Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Sólymos Szilveszter: A liturgikus megújulás húsz éve hazánkban
TEOLÓGIAI-LELKI PÁSZTORI KÉRDÉSEK A LITURGIKUS MEGÚJULÁS HÚSZ ÉVE HAZÁNKBAN Elöljáróban meg kívánom jegyezni, hogy írásom célja nem a II. Vatikáni zsinat liturgiareformjának elemzése, hanem az, hogy ezt a lényegében sikeres reformot az elmúlt két évtizedben a magyar egyház hogyan valósí.otta meg. Igaz, a tízéves évforduló körül már mások is foglalkoztak ezzel a témával — csak Nagy Lajos tanulmányára utalok a Teológiai Évkönyvben (1975. Szt. István Társ.). — Húsz év után azonban már nagyobb távlatból igyekszem vázlatos képet és értékelést adni a sokat vitatott liturgikus megújulás hazai helyzetéről. Néhány előzetes megjegyzés Tudatában vagyok, hogy minden effajta kiértékelésnél kísért a szubjektivizmus veszélye. Tény viszont, hogy az Országos Liturgikus Tanács munkájában szinte kezdettől részt vet em, és a liturgia alakulását igyekeztem szemmel tartani. — Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a liturgikus megújulás nem elszigetelt valami, hanem be van ágyazva a magyar egyházi élet és teológia egészébe. Túlzo.t igény lenne kiugró eredményeket várni egy részterületen, amely egy meglehetősen sztatikus jellegű egésszel van szerves kapcsolatban, — Azt sem szabad feledni, hogy a zsinat utáni liturgikus megújulást hazánkban csak nagyon mérsékelten készítette elő liturgikus mozgalom, amely inkább csak egyesek (pl. Szúnyogh Xavér) apostoli munkájából táplálkozott, de nem állott mögötte a hierarchia támogatása. Talán nem igaztalan megjegyzés az sem, hogy Bugnini érsek leváltásával Róma részéről a liturgikus megújulás munkájában bizonyos lelassulás történt; a római vezetés nem annyira pozitív irányításban, mint inkább néhány figyelmeztető és korrigáló célzatú útmutatásban mutatkozott meg. Részben ugyan érthe'ő, hogy a nagy lendület után a csendesebb érlelődés korszaka kellett hogy elkövetkezzék, de mégis, mintha túlzott óvatosság és csupán az előírások megtartására irányuló tendenciák uralkodnának el. — Mindez a légkör természetszerűen és szinte öntudatlanul hatással van hazánkban is a megújulást irányító szervekre. A Magyar Püspöki Kar a zsinati rendelkezések végrehajtása terén készséges és hagyományosan rómahü magatartást tanúsított. Az Országos Liturgikus Tanács felállításával és segítségével 1965-től folyamatosan és ütemesen követte körleveleiben a római intézkedések ismertetését és rendelkezéseinek átültetését. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az első tíz évben a liturgikus intézkedések végrehajtásában nem maradtunk el más országok mögött. — Meg kell azonban említeni néhány kisebb hiányosságot is. így például az 1967 szeptemberében megjelent „Instructio de cultu mysterii eucharistici1 csak vázlatosan jelent meg a püspökkari körlevélben, holott határozott katekétikai és lelkipásztori hangja miatt igen üdvös lett volna az egész szöveget a papság kezébe adni. — Várat magára az 1974. évi „Marialis cultus" kezdetű apostoli buzdítás a helyes Mária-tiszteletről, mely hazánkban ugyancsak nagyon időszerű lenne. — Itt említem még meg azt is, hogy a Liturgia Horarum- nak teológiailag nagyon gazdag és a zsolozsma imádkozását elősegítő és idejében lefordított Általános Rendelkezései érthetetlen okokból nem láttak napvilágot (csupán a Magyar Kurírban), holott a hívők szélesebb rétegei számára is kiadásra került az Ideiglenes Zso- lozsmáskönyv. Mind személyes tapasztalatok, mind pedig a külföldi liturgikus irodalom szemmeltartása nyomán megállapíthatom, hogy hazánk a liturgikus előírások betartóinak csoportjába tartozik. Viszonylag kicsi az a réteg, mely könnyelműen és ok nélkül túlteszi magát az előírásokon. Másrészről a tudatosan tradicionalista, a tridentinumi liturgiáért harcoló lefébvrista irányzat is hiányzik, annak csupán fehér holló számba menő magános szóvivői vannak. A latin nyelv iránti igény nosztalgiaként él egy vékony rétegben. 247
