Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - György Attila: Gondolatok a hitoktatásról
sakkal. Karl Berg salzburgi érsek az Osztrák Püspökkari Konferencián, valamint Jakob Mayr püspök kiemelkedően hangsúlyozta azt, hogy a plébániai munkaközösség szolgálata a hívek felé mindig „családközpontú" legyen. Ez azt jelenti, hogy ha külön foglalkoznak is akár a szülőkkel, a gyermekekkel, vagy az öregekkel, — végül a családot összefogva együtt segítsék, közösen beszéljék meg a sürgető tennivalókat. — 3. Különösen nagy tapintatra és emberismeretre kell előkészíteni az egyházi felajánlások beszedőit, hiszen ők képviselik az egyházat azok előtt, akik ugyan még távol vannak, de anyagi áldozataikkal már kimutatják jóakaratukat. — 4. A lelkipásztor készítse fel munkatársait az alkalmi, ún, rövid beszélgetésekre", (qy tudnak majd helyesen szólni a mindennapi kérdésekről, a családi problémákról, gyermekvállalásról. Törekedjenek arra, hogy enyhítsék a viszálykodásokat, vigasztalják a szomorúakat. — 5. További feladatot jelent azoknak a világiaknak a folyamatos bekapcsolása és képzése, akiket a közvetlen lelkipásztori munkákba, a ministránsok nevelésébe, a betegellátásba akar o lelkipásztori munkaközösség bevonni. — 6. A plébániai közösség vezetője ne feledkezzék meg sa/áf önképzéséről sem. A csooort- lélektan neves mestere, Kurt Lewin állítja, hogy a közösségben „minden a vezetésen múlik". A plébánosnak és a lelkipásztoroknak a hangnemét, magatartását a közösség többi tagjai akaratlanul is átveszik. A nyugodtság, a meqfontolt ítélet, az emberek megbecsülése az egvéni kezdeményezések értékelése, a nehézséaek és kudarcok elsimítása nagyon megköny- nyítik a közös terhek vállalását és mindig további biztatást adnak a munkára. Amint láttuk, az említett zsinati dokumentumok éppen úgy, mint Rahner biztató gondolatai egyaránt a Krisztus szellemében való testvéries, családias plébániai közösség kialakítását sürgetik. Itt azonban gondolnunk kell arra is. hogy a testvéri együttműködés sem mindig hibamentes és veszélytelen, amint ezt Offo Berberich, waldreichbachi esperes részletesen is kifejti (Pastoralteam im Pfarrverband, Diakonia, 1979/4. 267—270V A testvéri közösségben ugyanis minden tagnak lehetősége van hozzászólni a közös feladatokhoz éppen úgy, mint az egyesek munkáiéhoz, Ezzel nemcsak segítik, hanem könnyen keresztezhetik is egymás akaratát. Ilyen módon egyesekben érzelmi felindulást kelthetnek, míg mások az ún. „békesség kedvéért” visszahúzódhatnak, majd csendes ellenállásukban könnyen nemet mondanak, vagy lemondanak a munkáról. Szem előtt kell tehát tartani azt az általános törvényt, hogy a közösségi munkában mindig vannak „vesztesek” és mindig vannak „győztesek”. Aki azonban kiélezi az ellentéteket, az komoly akadályt vet a krisztusi küldetésnek. A lelkipásztori munkatársak éppen ilyen emberi okok miatt Krisztus tanítását és példáját, az evarngélium üzenetét ne csak az értés csatornáján, az esetleges viták hevében közvetítsék, hanem sokkal inkább istenélményük tapasztalataival árasszák a lelkekbe. A mély közös lelkiség teszi fogékonnyá az egyházközség tagjait arra, hogy meghallják a Szentlélek szavát és együttesen gyakorolják a hit, a remény és a szeretet erényeit. A plébániai munkatársak tehát egyetlen, szilárd alapra építsenek: Krisztusra! — A különféle vetélkedések helyett erősítsék és vigasztalják egymást a hitben, hogy, mint Szent Pál mondja, „A ti hitetekben és az én hitem által kölcsönösen megvigasztalódjunk” (Róm 1,11). Az egyre jobban megújuló egyházi közösségek nyilvánvalóvá teszik, hogy Isten Országában nem a világ törvénye, hanem Krisztus törvénye uralkodik: Itt más, aki vet és más, aki arat. Ha tehát nem azzal o szándékkal vetjük be emberi erőinket, hogy minden áron saját akaratunk érvényesüljön, hanem keresztény közösségünkben tudunk szabad utat engedni a Lélek működésének, akkor kezdjük igazán megsejteni, a kereszténység paradoxonát: „Aki elveszíti értem és az evangéliumért életét, az megnyeri azt” (Mk 8,35). Széli Margit GONDOLATOK A HITOKTATÁSRÓL Jóllehet, nincsenek rendszerezve az itt következő gondolatok, egy lényeges szempont mégis egységbe öleli őket. Nevezetesen az, hogy az elmélet és gyakorlat házassága nélkül minden hitoktató munka meddőségre van ítélve. Igaz, tisztelnünk kelj a mérnöki, a tervező munkát, nem vonjuk kétségbe ennek szükségességét. Ez az első lépés a megvalósítandó mű felé. Tisztelettel olvassuk a „legmagasabb helyről” érkező irányelveket és buzdításokat, de ezek önmagukban nem viszik előbbre a hitoktatás ügyét. Felépülhetnek a vázak, de falak, abla53
