohn) a munka ellenpólusának tekintették. A munkaidő megszabott, afféle „szolgálati idő”, nem okoz örömet, a szabadidő hozza meg az igazi, a „tulajdonképpeni” tevékenységet. További korlátozottságot jelent, hogy az ember rendszerint másutt dolgozik, másutt lakik, napjai kettészakadnak hivatali és magánéletre. A munkával szemben a szabadidő — mint meg nem valósult önmegvalósítás — pótlékként, mentsvárként, az elidegenedés ellenszereként jelenik meg. Joggal írja azonban H. Opaschowski (Freizeitforschung ohne soziale Phantasie, in: Frankfurter Hefte 28/1973. 350. o.): az ember ilyenfajta szétszabdalása további elidegenedés forrása, az ellenpólusnak tekintett szabadidő éppen azt erősíti fel, ami ellen harcolni akar. Sokkal helyesebb, ha megpróbáljuk a szabadidőt integrálni, az élet egészébe ágyazni, ha a munkát és a kötetlen időt egymást kiegészítő lehetőségeknek tekintjük az összemberi kibontakozásra. Amennyire fontos, hogy a munka egyhangúságát is feloldjuk s minél örömtelibbé tegyük, legalább annyira fontos az is, hogy a szabadidőt ne egyszerűen pótléknak tekintsük, hanem a sokoldalúbb emberré válás lehetőségének, amely közvetlenül vagy közvetve kihat hivatali tevékenységünkre is, segít belső összhangunk megőrzésében, elidegenedés-érzetünk felszámolásában. Ami a szociológus számára alapelv, még fokozottabban igaz a lelkipásztorkodás eseté94
