Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Galántai Mária: Papi világtalálkozó a remény jegyében
köré csoportosultak. A fokolár lelkiség legfontosabb szempontjai ezek, amelyeket Chiara Lubich és a Szentatya beszéde egyaránt összefoglaltak: 1. Krisztus halála előtt legfőképpen azért imádkozott, hogy övéi „legyenek mindnyájan egy" ... mert ebben az egységben tud jelen lenni a Szén.háromság, az egység Istene; s mert a világ ebből ismerheti meg az egység Istenét, a Szentháromságot. Az egyháznak, minden kisebb vagy nagyobb keresztény közösségnek tehát az az első feladata, hogy a Krisztus által vágyott egységet munkálja. 2. Krisztus azt mondta, hogy ha valahol ketten vagy hárman egyek az ő nevében, ő ott van köztük (Mt 18,20). Ha Krisztus valóban jelen van a nevében összegyűltek közösségében, akkor ő alakítja a közösség tagjait, ő vezeti őket a helyes úton, ő tesz tanúságot a világ előtt az Atyáról. 3. Jézus azok között az emberek között jelenik meg, akik „az ő nevében" vannak együtt: akik készek arra, hogy úgy szeressék egymást, ahogyan Jézus szeretett, vagyis akik készek arra, hogy ha kell, életüket adják egymásért (Jn 15, 12). Jézus oly módon vált eggyé az emberekkel, hogy kiüresítette magát, hogy Isten létére magára vette érettünk az Istentől való elhagyottság fájdalmát (Mt 27,46; Fii 2,7). A szeretet egységére, a Feltámadottal való találkozásra azok juthatnak el, akik készek arra, hogy vállalják a krisztusi élet és az embertársakkal való együttélés minden fájdalmát; akik készek arra, hogy kövessék Krisztust a kiüresedésben; akik készek eggyéválni a keresztreszögezett és „elhagyott Jézussal". Chiara Lubich beszédében a pap hivatását is elsősorban az elhagyott Jézussal való egyesülésben jelölte meg: hiszen Jézus keresztén és elhagyottságában jutott el papságának csúcsára: ez volt közvetítő és áldozati küldetésének csúcspontja, s ez volt a csúcsa Isten- és emberszeretetének egyaránt. Keresztje által békítette ki az emberiséget Istennel, és tette lehetővé az emberek egységét egymással. Konkrét beszámolók az egyház megújulásáról A kongresszuson elhangzott beszámolókban az volt az új és megrendí'ő, hogy az evangélium közismert, de gyakran elméletinek tartott igazságairól úgy beszéltek a felszólalók, mint, amelyekben valóban hisznek. Hisznek mindenekelőtt abban, hogy Jézus ténylegesen jelen van és működik övéi közösségében. Hisznek abban, hogy a keresztényeknek első feladatuk lehetővé tenni azt, hogy Krisztus közöttük legyen. Hisznek abban, hogy a kereszt és az elhagyottság minden fájdalmában a keresztreszegezett és elhagyott Jézussal egyesülnek, és a vele való egyesülés az út a feltámadás felé, Krisztusnak a közösségben való megjelenése felé, az egyház egysége, a világ Istenhez jutása felé. Pontosabban, a beszámolók már nemcsak e hitről tanúskodjak, hanem Jézus valóságos jelenlétének kegyelmi gyümölcseiről is: olyan eseményekről, amikor a közösségben jelenlévő Krisztus csodákat művelt, embereket, közösségeket újított meg. Egy brazíliai verbita szerzetes (SVD) pl. elmondta, hogy rendjének utánpótlása Brazíliában megszűnőben volt, szemináriumuk üresen állt. Ekkor kapott ő megbízatást, hogy vegye át a ház vezetését. „Lebontsam, vagy eladjam?' — kérdezte elöljárójától. „Kezdd el a munkát elölről" — válaszolta az neki. Ő egy rendtársával ekkoriban ismerkedett meg az egység lelkiségével. Ennek indítására elkezdtek élni úgy, hogy kölcsönös szeretetük által Jézus közöttük lehessen (Mt 18,20). Egy év múlva három új novicius jelentkezett. Őket is bevezették ebbe a krisztusi-testvéri életformába. Szeretetközösségük rövidesen új és új noviciusokat vonzott. A ház egy évtized alatt megtelt szerzetesjelöliekkel, szelleme átalakult. A rend legfőbb főnöke ezt látva, Rómába hívta a noviciusmestert, hogy legyen animá- tora az egész rend hasonló szellemű átalakulásának. — Több szemináriumi és szerzetesi elöljáró számolt be hasonló átalakulásról: kiürülőben levő házak megteléséről. Más élmények a plébániai-lelkipásztori élet területéről származtak. Egy plébános elmondta, hogyan kezdtek új, krisztusi közösséget élni káplánjával: „Jézus jelenléte oly valóságos volt közöttünk, hogy a városka lakói felfigyeltek rá. Keresni kezdték életünk titkát.. . És néhány év múlva ifjúsági, családi stb. közösségek jöttek létre körülöttünk egy olyan plébánián, ahol azelőtt minden erőlködésünk hiábavalónak bizonyult...” Többen elmondták, hogy minden áldozatot megér számukra, hogy hetente legalább egy napot együtt töltsenek távol lakó paptársaikkal: mert a közösségben konkrétan megélik Krisztus jelenlétét, s ezáltal új erővel tudnak visszatérni munkájukhoz. S így a találkozások — amint ezt a Szentatya is hangsúlyozta — nemhogy elvennék idejüket a lelkipásztori munkától, hanem ellenkezőleg, igazi kegyelmi erőforrást jelentenek. A különböző országokból elhangzóit hasonló lelkipásztori tanúságtételek mellett több pap és kispap azt mondta el, hogy ők hogyan találták meg újra krízisbe jutott hivatásukat az egység lelkiségében, ill. olyan közösségekben, ahol megtapasztalták Krisztus jelenlétét. Végül a papi élet különböző területeiről elhangzó felszólalások közül még egyet idé252
