Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Kiss László: Jób könyvének üzenete
nak van legkevésbé joga, hogy az emberi felelősséget a gyermekek szenvedésével kapcsolatban Istenre hárítsa. — 13. Vő. Alszeghy Zoltán: A kezdetek teológiája. TKK 11/6. Z. Al- szeghy-M. Flick: II peccato originale in prospettiva evolucionistica, Gregor. 1966. 201. — 14. Vö. Handbuch theol. Grundbegriffe, II. München, 1963. 39. — 15. Uo. 41. — 16. Vigiiia, 1950/3. sz. 147. - 17. I. m. 359. - 18. Conf. 2,2. - 19. Mór. 10. - 20. I. m. 675. - 21. I. h. 224. Id. még B. Häring: Heilender Dienst, Mainz, 1972. 142. — 22. I. m. 675. — 23. B. Häring: i. m. 142. — 24. A Die Furche cikke, Erwin Ringel professzor nyilatkozata (1982. jan. 13. 12.) - 25. I. m. 141. — 26. Vö. H. Vetter tanulmánya, i. h. 219. — 27. I. h. 147. Kiss László JÓB KÖNYVÉNEK ÜZENETE Isten, a világ jóságos teremtője boldogítani akarja az embert. Hogyan és miért engedheti meg akkor a szenvedést? — Ez a kérdés kiélezettebben vetődött fel az Ószövetségben, amikor nem hittek még világosan a lélek halhatatlanságában, a test feltámadásában és igy nem volt elégséges alapja a túlvilági jutalmazás reményének sem. Az emberek akkor úgy gondolták, hogy a baj, betegség, testi fogyatékosság valamilyen bűnnek a következménye - vagy Istennek a próbatétele -, de az is lehet, hogy számunkra kifürkészhetetlen, más célzatú isteni rendelkezés. Jól emlékszünk arra az evangéliumi jelenetre, amikor Jézus az úton találkozott a vakon születettel és ezt kérdezték tőle tanítványai: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei?" (Jn 9,2). Láthatjuk, milyen mélyen gyökerezett a zsidóság tudatában az a meggyőződés, hogy a bűn Isten büntetése. Egyidejűleg mindennapos tapasztalatuk volt az is, hogy a gonosz nem nyeri el „azonnal" méltó büntetését, és bizony sokszor látták, hogy az ártatlanok is szenvednek. Miért van mindez? iób könyve válaszol ezekre a miértekre; nem elméletileg, hanem olyan ember szájából, aki ugyan nem a választott nép tagja, (Húsz földjén élt), de „feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat" (Jób 1.). Jób Isten kezéből egész életében elfogadta a jót is, a rosszat is, ám később a súlyos szenvedések között ártatlansága tudatában fellázadt. Barátainak vigasztalásai csak vitát és ellenállást keltettek benne, mígnem Isten szólt neki a viharból. Ekkor ismerte fel saját kicsinységét, tudatlanságát, megsejtette Isten végtelen jóságát, aki majd mindenért kárpótolja. A türelmesen szenvedő Jób Jób az első csapásokat, vagyonának és gyermekeinek elvesztését még megadóan viseli. Fájdalma jeléül megszaggatja ruháit, megnyírja a fejét, földre borul és így imádkozik: „Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!" (1,21). Később azonban Isten súlyos betegséggel sújtja. Fekélyekkel bontottan ül a hamuban és egy cserépdarabbal vakarja testét, hogy enyhítse kínjait. Kétségbeesett felesége isten- káromlásra készteti abban a hiedelemben, hogy ettől Jób menten meghal. Ám ő rendre utasítja: „Mint valami féleszű asszony, úgy beszélsz. Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?" (2,10). Amint Jób barátai, Elifáz, BiIdád és Cofár a bajokról értesültek, eljöttek, hogy megvigasztalják. A betegség őt akkor már úgy elrútította, hogy alig ismerték fel. Fájdalmukban hangos sírásba kezdtek, megszaggatták ruháikat, hamut szórtak fejükre és hét nap, hét éjjel csendben együtt hallgattak, együtt szenvedtek vele. Ennyi volt a gyász ideje a zsidóknál. Jób vitatkozik barátaival A hétnapi hallgatás után Jób lelkében az eddigi türelem Isten elleni lázadássá fajul. A sok kín, úgy látszik, felemésztette lelki erejét. Elátkozza fogantatása pillanatát, születése napját. Azt kívánja, inkább pusztult volna el anyja méhében. Egyre csak ömlik belőle a panasz: „Nincs nekem nyugalmam, nincs békességem, még meg sem nyugodtam, máris új baj ért” (3,26). Ezek után a gyötrődő Jób vitába száll barátaival. A következőkben a három barát vádjait, majd az ártatlanul szenvedő Jóbnak válaszát igyekszünk összefoglalni. Nem valódi párbeszédekről van itt szó, hiszen egyik sem figyeli, 147
