Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Nagy József: A papi lelkiség néhány vonása a "Redemptor Hominis" enciklika alapján
Ahhoz az évfordulóhoz érkezünk, amely különösen feleleveníti bennünk azt az elsődleges igazságot, amelyre hitünk alapszik, s amelyet Szent János evangélista így mond: Az Ige testté lett és közöttünk élt.” Isten belépett az emberiség történelmébe, és mint ember, alanya lett a történelemnek. Isten a megtestesülés által adta az emberiségnek azt a távlatot, amelyet teremtésétől fogva neki szánt. A ma papját át kell hatnia tehát 1. az egészséges optimizmusnak. A bizalomnak a természetfeletti erőből kell merítenie. A Szentatya határozottan bátoritja az egyház minden tagját, hogy a 2. Vatikáni zsinat tanítása és a jelen események alapján hinnünk kell abban, hogy az egyházi élet megújulásának lendülete hatalmasabb, mint a kételyek, amelyek az összeomlás és válság jelei. „Az egyház nem mentes a belső nehézségektől és feszültségektől, ugyanakkor erőt vesz a túlzott önkritikus törekvéseken. Elmondhatjuk, hogy fokozott erővel mérlegeli a különféle meggondolatlan kritikákat, nagyobb erővel áll eilen sokféle újításnak, érettebb lett a szellemek megítélésében, alkalmasabbá vált arra, hogy örök kincstárából előhozzon újat és régit egyaránt. Jobban ismeri a maga misztériumát és mindebből következik, hogy nagyobb a készsége a mindenki felé szóló üdvözítő feladat megoldására, hiszen az Isten 'azt akarja, hogy minden ember üdvözöljön és az igazság ismeretére jusson’ ” (4. pont). Mindennapi munkánkban a papot is megkísérti a pesszimizmus. Amikor emberekkel foglalkozik, látnia kell a mai élet sokrétű problémáját. Az a pap, aki nem táplálkozik rendszeresen a kegyelem forrásaiból, nem él komoly imádságos életet, nem tanulmányozza intenzíven a teológiát, könnyen elveszíti optimizmusát. A papnak erősen hinnie kell abban, hogy Isten garanciát vállalt Jézusban az emberiségért és hogy küszködéseinek is megvan a természetfeletti értéke. Ehhez nagyon fontos — a Szentatya meglátása szerint —, hogy a munkában munkatársaknak tartsák egymást és felelősséget erezzenek egymásért. Az egyetlen Krisztust szolgálják, egy eszme szolgálatába szenteljék életüket. Csak úgy hiszi el a világ, hogy Krisztus küldöttei, ha egységben és szeretetben összeforrva vállalják küldetésüket. Csak úgy tudnak hatni másokra, ha elsősorban egymás közt valósítják meg Jézus tanítását. A pápa a továbbiakban felsorolja a modern ember félelmének okait. „Úgy látszik, hogy korunk emberét egyre inkább veszélyeztetik az általa létrehozott dolgok ... A sokfajta emberi tevékenység végeredménye ugyanis elidegenítésnek esik áldozatul, mégpedig nagyon gyorsan és sokszor előre nem látott módon... A létrehozott eredmények az ember ellen fordulnak. Olyannak tűnik, mint a mai ember életének legkeservesebb és legáltalánosabban elterjedt tényezője. Az embert ezért egyre nagyobb félelem tölti el. Fél attól, hogy munkájának gyümölcsét ellene fordítják... Vajon a fejlődés, amelynek az ember a szerzője és végrehajtója, minden szempontból emberibbé teszi-e az életet?...” — Mindegyikünknek keresnie kell, hogy korunkban mi viszi igazán előbbre a fejlődést. Nekünk, akik ennek a fejlődésnek szemtanúi és részesei vagyunk, nem szabad túlságosan lelkesednünk érte, túlságosán csodálkoznunk sem szabad mindazon, amit elértünk. Mindegyikünknek a legnagyobb becsületességgel fel kell tennünk azokat a kérdéseket, amik az ember mai helyzetét illetik: az emberi szellem találmányai, amelyek eddig megszülettek, és amiken a technika szakemberei törik a fejüket, — vajon támogatják-e az ember erkölcsi és szellemi fejlődését? Növekszik-e az emberekben és az emberek között a szeretet és egymás jogainak tiszteletben tartása? (15. pont). Még akkor is optimistának kell lennünk, ha látjuk magunk körül az élet negatív oldalát. A Szentatya nyomatékosan kifejezi, hogy a lehető legszorosabban kapcsolódjunk Krisztushoz, aki vállalta az emberi sorsot minden örömével és gondjával együtt. Aki Jézusra tekint, szükségszerűen a maga realitásában látja az életet és egészséges optimizmusra tesz szert. Ez a derűlátó lelkűiét szilárd biztonságot és határozottságot ad. 2. Az értékek megbecsülése mindenütt és mindenben. — „Krisztus mindenkit befogad, e világra született embert az egyház gondjaira bízza és a Megváltás misztériumának részesévé tesz. Ez a gondoskodás az egész embert érinti és különleges módon jut el hozzá. Krisztus az embert a maga valóságos életében nézi, egyszeri és megismételhetetlen voltában, mint olyant, akiben Isten képmása tükröződik... A földön az ember az egyetlen olyan teremtmény, amelyet Isten nem más miatt, hanem önmagáért teremtett” (13.). — Késznek kell lennünk, hogy megértsünk minden embert. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy elveszítjük saját hitünk bizonyosságát, vagy gyengítjük az erkölcsi alapelveket. A Megváltás misztériuma mintegy újrateremti az embert. Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindnyájan egyek vagyunk Krisztusban. Nagy érték az ember a Teremtő szemében, ha ilyen nagy Megváltót érdemelt. Az egyháznak minden korban, de különösen a miénkben az a kötelessége, hogy az emberre irányítsa tekintetét. A zsinati atyák felhívták a figyelmet a különböző vallásokban rejlő lelki értékekre. Az emberek különböző utakon keresik az Istent és egyben emberségük teljes kibontakozását. — Az enciklika 254
