Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 1. szám - KÖRKÉP - Várszegi Asztrik: "Eleven kövek módjára..." (1Pt 2,5)
In laboré requies, in aestu temperies, in fletu solatium. Fáradságban nyugalom hőségben oltalom, zokogásban könnyülés. Figyeljünk csak fel a latin szövegben szereplő elöljárószóra: „in", azaz, ,,-ban, -ben" és nem „post”, „utána”, majd valamikor. A fáradság, a hőség, a sírás közepette megkapott nyugalomról, oltalomról, és könnyülésről énekel a költő. Nem véletlen, hogy éppen a Szentiélekhez írott énekben jut kifejezésre ez a gondolat, hisz Ö az Atya és Fiú szeretetköteléke. Ilyen nyugalmat, biztonságot csak akkor élvezhetünk, ha teljesen bele vagyunk gyökerezve a másikba, Krisztusba, és nem csupán lelki állapot. Ez nem előidézhető, semmiféle „lelki technika” nem segíthet ebben. A kölcsönös szeretet védettsége és biztonsága ez. A csend, összeszedettség, belső nyugalom, aszkézis nem kifejezetten keresztény értékek és kategóriák. Általános vallási értékek. Az evangéliumokban nem találunk olyan helyet, ahol Jézus tanítványait módszeresen effajta gyakorlatba bevezette volna, A szív csendje és békéje annak az önkiüresítésnek, kenosisnak következménye, amelyet a tanítvány Krisztus követésében tanulhat meg, ahogy Jézus mondja: „Vegyétek magatokra igámat és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát” (Mt 11,29). A jánosi iratokban az Isten megismerésének és megtapasztalásának egyszerű kifejezése a „parancsok megtartása” (Jn 6,60). Prózainak hat ez a spirituális módszerek, könyvcímek csalogatása ellenében. Keresztény lelkiség azon áll vagy bukik, hogy milyen mértékben szeretem Jézus Krisztust, mennyire ragaszkodom hozzá. Csak ebből a kölcsönösségből növekedhet a lélekben az az erő, amellyel életemet bűneim, gyengeségeim és szétszórtságom ellenére is szerves egésszé alkothatom. Ebben a kapcsolatban gyökerezik és növekszik a nyugalomnak az a fajtája, amely nem idő és összeszedettség kérdése csupán, hanem annak függvénye, Ki és mi életem végső értelme, ahol tudnillik „én már nem is megyek, csakúgy visz a van és én alázattal vitetem magam”. (Sík Sándor) Ahol ez a mély szeretetkapcsolat nincs meg, vagy elveszett, ez a végső értelem nem hatékony. Minden eszköz, módszer, nyugalomkeresés csupán csak szimptómaharc marad és nem vezetnek gyökeres orvosláshoz. A lelkiélet művészetének eszközei Az Isten meghívó és megőrző kegyelmén túl minden csak eszköz jellegű. Számos ilyen eszköz van. Benedek szerzetesatya 73-at sorol fel Regulájában. A leglényegesebbet, az egyedül fontosat ragadnánk ki ezek közül: „Először is: szeresd az Úristent teljes szívedből, teljes lélekből és teljes erődből (Mk 12,30; Lk 10,27). Aztán felebarátodat, mint önmagadat (Mk 12,31; Lk 10,28).” A főparancs egyúttal legfontosabb eszköz. Újra meg kell tanulnunk a szeretet művészetét, mesterségét. Minden mesterségbeli tudásnak feltételei vannak, gyakorlatra kell szert tennünk, hogy mesterségünket életünkben hasznosíthassuk. Ezek a mesterségbeli eszközök, amelyeket majd alább felsorolunk, nem szerepelnek a hagyományos lelki könyvekben ilyen neveken vagy ilyen összefüggésben. Előkészítő, alapozó szerepük van, amelyre azonban építeni lehet. Fegyelem Semmire sem jutunk nélküle. Ha csak hangulataim irányítanak a lelkiéletben, úgy lelkiéletem legfeljebb hobby, de nem formáló erő. Nemcsak részfegyelmekre van szükségem, hanem életem egészének kellene keretet adnia. Nehéz ismét kimondani ezt a régen száműzött szót, de mégis újra fel kell fedeznem. Ha pl. napomat megtervezném, azonos időben kelnék, talán hamarabb sikerülne ritmust vinni életembe. Ha ügyelnék arra, hogy naponta jusson valamennyi idő olvasásra, zenehallgatásra, esetleg néhány laza, felszabadító táncmozdulatra, rövid sétára, és mindezt úgy tenném, hogy ne kényszerként, megkötöttségként éljem meg, hanem spontán és a jó cél örömében, talán közelebb vinne a vágyott harmóniához. Egyfajta mérték ételben és italban szintén hozzátartozik életem fegyelméhez. Ezekkel a semminek tűnő, természetes apróságokkal nem egyfajta humánus diétát, receptet ajánlunk, hanem azt a nagyon is természetes feltételt hangsúlyozzuk, _ amelynek segítségével Isten testünket-lelkünket saját isteni miliőjébe vonja, és hogy ennek halvány visszfénye oldottságunkban, derűnkben és készségünkben realitást nyerjen. 44
