Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 4. szám - TÁVLATOK - Széll Margit: Gyógyítás, egészség, üdvösség
TÁVLATOK GYÓGYÍTÁS, EGÉSZSÉG, ÜDVÖSSÉG „A vallás a tartós lelki egészség jelentős feltétele” — vallja Christa Meves. Ez az elv már magába foglalja, hogy a gyógyítás-üdvösség fogalma feltételezi egymást. A latin „salus". a német „Heilen" egyaránt jelenti a jólétet, az egészséget, az üdvöt és a boldogulást: „Mens sana in corpore sanol" — tartja a klasszikus közmondás. A mai pszichoszomatikus irányzatú orvosi szemlélet kidolgozza a gyógyítás-üdvösség belső összefüggéseit. Ezt a látásmódot ismerhetjük meg Hans Schaefer élettanprofesz- szor jelentős tanulmányából.1 Ahhoz, hogy az embert testi és lelki oldaláról kiindultan egységes egészében szemléljük, össze kell vetnünk a két tudománynak, az orvostudománynak és a teológiának nézőpontjait, módszereit. A módszer — methodosz, metódus — a tudománynak azt a sajátos útját jelenti, amelyen haladva megvilágítja ismereteit. A módszertani alapkérdés: honnan tudjuk mindazt, amit az adott tudomány állít? — Az orvostudomány egzakt módszerekkel, közvetlenül mérhető adatokkal dolgozik. A teológus ilyen esetekben rendszerint zavarba jön, mivel állításaiban nem hivatkozhat mindig közvetlenül az isteni kinyilatkoztatásra, válaszai gyakran nem találhatók meg kifejezetten a kinyilatkoztatott szövegben, ami tudománya alapját jelenti. — Mindenesetre óvakodnunk kell attól az egyoldalú felfogástól, hogy az ún. természettudományos módszer csak a természeti, a testi jelenségek magyarázatára alkalmas. Az egészség és a betegség kérdése például a teológiai dimenziókban is egzakt látásmódot kíván. Itt nem módszertani határátlépésről van szó, mivel az orvostudomány és a teológia egy és ugyanazon egész emberrel foglalkozik testi, illetőleg lelki vonatkozásban. Mindkét tudománynak tehát olyan sajátos antropológiát kellene művelnie, amilyent évtizedekkel ezelőtt Victor v. Weizsäcker kezdett el, és amit ma W. Kütemeyer2 fejleszt tovább. A módszertani kérdés jól megközelíthető a szóhasználat segítségével is a gyógyítás-üdvösség összefüggésében. Az „üdvösség” szó szemantikája Az üdvösségnek, mint nyelvi jelnek és szónak értelmi megvilágításával az orvosi és a teológiai nézőpontot jobban összekapcsolhatjuk. A német Heilen és Heil — a gyógyítás és az üdvösség — közös indogermán szótőből ered (a német szavakból kell kiindulnunk, mert a gyógyítás-üdvösség összefüggésével elsősorban a német kutatók foglalkoztak). A heiten igei alakjában annyi mint orvosolni, gyógyítani, gyógyulni, megmenteni. A Heil az egész ember épségét, sértetlenségét, boldogulását jelenti, teljesebb értelemben kifejezi az ember evilági és örök üdvét. A heil mint jelző: sértetlen, egészséges. Óhajtó alakjával: Heill az emberek jó egészséget, boldogságot kívánnak egymásnak. A heif-szótő továbbképzett birtokló alakja a heilig, a szent. Kifejezi, hogy az adott személy, vagy tárgy valakinek a tulajdona. Ez a Valaki az Isten. Aki vagy ami szent, az teljesen az övé, Ö teszi teljessé, Ö formálja egész boldogságát. Sokkal régebbiek a latin salus főnév, és a salvus és sanus melléknevek, amelyek szintén a testileg és lelkileg egészségeset, az üdvösét és boldogítót jelentik. Egy másik tőből eredő sanctus szó sem csupán a szentet jelenti, hanem az épnek, a sértetlennek is a kifejezője. A franciában feltűnően hasonló a sain, egészséges, ép — és a saint, a szent, sérthetetlen mellékneve, a salutaire pedig ugyanúgy jelenti az egészségest, mint az üdvösségest. Ha valakit tehát szentnek tartunk, azt — mint említettük — Isten tulajdonának tekintjük. Schaefer az Isten-szó díszítőjelzőivel keresi a kapcsolatot az emberileg szent és üdvös, valamint az isteni jegyek között. 220
