Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 1. szám - KÖRKÉP - Várszegi Asztrik: "Eleven kövek módjára..." (1Pt 2,5)
dologban. Az ontológiai döntés neve — Jézus Krisztus. Krisztus kitágítja az ember egzisztenciáját, több Ő benne minden rossznál, erősebb minden bűnnél" (P. Nellas). A gyöngédség a Krisztusban megoldásra talált ember belső nyugalmának jele, annak az embernek a'aphan- go'tsága, tempója, magatartása, aki nemcsak hogy lemondott az önmegvalósítás, önüdvözités szándékairól, hanem e szándékok türelmetlensége, tévedései alól örökre fölszabadult. Azaz lassan és kedvesen, jól és alaposan, szabadon és megértőén cselekedhet gondolkodhat, élhet. A gyöngéd lélek — sajátosságainak dialektusában — igazán szeret. Szereteten értve most azt, hogy fölfedez, megismer, átél, hogy e szeretet igaz izgalmában átadja — kevésbé szimpatikus szóval: elkötelezze — magát a Szeretetnek és átadottságában elmerül. Igazán úgy lesz önmagává, hogy mássá, Másévá lesz. 5. A gyöngéd lélek békességben van. Békességének alapja az a Más, a benne élő Isten Jézus Krisztus elevenségében, állandóságában, felejthetetlen „múltjában", átvilágító jelenében és bizonyos, mégis kitalálhatatlan jövőjében. A gyöngéd lélek békessége nem a korai beteljesülésből adódik, hanem az egyre személyesebb s egyidejűleg személytelenebb növekedésből, azaz Istenbe fejlődésből; ez az Út—Igazság—Élet jelenvalóságát jelenti a lélekben. A békesség tehát minden, csak nem tétlenség. Minden, csak nem öreges nyugalom. Minden, csak nem a*beérkezettnek lelki-szellemi , elterpeszkedése”. A békességes lélekben már Istenért egzisztálnak a dolgok, ö cselekszik benne, az Ö távlatai nyílnak meg előtte, az Ő ideje történik vele. Az ilyen lélek igazi istenáldás az emberiségre, mert úgy jár hozzá ingyen inni a világ, mint a forráshoz. Egész lénye tehát az emberért van, és erről az emberek bámulatos bizonyossággal értesülnek. A békességesek a lelkiség megújítói. A mindenki számára kívánatos lelkiség bennük újul meg, ők a megújultság örök prototípusai. S azért ők, mert bizonyítják, hogy képes ,,az emberi test egyesülni az eukarisztiában Krisztus testével, vére a vérével, lelke a leikével, akarata az akaratával, vágyakozása a vágyakozásával, gondolatai a gondolataival, minthogy az eukarisztiában az ember nem valamit kap Krisztustól, hanem magát Krisztust kapja” (P. Nellas). Azt a Krisztust, aki egyedüli forrása minden megújulásnak. Pillantsunk mégegyszer a lelkileg megújuló ember tulajdonságaira: az érzékeny lélek óvatos is. A gyöngéd lélek igazságos is. A békés lélek bátor is. S aki érzékeny, óvatos, gyöngéd, igazságos, békességes és bátor, az Jézus Krisztusban fölfedezi kívánja és elnyeri integritását, a lélek — manapság oly ritka és egységére oly jellemző — épségét. Vasadi Péter „ELEVEN KÖVEK MÓDJÁRA ... ” (iPt 2,5) Gyakran beszélünk, írunk a lelkiségről. Minden bizonnyal azért, mert érezzük, hogy hiányzik. Alig találkozunk hiteles lelkiséggel, holott „sóvárogva várnánk Isten fiainak megnyilvánulását” (Rám 8,19). A tapasztalat sokszor szomorú ténye, hogy még azoknak sincs, akik pedig azt gondolják magukról hogy birtokukban van. Aztán meg másoktól várjuk, elvárásaink magasak, továbbá mérni, tapintani akarjuk azt, ami mechanikusan mérhetetlen. Vágyaink és romantikus elképzeléseink rabjai vagyunk, óriások az elgondolásban törpék a tettekben. Saját erőfeszítésünkkel akarjuk megszerezni, amit pedig csak ajándékként kaphatunk. Lelkiségünk nemcsak emberi jóakaratunk függvénye, hanem mindenekelőtt Isten műve bennünk. Lelkiségünk próbaköve helytelen, Isten Országának nem megfelelő a gondolkodásmódunk. A természet rendje ez: a megszületett gyermek fejlődve, előrejutva válik fokozatosan felnőtté. Tudásunk megszerzése is hasonlóképpen történik. Az alapoknál kezdjük, majd ismeretünk egyre inkább gyarapszik mennyiségben is, és minőségben is. Minden szegénynek vágya, hogy munkával vagy szerencsével, de gazdag legyen. Helytelen ez? Nem gondolnám. De ezt a fejlődési, előrehaladási, gyarapodási klisét nem alkalmazhatjuk Isten Országára, különben menthetetlenül tévedünk, hamarosan zsákutcába jutunk. Értelmeznünk kell spirituális szótárunk kifejezéseit. Ha a lelkiélet „csúcsairól”, ha a lelkiéletben történő „előrehaladásról” beszélünk és netán ezt így is gondoljuk, tévedünk. Főképpen kezdők számára félreérthetők és megtévesztők 42
