Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)

1981 / 1. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE NEMES NAGY ÁGNESSEL - Széll Margit: A létkérdések és a vers

felszerelni céltudat nélkül, elmosogatfvi sem lehet, két szalmaszálat sem lehet keresztbe tenni.

Engem életemben, sőt költői tapasztalatomban mindig az lepett meg legjobban, hogy milyen közel van egymáshoz a kicsi és a nagy, a mindennapi és a szédftően magas. Nekem egy katángkóró, a 6-os villamos, vagy egy kóbor macska mindig elég lehetőséget adott arra, hogy átlendülhessek az ún. filozófiai kérdések felé. Sőt, sokszor bennük, a mindennapok apróságaiban tapasztalhattam meg mintegy a beléjük zárt kódot megfejtve, lebontva azt, amit magasnak vagy mélynek nevezhetünk. Egyébként — úgy érzem — nem is kell a lét kódjait mindig megfejteni a versben. Elég, ha kellő pontossággal válaszolunk a „milyen” kérdésre, ha valamit le akarunk írni. Hogy miért olyan, amilyen, hogy mi minden van belerejtve egy neonlámpába, egy tölgyfába, egy autópálya kanyarulatának ívébe, azt talán jobb, ha az olvasóra bízzuk.

Hozzá tehetnék még egy gondolatot? Amikor a lélekelemzés a tapasztalati tudományok körébe vonta be a lelki megismerést, új felfedezéseivel ellepte a színpadot, az irodalmat, a festészetet, és a természeti, a szellemi világ eddig ismeretlen tükröződései kerültek napvilágra. Jung megnevezi azokat az ősképeket, archetípusokat, amelyeket nemcsak az egye- dekben, hanem a népek és a korok kultúrájában ismétlődő képzetformáknak ismert fel. Olyan belső szükségletek ezek, amelyeket nem csupán a kenyérharc, hanem v a- I a m i más Valóság ősi hatása nyomott öröklődőén a létekbe. — Belső események ezek, az isteni létezés tükröződései e két valóságnak: az emberi létek és a végtelen lét érintkezésének kisülési pontjában. — ,,Félreértés tehát mindaz a felfogás, — idézem Gerhard Adlert a Der Psychologische Weg zur Religion című művéből —, amely Istent és a vallási elemeket csak pszichikai okokra, vagy ilyen létezési módra vezetné vissza, — tehát fennállását vagy megszűnését is ebben keresné." — Ezt a gondolatkört szemlélteti az írónő egyik tanulmányában a „k o z m i k u s szénacsomó" hasonlatával: „mintha sokféle ezer okú nyugtalanságunk valamilyen biztatást rejtene magában, ... mint a szamár elé akasztott elérhetetlen szénacsomó. Ez a kozmikus szénacsomó — az oké, a célé — hívogatóbb és dühítőbb, mint valaha. És ha nem is jutunk el a kozmikus szénáig, tudatlanságunk . .. legalább lelkiismeretvizsgálatra int"

— Reflektálnék itt a jungi archetípusok ügyére. Jung távlatai mindig is hatottak reám. Az a széles tekintete, a nagy lélegzete. Van Jungban valami, amitől több levegőt kap az ember, — s ezt nem minden nagy pszichológusról lehet elmondani. Hogy az archetípusokat nemcsak pszichológiai tapasztalatokra lehet visszavezetni? Ehhez nem tudok hozzászólni. Ezt Jungnak kell bizonyítani — ha bizonyítandónak tartja, ha a pszichológiának, mint tudománynak kereteiben akar maradni. Egy költőnek — szerencsére — nem kell ilyesmit bizonyítania. Elég, ha kellő pontossággal közli lelki tapasztalatait, ha akár archetípusokat, akár más lelki tényt hitelesen zár bele versébe. A „hitel” szóra súlyt vetek. Mert azért a versnek is megvan a maga bizonyítottsága (vagyis minősége), ha ez más is, mint a tudományos hitel. Nekem tehát elég, hogy Jung bizonyos, nagyon általános lelki tapasztalatoknak nevet a d ott, így gyakorolva a tudomány és a költészet közös gesztusát.

Itt közbe vetnék egy személyes kérdést: Hogyan lett az írónő életének a középpontja a vers?

— Erre bizony nagyon nehéz válaszolni. Csak azt tudnám mondani, hogy nincs tudatom vers nélkül. Már akkor csináltam verseket, amikor írni nem tudtam, sőt amikor nem is tudtam pontosan, mi az a vers. Egyébként ez nemcsak rám jellemző. Minden gyerek csinál verset, hogy a mozgásos energiát ilyen versritmusokkal is levezesse, azonkívül pedig rendkívül szereti a szavakat hajtogatni, mondogatni, játszani velük. Ez az egyik alapvető lelki ténynek, a beszéd megtanulásának a pszichológiai szükségessége . .. Hogy nekem, személy szerint miért fontos a vers, magyarán miért lettem költő, hát erre én nem tudok válaszolni. Ezek majdnem hogy — azt kell mondanom — rajtunk kívül eső dolgok, az ember csak tapasztalja őket, csak leképezi őket, csak engedelmeskedik nekik. Az, hogy a vers, a művészet fontos, ez bennem olyan elemi tény, amit tovább nem tudok magyarázni, ez olyan, mint a filozófiának némely ősténye.

Vallási jellege is van ennek a versszeretetnek, ennek a versigénynek?

— Nem, azt nem mondhatnám, hogy vallási jellege van. Inkább azt mondanám, hogy a versélmény, más versének az élménye, sőt a versírás folyamata olyan régiókba viszi az embert, amely — legszívesebben azt mondanám — a transzcendenciával érintkezik, Hogy azonos-e vele vagy másféle, ebben én megint nem tudok ítélni. De teljesen evidens számomra, hogy a két dolognak van egy bizonyos érintkezése. Egyébként minden költő, aki tényleg verseket ír, ezt megmondhatja.

22