Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 2. szám - Előd István: Schütz Antal teológiája
tényezőkkel és a primitív embereket olyan életmód elé állította, amely teljesen idegen volt nekik. Az egyház küldetésének harmadik jellemző szava a közösség, a koinonia kialakítása. Krisztus tudatában volt annak, hogy körülötte Isten új népe alakul ki: „Aki megteszi meny- nyei Atyám akaratát, az nekem testvérem, nővérem és anyám” (Mt 12,50). Feltámadása után az a hit gyűjtötte össze újra apostolait, hogy ő él, az Atyánál van, de ugyanakkor övéivel marad a világ végéig (Mt 28,20). Pál apostol tanításában a közösség úgy alakul ki, hogy akik hisznek és megkeresztelkednek, azok a Szentlélek által egy testté, Krisztus testévé lesznek (1Kor 12,13). János apostol levele pedig arra utal, hogy a hivő közösség az Atyával és a Fiúval áll kegyelmi kapcsolatban (1Jn 1,3). Kétségtelen, hogy ennek a kegyelmi közösségnek mint egyháznak megvan a jogi struktúrája, de az is arra való, hogy felszínre hozza és biztosítsa a hit és a szeretet közösségét. Az egyház küldetése az, hogy azt a szeretetet továbbítsa o gyarló és tapogatózó ember felé, amelyet Krisztus az Atyától hozott. Ilyen értelemben az egyház expanziója a szeretet érzékeltetése is, ami azonban csak akkor válik valósággá, ha a rész-egyházak, le egészen o családi közösségig, igyekeznek ezt a szeretetet nyújtani tagjaiknak. Ma sok szó esik a jogi egyház kritikájáról, de a szeretet-egyház nem úgy valósul meg, hogy a benne levő emberi hibákat kritizáljuk, hanem úgy, hogy magát a szeretetet gyakoroljuk. A missziós munkában más módszert el sem képzelhetünk. Az egyház küldetésének negyedik jellemző vonását a szabadságban jelölhetnénk meg. Krisztus saját küldetését látja abban, hogy a foglyoknak a szabadulást hirdesse (Lk 4,18). Másutt azt állítja, hogy az általa hirdetett igazság szabaddá teszi az embert (Jn 8,32). Pál apostol az Isten gyermekeinek a szabadságát a Szendéteknek tulajdonítja: ahol az Isten Lelke, ott a szabadság (2Kor 3,17). A lelki ember felszabadul a tabúknak, a régi törvénynek, a test ösztönének és a bűn zsarnokságának nyomása alól. Szabadnak az érzi magát, aki egész meggyőződéssel és a szeretettől indíttatva vállalja emberi életét, mint Isten elgondolását. Már Ireneusz úgy állította szembe az apostolok működését a távtartókéval, hogy Krisztus tanítványai az igazság és a szabadság hirdetői voltak, és senkit sem akartak szolgaságba dönteni (Adv. Haer. III. 15,3; P. G. 7,919). Erre a szabadságra konkrét esetben legjobban a személyes példa, a józan és felszabadult vallásosság hívja fel a figyelmet. Az egyetemes egyház azonban kell hogy mindig az elnyomottak, a kisemmizettek és c szegények szószólója is legyen. Az úgynevezett „politikai teológia" ma ezt a gondolatot igyekszik kisarkítani. Kitérhetnénk még azokra a fogalmakra is, illetve kegyelmi adományokra, amelyekben Isten egyházán keresztül akarja részesíteni az embert: ilyenek a béke evangéliuma, a remény, a gyermekkéfogadás, az új teremtés, az isteni dicsőségben való részesedés stb. Ezek azonban jórészt már levezethetők az eddig felsoroltakból. Végső megállapításunk tehát az, hogy az egyház azokat a természetfölötti javakat közvetíti az emberiségnek, amelyeket Krisztus szenvedése, halála és feltámadása hozott, illetve kiérdemelt. Az egyház lényege az a természetfölötti többlet, ami túlmutat a természetes közösség értékein és követelményein. De a természetfölötiiség hordozója mindig maga az ember, aki benne áll a földi társadalomban, a kulturális és civilizált közösségben. Ezért a hivő ember a maga hitét is csak konkrét emberi szavakkal és életformával tanúsíthatja. Viszont amikor a hitbeli meggyőződését a szeretet alapján továbbadja, akkor éppen a szeretet kötelezi arra, hogy a természetes javak területén is segítségére legyen embertársának. Ezen épül fel az a törekvés, hogy a misszió a hittel és a kegyelem eszközeivel az emberi boldogulás földi eszközeit is felkínálja. A lényeg azonban mindig az marad, hogy az egyház „az idő névtelen folyását, a kronos-1, minden ember számára a Krisztussal való találkozásban a döntés idejévé, az élet értelmét kifejező idővé, kairos-szá tegye” (P. Rossono, Myst. sal.-ban 4/1,531). Előd István SCHÜTZ ANTAL TEOLÓGIÁJA 1880. október 26-án született, teológiai tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán végezte 1900—1904-ig, ugyanitt volt a dogmatika tanára 1916—1946-ig. Felszentelése után két évig a szegedi piaristo gimnáziumban hittant, latint és magyart tanított, majd 10 éven át a pesti gimnáziumban hittant és a rendi teológiai főiskolán fundamentálist, dogmatikát és egy ideig biblikumot. 1941. februárjában —• éppen az egyetem „rector 70
