Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 1. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE NEMES NAGY ÁGNESSEL - Széll Margit: A létkérdések és a vers
má) tegyük, de olyan erővel, hogy az bennünk mintegy újra feltámadjon, s gondolatrezgéseinkkel újra rezgésszámokat dobjon ki az univerzumba „Mivel különféle anyagok a mindenségben csak különféle frekvenciájú rezgések, ilyen módon nemcsak szellemi intenzitásokat készíthetünk elő, hanem, ki tudja, új testeket, fémeket, csillagközöket és csillagzatokat.’’ — A remény költői fizikája ez. Hogy aztán mennyire anyag az anyag, test a test, arra nézve nemcsak a vallási tanítást lehet megkérdezni, hanem a modern természettudományt Is. A magam részéről — megint csak anélkül, hogy túlságos spekulációkba, feltételezésekbe bonyolódnék —, úgy érzem, hogy az anyagnak és szellemnek, testszerűnek és energiának ez a kényes-fényes, átlátszó egymásba folyósa gyönyörű. Ami pedig az erkölcsöt illeti: bizalmatlansággal viseltetem akár a legszebb erkölcsi szabályzatok, kódexek iránt. Tőlem elzenélheti bárki is a lelki nemesség legmegrázóbb szavait. Mindenki azt mond, amit akar. Engem csak az érdekel, hogy mit cselekszik. Hogyan viselkedik nehéz, válságos pillanatokban, időszakokban, amelyekkel korunk egyáltalán nem takarékoskodik. És itt megint a mindennapokra utalok. Apróságokból, semmiségekből egy kéznyújtásból, egy alig látható bálintásból vagy nem-bólintásból áll végül össze az, amit erkölcsi választásnak nevezünk. A művészet erkölcse még kényesebb. Nem mindig az az erkölcsös költészet — vagy vallásos, vagy bármilyen más hitet, meggyőződést kifejező költészet —, amely inhaerensen, szavakkal vallja meggyőződését. Ha paradoxonnal akarnám kifejezni magam, azt mondanám: mi köze a költészetnek a szavakhoz? A szavak mögött, a szavak összeragasztásában, sugárzásában rejlik a művészet igazsága, hite, hitele, írójának hitele. Mit számít egy darabka sötétszürke uránérc ránézésre? Az a fontos, hogy sugárzik. Ha pedig nem sugárzik, mellékelhetnek hozzá akármilyen erkölcsi bizonyítványt. Vagy még egyszerűbben szólva: gyümölcseikről ismeritek meg őket. Előbb idézte az írónő Rilkét. Közismert, hogy minden fontosabb versét lefordította, és verselemzést is irt róla. Azért megkérdezem, mit jelent Rilke életében és költészetében? — Körülbelül 18 éves voltam, amikor először került kezembe a „Buch der Bilder". Gyengén tudtam németül, ezzel szemben a „Buch der Bilder" azonnal elvarázsolt. Elragadott! Hogy mi ragadott el? Hát elsősorban az, hogy ő Rilke. Ezek a nagy világirodalmi találkozások, ezeket nem lehet tovább magyarázni. És mind a mai napig szeretem. Szokták úgy mondani, hogy Rilke először o tárgyakról írt és azután lépett tovább az emberig. Én ezt teljesen ellentétesnek tartom a valósággal. Az, hogy egy költő tárgyakról ír, nem azt jelenti, hogy nem az emberekről ír. A tárgyak jelek. Minden jel az ég egy világán. Természetes, hogy azon a tárgyon, amit Rilke ábrázol, rajta van a Rilke tekintete, Rilke világnézete, Rilke hangja, Rilke egész spiritualizmusa. Olyen eszközök a tárgyak, mint a spondeusok vagy a gyertyatartók vagy bármi ezen a világon, ami által, aminek segítségével valaki kifejezi magát. Éppen ez Rilkének egy óriási hozománya a modern világirodalomban. Egy új magatartást hoz már a korai Rilke is. Kiemeli az egyesszám első személyt a vers középpontjából. Ezt később úgy nevezik, hogy objektív líra. — „És létem mélye fölzúg újra bennem, / minthogyha tágabb volna partja, tágabb. / Mind rokonabbak velem már a tárgyak, / s mind tapadóbb a kép két szememben. / Bizalmasom lett a Nevezhetetlen ...” Aki objektiv Urát ír, az verseiben önmagáról keveset közöl. Az írónőt intellektuális költőnek tartják. Ez kitűnik a létkérdések megközelítésmódjában is. Meglehetősen racionális alkat vagyok. Mégpedig azért vagyok racionális, mert mesterségem, a költészet eléggé irracionális. Nem irreális, félreértés ne essék, csak irracionális. És nagyon gyakran visszaélnek a költők, meg a költői elméletek is evvel, mondván, hogy a vers az valami tabu, az valami titok, és annak határait nem is szabad keresni, sem hatásainak a forrását. Ezt helytelenítem. Nem tartom emberhez méltó álláspontnak azt, hogy valaki rögtön abbahagyja egy nehezen magyarázható jelenségnek a kutatását. Inkább az az emberi magatartás, hogy minden erőnkkel igyekszünk kutatni a jelenségeket, igyekszünk válaszokat keresni rájuk. Nem féltem sem a verset, sem a költészetet, sem a vallást, se semmiféle nagy lelki lényünket attól, hogy majd a ráció berozsdázza. Én bezzeg el merek menni a maximumig a racionális gondolkodásban, mert olyan világosan érzem ezeknek a tényeknek a hatalmas erejét, hogy azon a ráció nagyon fontos, nagyon szép küldetése nem hibát ejt, hanem pici mécseseket gyújt körülötte. Az írónőt különösképpen azok által ismerik meg olvasói, akiket megszólaltat fordításaiban, jellemez tanulmányaiban. — A Babits Mihály Esti kérdés-röl szóló verselemzésében például szembetűnő, milyen gondot fordít azokra a zárósorokra, amelyek az alapvető létgondolatot vetik fel: „...vagy vedd példának a piciny fűszálat: 24 miért nő a fű, hogyha majd leszárad?
