Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Testünkben viseljük Jézus szenvedését (2Kor 4,10)
gyengékkel, a nyomorgókkal törődni kell, s ez a szeretet lesz a túlvilági visszafizetés alapja. A régi hiedelemmel szemben tisztázza azt is, hogy a szenvedés nem kizárólag a bűn büntetése. Az lehet felhívás a megtérésre (Lk 13,1-5) és lehet alkalom arra, hogy Isten megdicsőüljön benne a kegyelem kiárasztása és az ember erénye által (Jn 9,3). Jézus tételesen csak saját szenvedéséről beszél, de azt is csak bejelenti, mint a jövő eseményét. Itt sem a szenvedés miértjére vagy értelmére akar rámutatni, hanem csak arra, hogy a Messiás a konkrét ember életútját járja végig, és éppen ezzel ad új tartalmat az életnek. A szenvedés napjaiban sem tesz különleges kijelentéseket az emberi fájdalomról és gyötrelemről. Csak azt árulja el, hogy küldetésétől, az Atya iránti engedelmességtől semmiféle igazságtalanság vagy fájdalom sem tudja eltéríteni. Magát a szenvedést éppúgy átéli, mint minden más ember. Ö is az imádságba menekül, s meg van győződve, hogy az Atya akkor is vele van, ha mindenki elhagyta (Jn 16,32). Feltámadása után pedig egyetlen nyilatkozata van: „Nemde ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?’ (Lk 24,26) Ez a magatartás és ezek a kijelentések azt igazolják, hogy Jézus a messiási küldetést az emberi élet adottságai között, emberi kötelességteljesítéssel valósította meg, nem pedig úgy, ahogy arról kortársai és az álmessiások ábrándoztak. A szenvedés az a háttér volt, amely alkalmat adott neki, hogy a határhelyzetekben is Isten Fiának mutassa magát, illetve hogy kinyilatkoztatást adjon az Atya irgalmáról, türelméről, bölcsességéről és hatalmáról. Végső fokon tehát azt igazolta, hogy az üdvösség történetében a szenvedés sem céltalan, sőt nagy értékek hordozója lehet. A fenti kijelentésnek azonban a legnehezebb pontja a szenvedni kellett szó. Azt akarja ez mondani, hogy Jézus határozott parancs alatt állt? Más evangéliumi helyekkel összevetve csak erre gondolhatunk. Jn 10,17-18-ban például ezt olvassuk: „Azért szeret az Atya, mert odaadom életemet, hogy majd újra visszavegyem ... Ezt a parancsot kaptam az Atyától." A görög „entolé' valóban felszólítást, parancsot jelent. De a parancs bizonyára nem közvetlenül a szenvedésre és a kereszthalálra vonatkozott, hanem az emberi élet keretei között megvalósult küldetésre. Neki a bűnös emberiség közepette kellett az Isten Fiának életét leélni, s így adni teljes képet az Atyáról. Emberi tudatában ezt a küldetést úgy fogta fel, mint parancsot, mint kötelezettséget. Engedelmesség csak ott van, ahol valaki megbízatást, rendelkezést kap vagy ahol jogosan elvárnak tőle valamit. Jézus küldetése a tökéletes engedelmességre szóit, mert csak ezzel tehette jóvá a bűnt, az engedetlenséget. Az Atya iránti hódolatot és szeretetet is csak ezzel az engedelmességgel mutathatta meg. Ö maga tisztában volt vele, hogy a halálig menő engedelmesség olyan erkölcsi és természetfölötti erő, amely szükségszerűen meghozza gyümölcsét az emberek világában: „Ha a búzaszem elhal a földben, sok termést hoz" (Jn 12,24). Jézus szenvedéséből tehát azt látjuk, hogy nála saját szenvedése nem annyira az emberi sors, hanem inkább az Atya iránti engedelmesség kérdése. Legalább is az evangéliumokban ezt a képet kapjuk. Ez a beállítás azonban nem gátolja meg ennek a szenvedésnek a horizontális értelmezését és hatását. Annál kevésbé, mivel Jézus ott is minket képviselt, a mi nevünkben vállalta az áldozatot, azért szenvedésének közösségi jelentése is van. Az újabb teológusok közül főleg Moltmann és Metz arról az oldalról szemlélik Jézus szenvedését, hogy az különleges kinyilatkoztatás is volt: annak a megvilágítása, hogy Isten kifejezetten és végérvényesen a szenvedő ember oldalára állt. Kimutatta, hogy ellene van az igazságtalansagnak, az elnyomásnak, az erőszaknak, s az egyházban állandó felhívást hagyott hátra, hogy Jézus szenvedésének emlékezete ezeket a szempontokat is kifejezésre juttassa. Kétségtelen, hogy Jézusnak a szenvedésben való magatartását elsősorban abba a „kiüresitésbe” kell beállítania, amelyről a Fii 2,7 beszél. A megtestesült Fiú ezt a „szolgai alakot" választotta, sőt „a bűnös testhez hasonló alakban ' jelent meg (Róm 8,3), tehát egészen osztozott sorsunkban, viszont megmutatta, hogy ez a földi állapot is lehet kerete az ,sten Fia életének, és tele lehet a legmagasztosabb erkölcsi értékekkel. Éppen azért van örök folytatása, illetve mindent megoldó célja. Nem nehéz meglátni, hogy számunkra ez volt a döntő, és a szenvedés miértjéről szóló elméleti kérdéseknek ide kell visszatérniük, ha megoldást akarnak találni. Az apostoli igehirdetés szempontjai Az apostolok leveleiben általánosságban véve az a többlet, hogy ott már a megváltás mibenlétét és jelentőségét is megtaláljuk, vagyis nemcsak azt, amit Jézus tett és mondott, hanem annak a hitben való kiértékelését és alkalmazását is. ök már nemcsak azt állít130
