Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 2. szám - KÖRKÉP - Bán Endre: A pap közvetítő szerepe
Hatalom, amely szeretetszolgálat A 2. Vatikáni zsinat tudatában volt annak, hogy a jog túlburjánzása milyen akadályokat jelentett az egyház életében, s tudatosan igyekezett a joggal szemben az egyház kegyelmi valóságát kidomborítani. A megújulásnak a kegyelem síkján kell elindulnia. Próbáljuk ezt a zsinati törekvést a mi területünkre alkalmazni! A pap közvetitői szerepének érvényességéhez a jogi szemlélet az érvényes felszentelést és a jogi felhatalmazást kívánja meg. Világos, hogy mindkét tényező pontosan megállapítható, ezért a jogi kritériumok precizitást és stabilitást jelentenek. De nem szabad szerepüket túlbecsülni! — A papi küldetésnél elsősorban a jogra koncentrálni annyit jelent, mint kiüresíteni a küldetés tartalmát. Az egyház egészen új típusú közösség, amelynél egészen más értelme van a kormányzásnak és hatalomnak. „Ha arról a hatalomról beszélünk, amely Jézus Kriszr tusban nyilvánult meg és működött, úgy ezzel azt a sajátos hatalmat értjük, amely nem definiálható puszta ‘auktoritással’. Ez az üdvözítő hatalom, a szeretet hatalma.1’10 Amikor Jézus elutasítja az apostolok versengését az elsőségért vagy a Zebedeus-fiak nagyravá- gyását, akkor mindenestől elutasítja a hatalmat: sem a szolgának, sem a gyereknek nincs hatalma! Jézus nem állítja szembe a hatalom helyes és helytelen gyakorlatát, hanem a hatalmat magát utasítja el. „A hivatalgyakorlás (ti. az egyházban) nem lehet más, mint a szeretet aktusa ... Aki megtanulta, mit jelent kereszténynek lenni, az azt is tudja, mit jelent egy keresztény közösséget vezetni.’’11 Hogy embereknek parancsolni tudjunk, hogy közösséget vezetni tudjunk, ahhoz nem szükséges isteni erő. De igenis isteni erő, isteni hatalom kell az emberek üdvözítéséhez. Az egyházban a hatalom a kegyelem rendjébe tartozik: hatalom az isteni élet közvetítésére. Jól megmutatkozik a jog gyengesége, lemaradása a kivételes (bár egyáltalán nem ritka) esetekben. Az egyházjogi büntetések azt fejezik ki, hogy adott esetben már csak büntetni lehet. A kegyelemben az isteni élet kiárad a bűnös emberre, a büntetések viszont „megszabják a kegyelem határait”. (Ma nagyon sok hivőt és lelkipásztort kinoz az, ha egy polgári házasságban élőnek az egyház nem tud mást mondani, mint azt, hogy rendezetlen a helyzete, s nem járulhat szentségekhez.) Hasonlóan a jogi szemléletmód gyengeségét jelenti az a kijelentés, hogy egyes filiálisokban a hivek „fel vannak mentve a misehallgatás kötelezettsége alól”, mert nincs náluk szentmise. Mintha a mise csak egyszerű „adó” lenne a keresztény számára! A kegyelmet sem szabad jogilag felfognunk, mintha csupán egy jogilag kikövetelhe- tetlen adomány lenne, ami felülmúlja a természet lehetőségeit és igényeit. „A kegyelem nem valami láthatatlan szubsztancia, nem valami titokzatos anyag, nem valami energiafolyam, ami vagy megvan, vagy nincs meg, amit az ember* növelhet, csökkenthet, vagy elveszíthet, hanem: a kegyelem a megjelölés arra a szeretetre, amellyel Isten hozzánk hajol, hogy minket bűnbezártságunkból kimentsen s nekünk új életet ajándékozzon."12 A kegyelem azért nem követelhető, mert a szeretet kiáradása, s a szeretet nem írható elő. A kegyelem Isten szeretetének konkrét megjelenése, s mivel a kegyelem forrása számunkra a testté lett Ige, a kegyelem továbbáradása is a megtestesülés jegyében történik. Ez valósul meg Krisztus titokzatos testében, s ez jelenik meg a szentségekben: mindkét esetben teremtmények — emberek, ill. anyagok - formájában ölt testet Isten üdvözítő kegyelme. D. Bonhoeffer írta egy börtönbe küldött csomag nyomán szeretteinek: „A köz- tetek és köztem levő lelki kapocs bizonyossága ellenére a lélekben mégis nyilván él egy csilla pítatla n vágyódás a szeretet és egymásra-gondolás kötelékének láthatóvá tételére, és ebből következően a materiális dolgok lelki realitások hordozóivá válnak.13 Az egyházban a kormányzás karizmájának tehát „kézzelfoghatóvá” kell válnia. Nem elég jogilag megalapozni, nem elég ennek szeretet-karakterét csupán állítani, hanem élni is kell az üdvözítésre való íelhatalmazottságot. Közvetítő Amikor a modern kor megkérdőjelezi a pap fontosságát, szükségszerűségét, a legköny- nyebb választ kétségtelenül jogilag találhatjuk meg. Akár úgy, hogy a tanítóhivatal te- kintélyi alapon dönt, akár úgy, hogy jogi érveléssel bizonyítjuk a szolgálati papság fel- hatalmazottságát és szukcesszióját. Az előző pontban röviden már érintettük a jogi szemléletmód korlátáit, melyek beszűkítik a kegyelmi élet dimenzióit. Ezért - úgy véljük — jobb mellőzni a jogi megoldást. Már csak azért is, mert az élet a felvetett problémáknak megoldását is magával hozza, amint már utaltunk rá, hogy ti. előbb-utóbb minden „papellenes” mozgalom valamiféle papságot hív életre. 105
