Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Sólymos Szilveszter: A liturgikus megújulás húsz éve hazánkban
Megtörtént-e az igazi megújulás? Bár a római rendelkezések végrehajtása megtörtént és a liturgikus könyvek magyarra átültetése is nagyrészt megvalósult, ill. részben folyamatban van, mégis joggal tehető fel a kérdés: kielégítően állunk-e a megújulás terén? Ezt a kérdést teszi fel Norbert W. Höslinger is a Mérleg 1970/1. számában, „A félreértett liturgikus megújulás” c. tanulmányában. — A liturgikus reformot végrehajtók között megkülönbözteti azokat, akik az előírásokat — külsőleg — végrehajtották: van szembeoltár, népnyelv stb. — Másodszor vannak már ügyes lelkipásztorok, akik valóban szép liturgiát akarnak, de egy kicsit öncélúan; végül vannak, akik a megújulást a teljes mélységében akarják végrehajtani, akik élő ünneplő közösségeket tudnak kialakítani. Sajnos, az első fajtából vannak talán legfőbben, ezt a legkönnyebb megvalósítani, mert csak külsőségeket kíván az embertől. Kevesen vannak, akik a liturgiát valóban forrásnak és csúcsnak tekintik a keresztény életben, ahogy azt a Liturgikus Konsti- túció tanítja. Az alapvető szemléletváltozás a liturgiával kapcsolatban még sok helyen nem ment végbe. Sokan nem értik, hogy a megújított liturgia nem kész épület, amit néhány ügyes fogással gyorsan tető alá lehet hozni, hanem bizonyos értelemben állandóan épülés-építés alatt áll. A megújított liturgia sokaknál éppúgy megmerevedett, mint a régi; egyfajta steril szövegmondássá vált és kimerült a rubrikák iránti szigorú engedelmességben. Még mindig sokakban él az a szemlélet, hogy csak azt teszem, ami előírás, ami az érvényességhez kell; mindig a legegyszerűbb megoldást, a legrövidebb eukariszukus imát választom stb. Az okok, melyek a fenti szituációt megmagyarázzák ... Talán nem járunk helytelen úton, ha a Lit. Konst. I. fejezetének második részében a liturgiára nevelésről mondottakkal vetjük össze a hazai helyzetet. Az itt elmondottak lényege: a liturgia megújítása következtében jusson el a nép teljes és tevékeny részvételéhez. Ehhez az szükséges, hogy először a lelkek pásztorai (a papok) hatódjanak át a liturgia szellemével és erejével. Ezért intézkedik a zsinat, hogy a liturgikát a fontosabb és jelentősebb tantárgyak közé kell sorolni; hogy a szemináriumokat a liturgikus nevelés szelleme járja át. A lelkipásztori munkában dolgozó papokat pedig segíteni kell, hogy a liturgiát mennél hatékonyabbá tudják tenni, és hogy azt elsősorban maguk éljék. Ezeken a területeken még bőven lenne javítani való: a liturgika az egyházi közfelfogásban valahol a periférián szerepel, és természetesen maguk a kispapok is így kezelik. — A Nevelésügyi Kongregáció hányatott sorsú instrukcióját „De institutione liturgica in seminariis" (Romáé 1979.) a legtöbb helyen nem is ismerik. — Nem egyszer hangzik el az a kifogás, hogy kevés a liturgikus szakember. Valóban, érdemes lenne megnézni, hogy az utolsó évtizedben Rómában végzett, ill. speciális tanulmányokban elmélyült ösztöndíjasok közt mennyi tanult liturgiát ill. közülük hányán vesznek részt a liturgikus megújulást irányító munkában. — Nem véletlen, hogy az Országos Liturgikus Tanács tagjai között alig van 50 év alatti. Az is szomorú valóság, hogy az Egyházmegyei Liturgikus Bizottságok (ELB) legtöbb helyen csupán papíron működnek. Kétségkívül hátrányosan érezteti hatását a liturgikus megújulásban egy Litur- gikus-Lelkipásztori Intézet felállításának hiánya; ennek lett volna szerepe — megfelelő világiak bevonásával — a tudományos megalapozás megteremtése. Legtöbb országban ez az intézet a liturgia teoretikusainak és gyakorlati művelőinek találkozó fóruma és a liturgia ügyét előmozdító törekvések centruma. Ha valaki a hivatalos római liturgikus közlönyt, a NOTITIAE-t rendszeresen forgatja, feltűnik számára az egyes országokban megrendezésre kerülő liturgikus kurzusok, napok, hetek, kongresszusok hosszú sora; ezek állandóan törekszenek szinten tartani a papság és hívek nevelését, és ösztönzéseket adnak arra, hogy a megélt liturgia valóban a lelkiség forrása és a keresztény élet kifejezője legyen. Hiteles liturgia intenzív teológiai, pszichológiai és szociológiai ismeretek, szemlélet nélkül nehezen jön létre. A liturgia helyét, a templomot tekintve, az ott kialakított ún. „liturgikus terek" — helyesebb lenne papi térségről beszélni — jól tükrözik a megújulás mélységének hiányát. Végigjárva egy-egy egyházmegye templomait, — eltekintve néhány reprezentatív és szép megoldástól — elég gyakori a félmegoldás, a könnyű megalkuvás a giccsel stb. Természetesen igazságtalanság lenne a valódi nehézségekről megfeledkezni. Hazánkban már eleve nem kis problémát jelentenek a barokk templomok, az anyagiak hiánya stb. Bár az egyházi ének kérdése is témánk keretébe tartoznék, szakmailag nem érzem magam hivatottnak ítéletet mondani. Benyomásaim és a papság körében tapasztalt közhangulat alapján néhány sommás megjegyzésem: Mintha nem alakult volna ki nálunk egységes egyházzenei szemlélet; különböző irányzatok vannak, amelyek külön-külön jót akarnak, de egymás szempontjait nem ismerik el és nem képesek közös elgondolás kialakítására. A papság 248
