Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Cserháti József: A zsinat utáni pasztorációs törekvések és megvalósítások
Sokan mondják, hogy a zsinatnak nem volt biztos alapja, amelyre aggodalom nélkül építeni lehetett volna. Erre azt válaszolhatjuk, hogy a zsinat formája nem az épület, nem az elemekből való egybeszerkesztés képét mutatja. A zsinat célkitűzése az élő szervezethez hasonlítható életkompiexum megteremtése volt: új élet ébresztése, új élet kezdése. Már az a tény, hogy a zsinatot egybehívták, hogy azon eszmecserék, értékelések, összehasonlítások voltak és mindezekről a tömegkommunikációs eszközök révén az egész világ tudomást szerezhetett, messzemenő hatással volt. A zsinat megváltoztatta az egyház klímáját, az egyház tekintélyének és hierarchiájának jelentőségét újra megalapozta, mert új feladatokat állított a legfelsőbb lelki hatalom gyakorlása elé, amelynek immár figyelembe kellett vennie a világ népeinek sokszerűségét, konkrét történelmi valóságát. A zsinat nem tudott ugyan mindenre választ adni, képtelen volt minden nehézséget eloszlatni, ami az egyház nyugtalanságát vagy belső feszültségét előidézte. — Mégis, a megvitatott kérdések újszerű kezelése, a nyitás és kitárulkozás a hosszú ideig elkülönülten élő vagy részben elítélt testvérek felé, az egészséges belső kritika meghallgatása, a kor igényeire való válaszkeresés az evangéliumi küldetését újból megvilágította. Az egyház jelenlétének súlya és felelősségvállalása tudatossá vált, aminek következtében új magatartások és meglátások tudtak kialakulni és hatni: innen érthető, hogy az egyház — erejének tudatában — vállalta a szekularizációt is.' Ismételten felvetették a kérdést: talán mégis a zsinat volt a mai krízis, a sok zavar és bizonytalanság kiváltója? Az a megállapítás, mely szerint minden mai nehézség a zsinatból indult volna ki, nem fogadható el. A problémák, amelyekkel ma meg kell küzdenünk, már 30—50 évvel ezelőtt is világosan jelentkeztek. Ha alaposabban megvizsgáljuk a zsinat dokumentumait, be kell látnunk, hogy a zsinatnak megvoltak a maga gyengéi és ma is vannak olyan nehézségek, amelyek valóban, egyrészt a zsinat nyomán fakadó túlzásokból, másrészt egyoldalúságokból adódtak. A zsinat felismerte ugyan a kor változásainak szükségszerűségét, ezek tartalmi kívánalmait, de nem ismerte fel mindezek különböző szempontjait, vagy kitörési lehetőségeit, egyszóval a láthatatlan erők jelenlétét. A zsinat a második világháború utáni idők kikerülhetetlen sodrásában állt, és a nagy változások, a szociális és kulturális átalakulások légkörében kellett tanításának a hívők lelkében gyökeret vernie. A mai változások radikalizmusa, a kétfelé osztott világ, a szociális, kulturális, forradalmi átalakulások gyorsasága és szinte kozmikus méretei eddig nem sejtett módon határozzák meg korunkat, amelyek az emberiség történelmében egészen új strukturális megalapozást, lételvi és szociáletikai szintézist keresik az élet, az ember értelmi, személyi, társadalmi, lelki és erkölcsi kibontakozásának új formájú lehetőségeihez. Congarral együtt többen is megállapítják: a zsinat után sok kérdés nagy hirtelenséggel hatott ránk, olykor valósággal sokkolta vagy megrendítette eddigi gondolkodásunk menetét és alakzatait. Ilyenek a metafizika hitelének csökkenése, a tudományos kutatás új módszereinek lázas megragadása, a hermeneutika új megalapozása, a radikális összehasonlító történelmi módszerek előretörése, az emberi tudományok elsöprő kiíerebélyesedése, az emberrel és a természettel való manipulálás végtelen sok lehetőségének kísértése. Ugyanakkor Európa- és világszerte oly ifjúság jelent meg, mely egyre fokozódó belső lázadásban él, szellemi autonómiára, függetlenségre tör, mintha meg akarná állítani értelmi és erkölcsi alakulásunk eddigi folytonosságát. A nők is megjelentek az utóbbi években — öntudattal és erőteljes érzelmi aláfestéssel — a társadalmi és a politikai életben. A mindig radikálisabbá váló szekularizáció és a csillapíthatatlan méretű urbanizáció féket nem ismerő térhódításai megrendítően és félelmetesen hatnak. Az egyház belső életében is akadnak olyan vonások, amelyek meggondolásokra késztetnek; a tanítóhivatalban mintha bizonyos bizonytalanság mutatkozna; a tömegekben az egyik oldalon csökkenőben van a túlvilág és a hit iránti érdeklődés, ugyanakkor a másik oldalon eddig nem látott vallásos elmélyülés keresése fedezhető fel a fiataloknál és az időseknél egyaránt. Különösen a fiatalok köreiben indult meg a keresés új vallási életformák felé. Ezekbe belekalkulálják a teljesebb emberi találkozást is, éppen ezért az egyházban az emberibb struktúrák megvalósítására törekednek. A klérus körében viszont valamilyen kettősség jelentkezik: kapkodást és felületességet tapasztalhatunk az egyház igazi gondjainak felismerésében és vállalásában, ugyanakkor sokakban egyre erőteljesebben láthatóvá lesz a teljes eltökéltség a krisztusi tanúságtétel papi vállalására. Mindez, sajnos olyan társadalmi átalakulás forrongásában történik, amelyben egyre nagyobb lesz _főleg N yugaton — a politikának a társadalom feletti elhatalmasodása, az evilági gondolkodás perspektívái pedig fokozatosan erősödnek. Nem lehet tehát azt állítani, hogy a zsinat a felelős a mai krízisért. Annyit azonban el kell ismerni, hogy a mai egyházi helyzetért a zsinatnak is bizonyos felelősséget kell vállalnia. Külön feladat lenne, hogy megvizsgáljuk, vajon e felelősség milyen fokban és mértékben áll fenn?7 199
