Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 1. szám - TÁVLATOK - Weismayer, Josef: A lelkiség teológiája - Kezdetek és útirányok
lentésekkel.5 Isten Lelkének erőteljes működése mór megnyilvánult a teremtésben (vö. Tei 1.2) , és Izrael történetében, az idők végén pedig magával ragadja és mozgásba hozza Isten népét összességében és egyes tagjaiban is (vö. Joel 3,1 k). Ezekiel azt ígéri, hogy belső átalakulás megy majd végbe, új szívet, új lelket kapunk (vö. Ez 36,25—27). Ez a végső korszak már megkezdődött, amikor Isten kinyilatkoztatta magát Fiában, Jézus Krisztusban. Jézus megtestesülése a Szentlélekben történt esemény (vö. Mt 1,18; Lk 1,35). Pál annak a Leikéről beszél, aki Jézus Krisztust feltámasztotta halottaiból (Rám 8,11). János evangéliuma úgy tekinti az Isten Fiának felmagasztalását halálában és feltámadásában, mint a Lélek „átadását" mindazoknak, akik hisznek Krisztusban (vö. Jn 7,39; 19,30; 20,22). A felmagasztalt Ür a Szentlélekben maradandóan jelen van és működik. A Szentlélek által a keresztségben felvételt nyertünk az egyetlen Testbe (vö. iKor 12,13). A Vigasztalóban Krisztus valóságának új megtapasztalása, új megértése tárul fel előttünk (vö. Jn 14,26; 15,26; 16,8—14). A Lélek megajándékoz a szabadsággal (vö. 2Kor 3,17). megszabadít a bűntől és a haláltól (vö. Róm 8.2) , ö adja az örömet és a békét (vö. Róm 14,17; 15,13). A Szentlélekben tud a keresztény helyes módon imádkozni (vö. Róm 8,26k); a Lélek legnagyobb ajándéka a szeretet (1Kor 12,31—14,1; Gál 5, 22k). — c) Az első keresztények Lélek-megtapasztalására történő rövid utalások kulcsot adnak a spiritualitás szó megértéséhez. A spiritualitás azt jelenti, hogy a megkeresztelt embert teljesen magával ragadta a Krisztus-esemény, Isten üdvözítő tettének teljes hatékonyságú kibontakoztatása Krisztus által a Szentlélekben. Teljes értékű életről van szó, Istennek abban a valóságában, amelyet Jézus Krisztus tárt fel és tett hozzáférhetővé számunkra. A lelkiség tehát éppen úgy jelenti a Szentlélekben nekünk ajándékozott életet, mint azt, hogy Isten felénk fordul és mi engedjük, hogy magával ragadjon. A lelkiség az átalakult ember élete, a Lélek élete (az emberben). 1.1.2. Az aszkézis fogalma6 —• a) Az aszkézis görög eredetű szó, mely az állandó fáradozás, edzés mozzanatát hangsúlyozza és rámutat arra, hogy szükségünk van erőfeszítésre. Ezzel egyszersmind a lemondás lehetőségére, a tóvolságvétel szükségszerűségére is utal. Az Újszövetség az aszkézis szót nem a későbbi, vallásos jelentésében használja, bár a keresztények fáradozását gyakran hasonlítja az atléták edzéséhez (IKor 9,24—27; Fii 3,13—14; 2Tim 4,7—8). —• b) Amíg a spiritualitás szóban mindenekelőtt Isten Lelkének tevékenysége és életünkre való hatása áll az előtérben, addig az aszkézist életfeladatunk felszólító jellegének kifejezésére használják. Ahhoz, hogy keresztények lehessünk, szükség van gyakorlásra, a mindennapok hűségére, a különféle ellenállások leküzdésére. A keresztre feszített Úr követése ra- dikalitást is jelent, ami lemondásokra utal, mindazokra, amelyek szükségesek lehetnek arra, hogy megvalósíthassuk a Krisztussal való életet, és amelyek által Krisztus magával ragad minket a szenvedés sötétségébe. 1.1.3. A misztika fogalma7 — a) A „müsztikosz" görög melléknév, jelentése: elrejtett beburkolt; így sem az ószövetségi, sem az újszövetségi iratokban nem fordul elő. A II. és III. században azonban a szót felhasználták arra, hogy az üdvösség történetének és megtapasztalásának mélységi dimenzióit jelezzék: „Misztikusak” nevezték a Biblia olyan értelmezését, amellyel az Ó- és Újszövetség minden szövegét úgy olvasták, mint Krisztus üzenetét úgy, mint a megfeszített és felmaqasz- talt Űr misztériumát. „Misztikus” továbbá Krisztusnak az a valósága is, amely a szentségi jelekbe rejtőzve nyilvánul meg. Véaül „misztikusnak” nevezték az Isten tapasztalati megismerését (cognitio Dei experimentális). — b) Az aszkézist és misztikát néha úgy értelmezték, mint átfogó leírását mindannak, amit ma a spiritualitás-szón értünk. Az aszkézist tekintették útnak, a misztikát pedig ezen út céh-' jának. Ennek a felfogásnak megfelelően az ilyen életút megvalósítására irányuló gondolkodást, „aszketikus-misztikus teológiának”8 nevezték. A spiritualitás valóságában a misztika az istenmegtapasztalás elemét juttatja kifejezésre. Keresztény felfogásban azonban ez nem jelenti azt, hogy az ember feloldódik az Istenben vagy az istenibe, hanem valami egészen közvetlen, személyes találkozást fejez ki Istennel, aki Jézus Krisztus által tárult fel előttünk a Szentlélekben. A misztika tehát a bízó hitnek, az önátadó szeretetnek „eseménye”. A lelkiség, mint a Szentlélekben való élet, magába foglalja az Istennel folytatott beszélgetést, azt a meghittséget, hogy nyugalmat lelünk nála; ez legegyszerűbben „nála-lenni” kifejezéssel adható vissza. 21
