Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 4. szám - KÖRKÉP - Király Ernő: Az evangéliumi szegénység pápája: XXIII. János
A szegénység mint emberszolgálat Az evangéliumi szegénység lelkülete nemcsak azt kívánja meg, hogy a szív független legyen az anyagi javaktól, nemcsak tanúságtételt jelent az isteni ajándékok igazi szeretete mellett, hanem egyben együttérző és tevékeny közösségvállalást is a szegényekkel, rászorulókkal. Ez a szolgáló lelkűiét is sokirányú. Párizsi nuncius korában írja lelki naplójába egy lelkigyakorlat alkalmával: ,,A bizalmatlanság és udvariatlanság minden formája bárkivel szemben is nyilvánuljon meg, de különösen, ha kicsinyek, szegények, alacsonysorsúak ellen irányul, minden elutasító és megfontolatlan ítélet fájdalmat okoz és szívemet szomorúsággal tölti el" (LN 296. o.). A szegények felé irányuló együttérzéshez hozzátartozik tehát az igazságtalanul elnyomottak, megalázottak iránti együttérzés és segítőkészség is. Az Úr Jézus szavainak minden őszintén hivő ember szívében visszhangra kell találnia. „Az Úr Lelke van rajtam, mert felkent engem, elküldött, hogy jóhírt vigyek a szegényeknek. S a foglyoknak hirdessem a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy felszabadítsam az elnyomottakat és prédikáljam: az Úr esztendeje elérkezett” (LK 4,18—19). Az anyagi szükségben szenvedőkkel szemben különleges figyelemmel rendelkezik. Isztambulból írja nőtestvérének: „Mint püspöknek a szegények atyjának kell lennem" (CSL 137. o.). Amikor ezt szerény anyagi lehetőségei megengedik, igyekszik a környezetében élő szegényeken segíteni. Édesanyja halála alkalmából a szegényeknek nyújtott támogatást imádságként ajánlja fel az elhunytért. „Természetesen az volt a szándékom, hogy elhunyt anyánkat nagylelkű, segítséget nyújtó ajándékokkal is tisztelem és támogatom. Itt ugyanis nagyon sok szegény van és nagyon szánalomra méltók. A bergamói és Sotto il Monte-i szegényekért is fogok tenni valamit, azonban hagyjátok, hogy azt nyugodtan és a magam módján tegyem, mintha erről semmit sem tudnátok. Nektek sem szabad azonban arról elfeledkezni, hogy erőtök szerint jótékonykodjatok, mint szegények a szegények iránt. A jótékonyság kegyelmet és áldást hoz az otthonra" (CSL 135. o.). A 60. születésnapja alkalmából tartott lelkigyakorlatán, amikor úgy érzi, hogy kezd öregedni és kezdik öregnek tartani, lelki naplójában beszámol arról, hogy egy bizonyos összeget bocsátanak rendelkezésére, amelyet a szegényekre, egyéni szükségleteire és hozzátartozóinak támogatására fordított (LN 260. o). Egyéni szükségleteinek szolgálata azt jelentette, hogy az apostoli delegatura épületét kívülről és belülről egyaránt megújította. Anyagi javakkal magasabb célokért Az anyagi javak felhasználásának itt egy olyan területére értünk, amely szintén az evangéliumi szegénységhez tartozik, amelyre azonban ritkábban szoktunk figyelni. Ezeknek a javaknak az is rendeltetéséhez tartozik, hogy szolgálják a magasabb célok felé törekvő embert, felszabadítsák az anyagi egzisztenciájával együttjáró tehertételektől. „Fokozatosan felszínre kerülnek azok az emberi értékek, amelyekben ez a remény és lehetőség rejtőzik: a fizikai túlterhelés, az éhség, a nyomorúság, amely az emberiség kétharmadának nyomasztó terhe, a természettől adott megterhelések alól felszabadulni és szabaddá válni a szellem élete számára, ahol az életszínvonal lehetővé teszi a kultúrát és szabadidőt." így fogalmazza meg Congar a technikai kultúra anyagi bőségével lehetővé váló emberi célt (i. m. 114. o.). Ebből a szempontból az anyagi javak által nyújtott támogatás nem egyszerűen a szegénység és a szükség megszüntetését szolgálja, hanem ahhoz akar támogatást nyújtani, hogy az ember magasabb síkon, a szellemi élet síkján találja meg önmagát. Ezen a területen igen fontos feladat az, hogy megjelenésének különböző formáihoz, az ízléshez, a kultúrjavakhoz minél több ember jusson el. E cél elsősorban nem úgy valósul meg, hogy valaki anyagi feleslegéből minél többet áldoz könyvek, vagy például képek vásárlására, hanem inkább azzal, hogy szabad idejéből egyre többet szentel olvasásra, múzeumok, képtárak, színházi előadások látogatására, és így tovább. Ez a szemlélet világosan érvényesül az evangéliumi szegénység pápájának életvitelében. Bár egész életében szegény akart maradni és a szegényeket tudatosan segítette, ez nem akadályozta meg abban, hogy lehetőség szerint szép környezetet alakítson ki maga körül. Ennek egyik jele, hogy amikor párizsi kinevezése következtében elhagyja Isztambult, vallomása szerint szeretettel pihen meg szeme az ottani nunciatura épületén, berendezésein, amelyet ő újított meg és alakított ki ízléses hozzáértéssel. Egy kicsit fáj is, hogy most mindezt el kell hagynia, ahogyan erről testvéreihez írott egyik levelében beszámol (CSL 170— 171. o.). Amikor szülei aranylakodalmukat ünnepük, a szegénység szellemének megfelelő 230
