Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 2. szám - KÖRKÉP - Szennay András: "Ne nyugtalankodjék szívetek" (Jn 14,1)
KÖRKÉP „NE NYUGTALANKODJÉK SZÍVETEK" (Jn 14,1) Nyugtalanító jelenségek Közismert és sajnálatos tény, hogy az elmúlt két évtizedben Európa-szerte — így hazánkban is — csökkent a templomba járók, a szentségekhez járulók száma, és ugyancsak csökkent a papi hivatást választók létszáma, számos pap tette le szolgálatát és szinte megszámlálhatatlanul sok keresztény házasság futott zátonyra. Ezek elgondolkodtató és szomorú tények. — Mindezzel egyidejűleg a hívek egy részét zavarja, hogy az egyházban számos újszerű vélemény hallatja szavát, melyek nyomán sokan megzavarodnak, elbizonytalanodnak. Az idősebb generáció nem egy tagja úgy érzi, hogy az egyház már nem otthona, sőt egyre inkább idegen világ lesz számára. Nem' is annyira a hittartalommal kapcsolatos, az elméleti jellegű prdblémák nyugtalanítják őket, hanem inkább a liturgiával, a szentségek kiszolgáltatásával összefüggő újítások, az erkölcsi élettel kapcsolatos újszerű megállapítások. — Akadnak szép számmal, akiket az ún. „nyitott kérdések” nyugtalanítanak, az olyan — olykor hivatalos egyházi helyről is elhangzó — kijelentések, hogy pl. a kutatást ezen vagy azon a téren még folytatni kell. Szívesebben vennének egy-egy rövid, világos igent vagy nemet, mert — amint mondják — a le nem zárt teológiai kutatások csak arra jók, hogy sokakban a kételyek magvát hintsék el, illetőleg ezeket hagyják elburjánozni. Felpanaszolják, hogy az egyházban nincs egyértelmű útmutatás, irányt szabó vezetés. Az egyházba — mint mondják — behatolt a világ szelleme, a tiszteletlenség és engedetlenség kap sok felé lábra. — Ismét mások — talán éppen a legjobbak — amiatt nyugtalankodnak, hogy a hívek között csökken az imádság és az áldozat szelleme, és az ilyen megfogyatkozás a kereszténységet gyökerében ássa alá. A fölsorolt és bizonyos zavarról, nyugtalanságról tanúskodó jelenségek és kijelentések nyomán sokan arra a következtetésre jutnak, hogy az egyház lassan pásztor nélküli nyájhoz válik hasonlóvá. Köd van körülöttünk — mondják —, sőt a „felforgatok" szólásszabadsággal rendelkeznek, szószéken-katedrán egyaránt. Az aggódó kérdéseket, panaszokat, kritikát még hosszan folytathatnák és azt sem állítjuk, hogy sokaknak sokban nincs több-kevesebb igazuk. Számos kijelentés, panaszos hang valóban sajnálatos jelenségek és tények nyomán hangzik el. A bajok gyökere Az elmúlt mintegy két évtized eseményei — úgy tűnik — valóban számos keresztényt megzavartak. Ügy vélem azonban, nem járok messze az igazságtól, ha a bajok, a problémák egyik legjelentősebb okát abban jelölöm meg, hogy nem tanultunk még meg a nagyobb szabadsággal élni. Az ajtókat föltáró Szentlélek nemcsak bátorságot öntött az első pünkösd hirdetőibe, de mindjárt a „mélyvízbe” is vetette őket. Hamarosan súlyos tényekkel kellett szembenézniölk, és dönteniök is kellett: vajon a kereszténység egy marad-e a korabeli zsidó szekták közül, vagy pedig szakít sok mindennel, az ószövetségi vallás számos „megszokott” gyakorlatával, sőt tételével is — és él a Krisztus által meghozott nagyobb szabadsággal. Sokat hallottuk-olvastuk már, hogy a 2. Vatikáni zsinat „ablakokat nyitott”, hogy a „friss levegő" beáramlását biztosítsa egyházunkban. Tudjuk, ez csak kép, hasonlat. De azt is ismerjük, hogy számos öregedő, vagy elöregedett ember szinte fél a friss levegő áramlásától és — ha egyáltalán megengedi — csak percekre tűri a szellőztetést. Pedig, ha túl soká éltünk zárt szobában, a levegőre hosszabb időn át is szükség lehet. Mint említettük, a panasz- kodóknak, az aggodalmaskodóknak több mindenben igazuk van. Ugyanakkor azonban 87
