Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Gáncs Péter: Az "új" nem emberszabású fogalom... (Egy evangélikus lelkész gondolatai a keresztyén lelkiség megújulásáról)
a szentség fokára, hanem azáltal, hogy a feltámadott Or elküldi az ő Szentlelkét, a keresztség és az úrvacsora szentségeiben, valamint az ige hirdetésében adja az ő kegye'mét, a bűnök bocsánatát, és ez a vele való kapcsolat tesz szentté bennünket. így lehet megérteni, hogy a levelekben milyen alapon merik az apostolok szenteknek nevezni az egyes gyülekezetek tagjait. Csak egy példa erre a Korintusi levél bevezetéséből: „Az Isten gyülekezetének, amely Korintusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek.” (I. Korintus 1.2) A Nagykátéban a III. hitágazat magyarázatában így ír erről Luther: „Azok akik nem az evangélium és a bűnök bocsánata, hanem saját cselekedeteik révén keresik és szeretnék kiérdemelni a szentséget önmagukat zárják ki és 'különítik el a keresztyénségtől." Egy 1538-ból való igehirdetés pedig így érvel: „Nem felfuvalkodottság az, hogy keresztyének Krisztus után szentnek neveztetnek, hanem Isten dicsősége és nagysága, mert hiszen nem a mi bűzlő cselekedetbeli szentségünkkel dicsekszünk itten, hanem az ő keresztséqével, igéjével, kegyelmével és leikével, amelyek nem belőlünk valók, hanem úgy ajándékoztattak nekünk." ÚJ, amire Isten indít A fenti idézet után joggal vetődhet fel a kérdés: mi szerepe marad akkor a megújulásban magának az embernek? Talán nem' is megújulásról kellene beszélni, hanem megújításról, Isten munkájáról, melyet rajtunk és bennünk végez, de bizonyos tekintetben „függetlenül" tőlünk? Gyakori félreértése ez a lutheri etikának, de ha behatóbban vizsgáljuk meg Luther írásait és életét, tárgyilagosan meg kell állapítanunk, hogy nemcsak tanított a megszentelődés- ről, mely a Szentlélek munkája bennünk, hanem maga is igyekezett az élet szentségére. A már idézett Fendt professzor így ír erről: „A legtöbb etika ezzel a kérdéssel foglalkozik: miképpen ítélek helyesen etikai problémákban? Luther viszont folytonosan erre a kérdésre ad választ: miképpen leszek szentté?" Távol áll tőle minden hamis kvietizmus. A Római levélhez írott kommentárjában határozottan hirdeti: „Nem adatik a kegyelem az önmagunkon való munkálkodás nélkül" („Non dabitur gratia sine ista agriculture sui ipsus”). Gyakran használja a gyógyuló beteg képét, aki úton van a betegségből a qyógyulás felé miként a keresztyén ember is úton van a jótól a jobbig. Az irgalmas szamaritánus példázatának képrendszerében maradva úgy látja a keresztyén ember életét, mint akit Krisztus már meqmentett és bevitt az ő egyházába, de még ápolásra szorulunk, és szükséges, hogy a Szentlélek naponta kimossa a sebeinket. De ugyanakkor nekünk is naponta meq kell tennünk mindent a gyógyulás érdekében. S itt érkezünk el a naponkénti megtérés szükségességének híres lutheri tételéhez. Megtérés, amelyre nem várni kell, hanem meg kell térni! Először is önmaqunktó! és a világtól Istenhez, majd Tőle kapott erővel odafordulni, megtérni a másik emberhez. Ennek a megújulásnak, megtérésnek két fontos vonását szeretném még végül kiemelni. Megtérés a szolgálatra Jézus merőben új etikája a feltétel nélküli agapé-szeretet meghirdetése, mely konkrétan az egymás iránti szolgálatban fejeződhet ki. Jézus így határozta meg tanítványai életvitelét: „Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De tiköztetek NEM EZ A REND: hanem, aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok" (Máté 20,25—26.). Ez az a merőben új, más, jézusi etika, krisztusi lelkűiét ha úgy tetszik, lelkiség, melyet Urunk nemcsak meghirdetett, hanem meq is élt. Gondoljunk a lábmosás jelenetére, ahol Jézus tanítványainak szeqezi a kérdést: „Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti így hívtok engem: Mester és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábaitokat, én az Gr és a Mester, nektek is meq kell mosnotok eavmás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyétek" (János, 13,12—15). Káldy Zoltán püspök ezzel kapcsolatban rámutat: „Nagyon lényeges látni, hogy Jézus nem úqy véqzi ezt a szolgálatot, hogy eltekint attól, hogy Ö Kyrios, hanem éppen arra való tekintettel végzi azt. A Kyrios véqzi a diakóniát.” Ö ad tehát erőt és modellt a szolaóló életformához, mely a keresztvén le'kiséq megújulásának egyik legfőbb jellemzője. Az uralkodási vágy állandó kísértésében élő régi Adóm új életformára szabadul föl, szolgálatra tér meg. Megtérés a közösséghez A megújulás másik konkrét gyümölcse, hogy az eredendőben individualista, önző, magának való régi Adóm felfedezi a közösséget, melyben szolgáló életét igazán megvalósíthatja. S szolgálata nyomán maga a közösség is megújul. 55
