Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: Izgalmas lehet-e a krisztusi élet
ból. A mai gyerekeket nem izgatja a kereszténység — mondják egyesek. Mások egyre természetesebb könnyedséggel arra hivatkoznak, hogy a tv és a mozi nyújtotta mozgalmassággal és izgalmakkal a hittan nem veheti föl a versenyt. Ismét mások az előző logika alapján az ellenkező végletbe esnek és azt állítják, hogy a jó segédeszközökön, filmeken, magnón stb. áll vagy bukik a hitoktatás sikere, mert csak ezek tudják napjainkban izgalmassá tenni a hittant. Külön terület az ifjúság és a felnőttek hitoktatása. A 14 év felettiek számára sokon nem is mernek hittant kezdeményezni, annyira nem érzik vonzónak, izgalmasnak számukra Krisztus tanítását. — De vajon a létező, jól működő ifjúsági vagy felnőtt hittanok, úgynevezett kiscsoportok problémamentesek-e? — Egy évek óta hatékonyan működő lelkipásztor így fogalmazta meg a kérdést: „Hozzám jönnek a fiatalok. És érdeklik őket a vallás kérdései. De többszöri áthelyezés után, újra és újra azt kellett tapasztalnom, hogy a magukra maradt közösségek jelentős részben szétestek, sokan elmaradtak a templomból is. Valamit tehát nem jól csinálok. Úgy látszik, ezek a gyerekek túlságosan is a lelkes közösséghez vagy hozzám kötődtek, de nem eléggé Jézushoz és az egyházhoz. Mit tegyek, hogy a Szentírás, a jézusi élet legyen izgalmas számukra?" — Talán ez a kérdés fogalmazza meg problémánkat: mit kellene tennünk, hogy a Szentírás, a jézusi élet izgalmassá legyen a gyermekek, a keresztények számára? — Amint az egész mai pedagógiának, úgy a mai hitoktatásnak is egyik első kérdése az érdekessé tétel: hogyan mutatható be egy mai gyermek, egy mai fiatal számára, hogy a Szentírás tanítása valóban izgalmas, és forradalmi belső átalakulásokat hozhat létre? Izgalmas-e a Szentírás? EGY KONKRÉT TAPASZTALAT. — A következőkben elméleti fejtegetés helyett egy konkrét, személyes tapasztalatról szeretnék beszámolni. Egy tapasztalatról, amelyben elsősorban önmagam éltem át azt, hogy az evangélium számomra is egészen új módon izgalmassá válhatott, majd arról, hogy hogyan vált hitoktatásomnak, közösségi munkámnak is alapelemévé ez a felismerés. — Volt egy időszak életemben, amikor hosszú, úgynevezett „sikeres" hitoktatói évek után egyszer csak szembetalálkoztam az imént megfogalmazott kérdéssel: Kielégítő-e hitoktatásom? Elvezeti-e a krisztusi életre a rámbízottakat? E töprengésem idején találkoztam egy gyakorlattal, amelyben a felnőttek és gyermekek hitoktatásának, illetve közösségeinek központi témája egyaránt a Szentírás életre váltása volt. A kateketika történetében nem előzmény nélküli ez a gyakorlat. Közismert például Eduard Poppe belga katekéta módszere, aki óráról órára a napi anyaghoz kapcsolódóan felírta a táblára a jófeltételt, a következő hittanórán tapintatosan számonkérte a gyermekektől, hogy sikerült-e megvalósítaniuk az elhatározást. — A ma világszerte elterjedt gyakorlat — amellyel magam is találkoztam — lényegileg hasonló. Csupán ez egy szentirási mondattal fogalmazza meg a jófeltételt. A nagy újdonság számomra azonban az volt, hogy gyermekek és felnőttek képesek olyan komolyan venni a Szentírás egy-egy gondolatát, hogy minden reggel ennek szellemében indulnak neki napjuknak, sőt sokan egy-egy cselekedetük előtt is megkérdezik maguktól: most, ebben a tettemben hogyan tudom életre váltani ezt o szentírási gondolatot. — S azt láthattam, hogy ezeknek az embereknek számára a Szentírás, a krisztusi élet eddig nem tapasztalt módon „izgalmassá” vált. Éreztem, hogy ezt a gyakorlatot ki kell próbálnom. Hosszú volna az egész folyamatot elmondani, ahogy mind jobban megértettem ezt az utat. Megpróbálok azonban kiemelni néhány jellemző fordulópontot, amelyek talán szemléltetik a fejlődés lényegét. „Kísérletem” egy olyan ifjúsági hittancsoport keretében zajlott, amelynek tagjai a hit alapjait már megismerték az előző évek folyamán. Az év nevelési céljának a krisztusi élet elmélyítését tűztem ki a főparancs szellemében. Az első téma, illetve az első szentírási mondat, amelyet központi jelentősége és konkrétsága miatt kiválasztottam, ez volt: ,,Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek" (Mt 25,40). — Felkészültem az órára, majd próbáltam levonni a gyakorlati következményeket, „elhatározásokat" a fiatalok számára, amelyeknek megvalósítására a következő héten törekedniük kellene. De éreztem, hogy valamiképpen levegőben lóg az egész órám. Azt már korábban megértettem, hogy a fiatalok számára akkor lesz izgalmassá az anyag, illetve annak összefoglalásaként a szentírási mondat, gondolat, ha sikerül elérnem, hogy napról napra, sőt szinte óráról órára próbálják meg azt életre váltani. De egyszer csak világossá lett előttem az is, hogy erre csak akkor tudom elvezetni őket, ha mindenekelőtt én próbálok meg így élni. Elhatároztam tehát, hogy a következő nap meg is kísérelem ezt. Ezt az első napot soha nem fogom elfelejteni. Reggel már a mondatról elmélkedtem: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek ..." — Ez a mondat nemcsak a fiatalok számára, hanem számomra is azt jelenti, hogy úgy kellene viszonyulnom minden emberhez, 59
