Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 3. szám - KÖRKÉP - Cselényi István Gábor: Üdvösségünk - a szentek közössége
A végső dolgok közösségi oldala Eddigiekben a legközpontibb „végső dolog”, a mennyország kollektív vonatkozását tekintettük át. De van közösségi vonatkozása a többi végső valóságnak is, ezekről érdemes néhány szót szólnunk külön-külön is, még akkor is, ha — mint azt éppen a menny-modellek elemzése bizonyította — nem annyira „dolgokról", mint — Krisztussal és szentjeivel való - személyes találkozás mozzanatairól van szó.15 Kollektív tartalmú mindenekelőtt a halál. Bár menthetetlenül az egyedi embernek kell átélnie, ugyanakkor annak a szolidaritásnak a kifejeződése is, ami — a bűn miatt, de Krisztus üdvösségszerző halála révén is (vö. Róm 5,12-21) — minden embert összefűz. A kiilönítélet — mint életünknek Krisztushoz való hozzámérése — is magában foglalja földi életünknek közösségi szempontból való mérlegelését. Még nyilvánvalóbb ez az utolsó ítélet esetében (Mt 25,31 —4ó). A (klinikai) halálból visszatértek beszámolói is igazolni látszanak, hogy az életből eltávozok személyes találkozásokat élnek át elhunytjaikkal, sőt valakivel, akiben sokan Krisztust ismerték fel és számot adnak életükről, főképp éppen a szolidaritás szempontjából.16 Van közösségi tartalma a túlvilág! tisztulás folyamatának is, hiszen részben az embertársak ellen elkövetett bűnök levezekléséről van szó, részben pedig a szentek közösségéhez való teljes hozzáidomulásról. Némi fogódzópontot földi életünk is nyújt ehhez: személyes találkozásaink már most is tartogatnak számunkra önleleplezést, fájdalmat és belső katarzist is. Talán paradox módon, de a menny ellenpólusa, a kárhozat is hordoz kollektív töltést, hiszen a kárhozott nemcsak az Istennel, de az üdvözültekkel való szeretetkapcsolatból is kizárja magát. A pokol: az elidegenedés kiteljesedése, miután valaki megfosztotta magát a szükséges közösségi vonatkozásoktól.17 Éppen az ellenkezőjét állíthatjuk tehát, mint az individualista szabadság-eszmény nagy szószólója, Jean-Paul Sartre. A pokol a többiek elvesztése, s a menny nem más, mint a többiek, elsősorban a Nagy Másik, Isten, s a hozzá eljutottak. Fokozott mértékben magában hordozza az üdvösség közösségi szempontját a feltámadás hitigazsága is, hiszen az emberiség mint nép támad fel, nem pedig mint izolált egyedek halmaza. Joggal feltételezhetjük, hogy ezen belül az egyes családok, nemzetek stb. is meg fogják őrizni sajátos arculatukat. Mint ma számos teológus rámutat.18 Az új, megdicsőült test, mint energiarendszer, teszi majd lehetővé, hogy az üdvözültek az egyetemes feltámadás után egymással is kapcsolatba lépjenek. De vajon mi a helyzet a halál és a végső feltámadás közli ún. „köztes időben" (Zwischenzeit)? A tanítóhivatal nem bátorítja azt a véleményt, hogy a halál után azonnal elérnők a feltámadást.19 Ez érthető is, hiszen Krisztus feltámadása vagy Mária testi mennybevétele külön kiváltság volt. s biztos, hogy az elhunytak nem képesek olyan fokon kapcsolatot teremteni a földön élőkkel, ahogyan Krisztus volt képes feltámadása után.20 Még nem támadtak fel a „világ számára”. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy az Istenre való rányílás mellett (amelyet ti. a lélek biztosit) az üdvözölt személyek ne léphetnének egymással is kapcsolatba, tehát nem volna lehetséges számukra a „testiségnek” (Alszeghy) vaay, mondjuk így, a kommunikációnak valamilyen átmeneti foka. Erre a „testnek” mind biblikus, mind mai, antropológiai fogalma lehetőséget ad,21 s elgondolkodtatok a „halál-küszöb-élmé- nyeknek” azok a részletei, hogy a halál mezsgyéjén járók állapotukat leginkább új, valami „szellemi test” létformájával tudták leírni, amelyben szavak nélkül is értették mások (halottak, sőt élők) gondolatait, de semmilyen formában nem tudtak „földi" környezetükkel kapcsolatba lépni. Mindenesetre, a „köztes időben” is jelen lehet a kommunikációnak valamilyen formája. Az üdvözüiteknek egymással és velünk alkotott egysége (közbenjárásuk!) csak úgy képzelhető el, ha Krisztussal, egymással is kapcsolatban vannak és figyelemmel tudják kísérni a mi sorsunkat is. A végső feltámadás meghozza azután azt a teljes értékű, megdicsőült testet is, amely „erős” (1Kor 15,43), hatékony, tükrözi Krisztus győzelmét, s így bizonyára a feltámadottaknak egymással való kapcsolatteremtését is még át- tetszőbbé teszi — vagy éppen az „ítélet feltámadását”, a kollekív kizárulást jelenti majd, a kárhozottak számára. A „választottak” üdvközösségén túl a legtágabb kollektivum, amelyhez az üdvösség elvezet, a legutolsó „végső dolog”: a „világvége”, az új ég és új föld megdicsőült univerzuma. Persze, Teilhard óta sejtük, hogy még itt sem egyszerűen „dologról1, hanem a Krisztus (mint Ömega-pont) köré egységesült mindenségről van szó, amely nem hogy elrejtené a személyes lét értékeit, de még inkább tükrözi majd. Ma egyébként már nem katolikus természettudósok is beszélnek arról, hogy az egyetemes evolúció univerzumot átfogó anyag- energia-információ egység felé tarthat.22 Természetesen, az a távlat, ojrnl g Szentírás ígér, ' v 175 lm könyvtara fO EUDAPfST
