Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 1. szám - TÁVLATOK - Weismayer, Josef: A lelkiség teológiája - Kezdetek és útirányok
TÁVLATOK Josef Weismayer A LELKISÉG TEOLÓGIÁJA Kezdetek és útirányok Ügy látszik, ma újra felfedezték a lelkiséget. 1970-óta — amióta ismét az ima és a meditáció felé fordult az érdeklődés — a lelkiség, a spiritualitás szót gyakran úgy használjuk, mint ami ezeknek a törekvéseknek és mozgalmaknak a célját jól összefoglalja. E rövid áttekintést nyújtó tanulmánynak a címében már rámutattunk a teológiának és a lelkiségnek kapcsolatára, melyet egyes teológiai körök ugyan olykor kétségbe vonnak. Valóban, van itt egy múltra visszamenő kettősség, hogy ne mondjam, ketté szakadás. Hans Urs von Balthasar az 1948-ban első ízben megjelent „Teológia és szentség” (Theologie und Heiligkeit)' című tanulmányában arról a fordulatról beszélt, amelyben a „térdelő teológia" „ülő teológiává” alakult át; ez a fordulat egyidejű lenne azzal, amikor az arisztotelészi gondolkodásmód elkezdődött a skolasztikában. A Balthasartól megállapított fordulatnak kétségtelenül messzemenő következményei voltak; „A ‘tudományos’ teológia elidegenedett az imától és ezzel együtt tapasztalatlanná vált abban a hangnemben, amelyben beszélni kell az életszentségről — miközben az ’épületes’ teológia egyre növekvő tartalmatlansága miatt nem ritkán hamis kenetesség áldozata lett".2 Az egyházi teológiai megújulás a 2. világháború után, és különösen a 2. Vatikáni zsinat ösztönzésére azon fáradozott, hogy leküzdje ezt a kettészakítottságot. Walter Kasper például tömören így fogalmaz: „Nincs teológia személyesen elsajátított hit nélkül, ez pedig azt jelenti: nincs teológia spiritualitás nélkül.’’3 A következő megfontolások a lelkiség jelenségének teológiai reflexiójához próbálnak szempontokat adni és irányt mutatni. Elsősorban a lelkiségnek életreváltására gondolunk; ezért is beszélnek „lelki életről”. Tanulmányunk első részének célkitűzése, hogy leírja a lelki életnek (alkotó) elemeit. A második részben felvázoljuk a javaslatokat és lehetőségeket: hogyan lehet a lelkiség teológiáját a teológia egészébe beilleszteni. 1. Spiritualitás, mint lelki élet Ez a szó: „Spiritualität" a német nyelvben a hatvanas évek kezdetétől használatos. Mint idegen szót a franciából vették át, ahol a „spiritualité” fejezte ki már a XVII. század óta az embernek Istennel való személyes kapcsolatát. A német nyelvterületen előzőleg más fogalmakat használtak arra, amit most spiritualitáson (lelkiségen) értünk: beszéltek aszketiká- ról és misztikáról, jámborságról, életszentségről és tökéletességről —, hogy csak a legfontosabb kifejezéseket említsem. Ezek a fogalmak alkalmasak arra, hogy a spiritualitás valóságának egy-egy különböző dimenzióját és rétegét láthatóvá tegyék. — Napjaink teológusai kísérleteket tesznek arra, hogy leírják a spiritualitást és egyúttal annak összefoglalását is nyújtsák. 1.1. A lelkiség valóságának megközelítései 1.1.1. A spiritualitás fogalma4 — a) A latin melléknév „spirit(u)alis" a keresztény szóképzésből származik és már régóta a keresztény egzisztencia középpontját jelölte. Az ennek megfelelő „spiritualitás" főnév kimutathatóan előfordult már az V. és VI. században. — b) A „spiritualitás” szó a Szentlélekre és tevékenységére utal. A „spiritualitás” tehát az Isten Leikétől életre keltett és ajándékozott élet, lelki élet — a Lélek élete. Ez a még csak nagy általánosságban adott leírás azonnal határozott körvonalakat kap, ha összefüggésben szemléljük az Ó- és Újszövetségben található, Isten Leikéről szóló kije20
