Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)

1982 / 1. szám - KÖRKÉP - Gál Ferenc: Vallásos élmény keresése a kereszténység peremén

világ átalakulását az egyéni megtéréstől, a lelki átalakulástól várják. Vallási tételeik gyakorlatiak, nem elméletiek. Hiszik bűneik bocsánatát, amely a megtérésben, az újjászületésben ment végbe, meg vannak győződve az élet értelméről, amennyiben az az üdvösségben végződik, és bíznak Isten szeretetében, amely főleg a megtérteket fogja át. Isten, Jézus, Szentlélek teológiailag nem tisztázott nevek, de legalább is tartják azt, hogy Jézuson és a Szent’elken keresztül maga Isten működik bennük. A Bibliát használják, de az is egyéni vallásosságunk szolgálatában áll. Nem az üdvösség történetét olvassák ki belőle, nem az érdekli őket, hogy Isten hogyan munkálta az üdvösséget az emberi történelemben, hanem mindig egyéni üzenetet várnak tőle. A Biblia arra való, hogy olvasása és idézése által Isten itt és most nekem üzenjen, engem figyelmeztessen. Valójában nem az a lényeges, hogy Jézus életével, kereszthalálával és feltámadásával megszerezte nekünk az üdvösséget, hanem az, hogy az üdvösség bennem megvalósul lelkileg, amikor megtapasztalom Isten irgalmát, és Jézus példáját utánzóm.

Természetesen az ilyen lelkülettel együtt jár a külső tárgyi rend és berendezkedés lebecsülése és a vele szemben való érdektelenség is. Tiltakoznak minden olyan intézmény ellen, amely nekik unalmas és régies. Elvetik a vallási tekintélyt, a bürokratizmust, mert az lassú és a múltat akarja konzerválni. Valamilyen prófátai kereszténységet keresnek, amelyben van ihlet, lendület, kezdeményezés és hitvalló bátorság. Számukra az Isten országa nem elvont fogalom vagy belső kegyelmi valóság, hanem az emberek nyílt, baráti közössége, ahol a béke és a szeretet a legfőbb törvény. Minden befelé fordulás ellenére megvan bennük az az utópisztikus szemlélet, hogy az Isten országa már itt a földön is kialakítható, sőt ki is fog alakulni. Ebben egyetértenek az „Isten halála" teológia képviselőivel, akik a vallás egyetlen feladatának és a szeretet egyedüli értelmének a földi boldogság munkálását tartották. De bizonyára visszacseng bennük a szociológusok és kultúrfilozó- fusok tanítása is. Hivatkozhatok itt Arthur Koestlerre (The Ghost in the Machine, 1967), Alvin Tofflerre (Futur Shock, 1970) vagy Charles Reichre (The Greening of America, 1970). Az ember személyességét és szabadságát féltik az élet eltúlzott technizálásától. A technika és a lelkiség ma már szkizofrénikus állapotban vannak: hol az egyik kerekedik felül, hol a másik. A harmóniát nem tudjuk megteremteni, ezért félünk a jövőtől. De talán még akadnak az agyban új tekervények, amelyeket ki lehet fejleszteni, és amelyek hozzásegítenek az új alkalmazkodáshoz. Ma együtt élünk a komputerrel, s annak kombinációs adatai szerint talán új képességeket tökéletesíthetünk magunkban. Az embernek fel kell szabadítania magát a technika és a társadalom automatikus törvényei alól, mert a legnagyobb értékek, a személyes kapcsolatok, a barátság, a szeretet, a bizalom, az egyetértés és az emberhez méltó közösség csak így alakíthatók ki.

A fiatalok vallási mozgalmai a társadalom gazdasági és politikai összefüggéseit nem veszik figyelembe. Náluk az egyének megtérése minden problémát megold, illetve a vallás és a vallásosság pótolhatja a kulturális és technikai törekvéseket. Jézus személyét és példáját sokat emlegetik, de megfelelő teológiai összefüggés nélkül. Nem törekszenek tudományos szentírásmagyarázatra, s azt sem keresik, hogy Jézusban milyen értelemben kapcsolódik az isteni és az emberi, a természetfölötti és a természetes. Nekik elég az, hogy s Jézus az az egyéniség, aki egész viselkedésével figyelmeztet, hív és felszólít. Az ő szentsége úgy mutatkozott meg, hogy éppen a hagyományos vallás képviselői ítélték el. Őbenne a szűkkeblűséggel szemben a kitárulás, a nagyvonalúság jelent meg. Harmóniájában volt diszharmónia, békéjében volt ellentmondás, és éppen ez tette érdekessé. Az embereket is meghökkentő módon kezelte. A gyógyulást kereső betegnek bűnei bocsánatát ígérte, és felkarolta azokat, akiket a közvélemény bűnösnek tartott vagy kitaszított. Őt nem a törvény és a hagyomány megtartása érdekelte, hanem az adott helyzetből kiindulva cselekedett. A szeretet gyakorlásáért elhanyagolta a szombatot, s ha örömre akarta hangolni az embereket, lemondott a böjtről. Nem kell magyarázni, hogy az ilyen szemléletmód bő teret enged az egyéni elgondolásnak és önkénynek. A kereszténység is kereste a vallásos élményt Krisztussal kapcsolatban, de azt a benne megvalósult, tárgyi értékrendből vezette le, nem a helyzetek szokatlanságából. Jézus újdonsága a kiléte, nem a viselkedése. Nem arra törekedett, hogy mást mondjon vagy tegyen, mint amit eddig mondtak és tettek, hanem arra, hogy mint az Isten Fia az Atya üzenetét közölje velünk szóban és tettben. Neki már az ittléte is az üdvösséq biztosítéka, nemcsak tettei. Ha isteni mivoltában magára öltötte emberségünket, akkor abban benne volt az élet értelmének és céljának a biztosítéka.

ERKÖLCSTANUK is az élményből indul ki. Az szinte szólammá vált köztük, hogy Istent meg kell dicsőíteni, engedelmeskedni kell neki, s így kell Jézust követni. Ebben áll az é'et értelme. Formailag ezt a keresztény teológia is mindig hirdette, de azzal a megokolással, hogy az ember mint teremtmény tartozik hódolattal teremtőjének. Az új mozgalmakban a motívum nem a teremtmény köteles engedelmessége,, hanem az egyéni hála: én személyesen meg47