Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 1. szám - TÁVLATOK - Cselényi István Gábor: Szentírás és igehirdetés
TÁVLATOK SZENTÍRÁS ÉS IGEHIRDETÉS Az isteni üzenet továbbadása legünnepibb és legmindennapibb kötelességünk. Ahhoz, hogy ez valóban hatékony legyen, tudatos munkává kell avatnunk. Legelőször is önmagunkban kell megtalálnunk az ige helyét, szívünkben kell trónra emelnünk. Mi is az ige szerepe életünkben? — Nem szólva a szó és a tett legdurvább kettéhasadásáról, amikor az igehir- dető „vizet prédikál és bort iszik”, vajon valóban életailakító erő-e bennünk Isten üzenete? Minek tekintjük az igehirdetést — másokét és a magunkét? Tanításnak, száraz ismeret-köz^ lésnek csupán? Történelmi visszapillantásnak? Nevelő célzatú erkölcsi oktatásnak? — Ha csak ennyi számunkra, feltehetjük magunknak a kérdést: korunk információ-áradatában, a legkülönbözőbb irányú és jellegű tudatformáló módszerek között mi hitelesíti akkor az igehirdetést, mi az a sajátos, amit az igehirdető — és csak ő! — közvetít? — Ezekre a kérdésekre minden igehirdetés alapformájának, a biblikus kérügmának felidézésével szeretnénk választ keresni. Biblikus látásmód Mindenekelőtt a Szentírás látásmódját kell magunkévá tennünk. A bibliai üdvösségtörténet nem áll kívül a történelmen. Van történelmi hordozó alanya: az ószövetségi választott nép és a megszülető újszövetségi egyház. Századunk ásatásai, kutatásai nagyonis sokat tártak föl ebből a történelmi háttérből — sokkal többet, mint a 19. század végén gondolták volna. A Szentírás leikéhez, üzenetéhez azonban éppen akkor jutunk el, ha túl tudunk látni ezen a tisztán „históriai” szemponton. Éppen a bibliai és az azon kívüli források egybevetése vezet el bennünket ahhoz a történelem-tapasztaláshoz, amelyet a biblia látásmódjának nevezhetünk. Idézzünk fel egyetlen konkrét kérdést (J. Blank: Verändert Interpretation den Glauben? Wien 1972. 18. o.). A „párhuzamos" híradások rendkívül ritkák. Ezért olyan nagy jelentőségű Jeruzsálem Kr. e. 701-ben (Szanherib alatt) történt ostromának kettős (szentírási és „profán”) leírása. A „másik oldalról", szír szempontból is maradt fenn ugyanis erről szóló emlék, amelyet az ún. Taylor-prizma közvetít. Az Ószövetségben kéthelyütt is olvashatunk a honvédő harcról: 2Kir 18,19-ben és Iz 36—38. fejezetében. Az összehasonlítás nemcsak két szembenálló nép nézőpontjának különbségét tárjo fel, hanem az evilági-történelmi és az istenhiten belüli látás különbözőségét — s így a kérügma létsíkját is — hűen érzékelteti. A szír leírás dicshimnusz. A hadvezér, a hősök tetteiről, diadalútjáról számol be. Diplomatikusan elhallgatja a háború végét: hogy járvány miatt nem tudják művüket befejezni. A bibliai beszámolóban az ostrom jóformán csak a külső keretet képezi. Izajás igehirdetői munkája áll a középpontban, amely nem a harc, hanem a hit — az Istenhez való hűség vagy hűtlenség — problémája körül forog. A város megmenekülése Jáhve csodája, Isten tette, amelyet háladalban énekel meg a zsoltáros. Már ez az egyetlen esemény is kellően mutatja a szentírók sajátos célkitűzését, a szentírási szó hivatását. írásuk nem zárja ki a történelmi, politikai, szociológiai kérdésfeltevést, de túl is mutat ezeken a síkokon. Nem emberek tetteiről akarnak elsősorban tudósítani, hanem arról, hogy az emberi, evilági okokon, rugókon túl hogyan cselekszik Isten, aki minden, emberi tett, történelmi esemény igazi látóhatára. Az esemény szentírási leírása — mint bármely más esetben is — plasztikusan mutatja be, milyen erőt jelent a hivő nép számára Isten jelenlétének tudata. Megmentő Isten — vonják le, mint oly sokszor, a konkrét esetből a következtetést. Ez az alaptapasztalat átjárja az egész Ószövetséget s ez azonnal kulcsot is ad kezünkbe a szentírási történetekhez való közeledéshez. Ha nem is áll rendelkezésünkre' 'minden, a bibliában is feljegyzett eseményről párhuzamos szentíráson-kívülí forrásmű, s ha az eredeti 26
