Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Gáncs Péter: Az "új" nem emberszabású fogalom... (Egy evangélikus lelkész gondolatai a keresztyén lelkiség megújulásáról)
ÚJ, amit Isten mond Megújulás csak az igéből táplálkozva, igéhez kötötten lehetséges. Luther erről így vall ,,A keresztyén ember szabadságáról" szóló művében: „Nincs más dolgom sem égen, sem földön, amely a léleknek életet adna, amely őt kegyessé, szabaddá és keresztyénné tenné, csak egy, a szent evangélium, Istennek Krisztusról szóló igéje ... Jegyezze meg hát minden ember, hogy a lélek minden nélkül el lehet, csak Isten igéje nélkül nem, és, hogy Isten igéjén kívül semmi sem segít őrajta ... így olvassuk a zsoltárban, hogy a próféta semmi más után nem kiált, hanem csak Isten igéje után. És az írás szerint az Istennek legeslegnagyobb csapása és legeslegnagyobb haragja, mikor igéjét vonja meg az emberektől; viszont nincs nagyobb kegyelem, mint amikor igéjét közli .. . Krisztus is azért jött e világra, hogy hirdesse az Istennek az igéjét. Ez az összes apostolok, püspökök, papok és az egész lelki rend kizárólagos hivatása és tiszte." Akkor, amikor sokszor kétségbeesetten, kívülállók számára talán gyakran már egyenesen nevetséges módon erőlködünk azon, hogy valami „újat” nyújtsunk az embereknek formában, liturgiában stb., érdemes talán odafigyelni arra a szent egyoldalúságra, ahogyan Luther mindent az ige erejére, az evangélium élő, éltető és megújító hatalmára épít föl. S ha csak egy pillantást vetünk az egyháztörténelem megújult életű nagy- jaira akik környezetüket is újítani tudták — Augustinustól Lutherig és Assziszi Ferenctől napjainkig — mindenütt kimutatható, hogy az igével való egzisztenciális szembesülés nyomán újultak meg. S vajon miért lenne ez másképpen a XX. század vége felé?! ÚJ, hogy Istennel beszélhetek Egy múlt századi római katolikus vallásfilozófus, Boeder így jellemezte korát: „A mi évszázadunk tulajdonképpeni bűne az imádság elmulasztása.” Vajon nem mondható-e el ugyanez a XX. századról is?! Soha nem jelent meg annyi könyv Istenről, soha nem vitatkoztak olyan sokan és olyan sokat róla, mint napjainkban, de vajon nem feledkeztünk-e meg eközben a Vele való közvetlen beszélgetés, az imádság lehetőségéről és erejéről? Soha ennyi Biblia és imádságoskönyv nem volt a könyvpiacon és talán a polcainkon is, mint éppen napjainkban, de vajon hányán vagyunk ténylegesen „beszélőviszonyban" az Atyával?! Jézus életének sorsdöntő lépései előtt következetesen elvonult imádkozni, ő „nem mert" az Atyával való konzultáció nélkül továbblépni! Csak mi vagyunk gyakran olyan vakmerők, hogy úgy akarunk tenni valamit az egyház megújulásáért, hogy közben megfeledkezünk az összekulcsolt kezek pótolhatatlan munkájáról. Fővároshoz közeli gyülekezetemben egyik, naponként ingázó testvérünk múltkoriban íqy vallott: olyan jó tudni munkába menet és munka közben is. hogy a lelkészünk imádkozik értünk. Lehet mosolyogni ezen, lehet leqyintve szabadkozni, hogy „ugyan kérem, semmiség az egész, hiszen ez a kötelességem.” De végső soron komolyan kellene vennünk, hogy az imádsáq az ember kezében lévő legnagyobb hatalom, hiszen általa a világmindenség Urát „mozgósíthatja". Csak arra kell vigyáznunk, hogy az előbb idézett hálálkodás nehogy úgy torzuljon el, hogy köszönjük a helyettünk elmondott imákat. Ahogy a személyes igeolvasást nem pótolhatja a legszorgalmasabb templombajárás és igehallgatás sem, ugyanúgy nem helyettesíthetik „hivatásos" imádkozok és tökéletes imakönyvek sem saját személyes fohászainkat. Megújulás csak az újat hozó Istennel való közvetlen dialógusból fakadhat. Sokszor értetlenül állunk kisebb szabadeavházi közösségek vonzásának hatását látva. Vaion nem ott lehet-e az egyik „titkuk", hogy igehirdetési alkalmaikat többnyire Imaközösségek készítik elő? Nem őrült vakmerőséq-e, hoqy néha úgy akarunk Istenről beszélni, hoqy közben nem Igényeljük, nem kérjük az ö személyes jelenlétét?! Jézus szüntelen va'ó imádkozásra szólít föl, hiszen jól tudja azt, amit egy lelkészkollégám szellemesen így fogalmazott meg: „imádság nélkül úgy ül a teológus tudománya, egzegézise és mintaprédikációja tetején, ahoqyan a szenes ember a havas télben a szenes kocsi tetején: sok a tüzelője mégis didereg”... Talán nem egyszer mi is ilyen groteszk figurák vagyunk, akik lázas igyekezettel keressük az „új" energiahordozókat miközben a szó legszorosabb értelmében a kezünkben van a két legnagyobb erőforrás: az ige és az imádság. ÚJ, amit Isten végez el bennünk Milyen következményei lehetnek az új, a megújulás Istenével folytatott eleven dialógusunknak keresztyén lelkiségünk megújulása szempontjából? Erre nézve érdemes felidézni a lutheri teológia néhány gondolatát a megszentelődés folyamatával kapcsolatban. Luther szerint a megszentelődés mindenekelőtt a Szentlélek munkája bennünk. S ezzel a megállapításával Luther mintegy ismét „jogába iktatta a Szentlelket", ahogy ezt Leonhard Fendt berlini teológus értékeli. Eszerint az ember nem azáltal lesz szentté, hogy cselekedeteivel feltornázza magát 54
