Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: A szenvedés értelme
sorsába fogadja, ami „ez egyház javára" is szolgál (Kol 1,24). Ez fogalmazódik meg hiteles őszinteséggel XXIII. János pápa naplójában is, aki súlyos betegségében így ír: „Szeretettel szenvedek, de fájdalmasan, nagyon fájdalmasan. Fölajánlom életemet az egyházért, a zsinatért és a békéért." Az értéktermő szenvedés A szenvedés értelmét a benne megtalálható, ill. a belőle kihozható értékek is megsejtetik. Az igazságszolgáltatás, az engesztelés és a szolidáris szeretet mellett fölfedezzük a nevelő, gyógyító, sőt alkotó szenvedést, vagy azt a megtisztító hatást, azt a katarzist, melyet az emberben létrehozni képes. Már az Ószövetségben ismert volt ez. A szenvedés tűzhöz hasonlítható, amely elválasztja a fémet a salaktól. Ez a szív megtisztulását jelképezi: „megpróbáltál bennünket, Istenünk, ahogy az ezüstöt szokták, tűzben megvizsgáltál" — imádkozza a zsoltáros (66,10). „A fazekat a kemence próbálja meg, az igaz embert a szenvedés' - olvassuk Sirák fia könyvében (27,6). Hasonló gondolattal találkozunk a Jelenések könyvében: ,,Végy tőlem tűzben kipróbált aranyat, hogy meggazdagodj; fehér ruhát, hogy felöltözködjél...; kenetet, hogy megkend szemedet és láss. Akiket szeretek, azokat korholom és fenyítem" (3,18—19). A szövegben az „arany”, a „ruha" és az „olaj1 nem véletlenül szerepel. Mindhárom jelképe az értéktermő szenvedésnek. A ruhát mosás közben sulykolják, csavarják s ma még vasalják is. Az olajat pedig préssel sajtolják ki. A szenvedésben tehát energiák rejlenek s ezek transzformálhatok, vagyis átalakíthatok belső értékké. Teilhard beszél arról a „csodálatos lelki energetikáról, amely a keresztből született".17 S az emberi kreativitás erre az átalakításra is vonatkozik, mert a szenvedésben rejlő termékeny lehetőségeket az embernek kell felhasználnia. S valahogy úgy van ez is, mint a technika világa. A földben rejlő értékes elemeket csak erre alkalmas, értékes gépekkel lehet felszínre hozni. A szentatyák különösen leleményesek voltak, amikor erre vonatkozó gondolataikat papírra vetették. Legnagyobb felismerésük értelmében Isten megengedi a szenvedést, hogy gyógyítsa és nevelje általa az embert. Fájdalommal sújt, „mert gyógyítani akar" — mondja Szent Ágoston.18 S ebben a képi összefüggésben hasonlítja a fajdalmokat gyógyító balzsamhoz. Hasonló gondolatokat találunk Nagy Szent Gergelynél és Szent Bernátnál. Utóbbi igen szellemesen azt mondja, hogy a beteg láb gyorsabban képes haladni az üdvösség útján, mint az egészséges. S ez egyben Jézus szavaira is utal (vö. Mt 5,29—30). Tapasztalati igazolását pedig — többek között — Loyolai Szent Ignác szolgáltatja. Nagy Szent Gergely tanítása szintén ehhez a felismeréshez kapcsolódik, amely tágas emberi tapasztalatokra utal, amikor a szenvedést operáló késhez hasonlítja.10 Ez ugyanis nem azért ejt sebet, hogy kínozzon, hanem azért, hogy gyógyítson. S hányán vállalták elüszkösödött lábuk levágását, amikor még nem ismerték az altatószert, a gyógyulásuk érdekében. „Isten orvos és a szenvedés orvosság” — fogalmazza meg a 21. zsoltárhoz fűzött kommentárjában Gergely pápa. A szentatyák tehát jól ismerték létünk para- doxonát, hogy a szenvedéstől gyakran csak szenvedés árán szabadulhatunk meg. Érdemes néhány képpel, gondolattal az emberi kultúra köreiben is ellenőrizni a szenvedés termékenyítő hatását. Mivel a vallás szempontjai szövik át vizsgálódásunkat, elég utalni a tudományra, művészetre és az erkölcsre ebből a szempontból. a) A TUDOMÁNY elsősorban a nagy felfedezések eseteit tárja elénk. Mit kellett szenvednie például Columbusnak vagy Magellánnak világfelfedező útjukon. Milyen nehéz a sorsuk gyakran épp azoknak, akik az emberiség számára nagy értékeket fedeznek fel. Mennyi előítélet, meg nem értés fogadja őket, olykor még az egyházban is. Milyen lelki szenvedéseken mehetett át például Semmelweis, amikor tudta, hogy felismerésének mellőzése anyák életébe kerül. Vagy nem kell-e azt mondanunk, hogy áldott volt az a fogfájás, melynek elűzésére Pascal megoldotta a cikloid-görbe matematikai rejtvényét? b) A MŰVÉSZET is arról tanúskodik, hogy nagy alkotók egyúttal a szenvedés különös kiszemeltjei. Elég a vak Homéroszra utalni vagy a süketülő Beethovenre. Dantéra, aki száműzetése keserűségeiben írta meg az Isteni színjátékot, Milton is vak volt. Dosztojevszkij a halálraítéltek és a száműzöttek minden nyomorúságát átélte. Munkácsy súlyos testi szenvedések közt festette meg az Ecce Homo-t. Trakl megzavarodott a háború szörnyűségeitől és akkor írta legjobb verseit. Mit szenvedett József Attila vagy Juhász Gyula, akik az alkotók különleges idegérzékenységével találták szemben magukat a nyomasztó társadalmi problémákkal. Azok, akiket egy mai költőnő szavaival „védetté kellett volna nyilvánítani”, gykaran a legkérlelhetetlenebb emberi környezetben éltek és alkottak. Szenvedéseik azonban beleépültek műveikbe és ihletenergiává transzformálódtak. Nyilván az ő sorsuk tanulságaként is fogalmazta meg Bertrand Russel híres megállapítását: „Szenvedés nélkül nincs kultúra.” 145
