Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 4. szám - TÁVLATOK - Széll Margit: Gyógyítás, egészség, üdvösség
— 1. Istent egyrészt számunkra negatív kategóriákkal jellemezzük: láthatatlan, nem érzékelhető, felfoghatatlan stb. Az Istent a tapasztalati világból tehát nem lehet értelmezni, az innen vett szavak elégtelenek rá. 2. Másrészt Istent az emberi vonások tökéletes fokaival írjuk körül. Ö a mindenható, a mindentudó, a jóság teljessége. Istent tehát egészen más módon tapasztaljuk meg, mint a világ dolgait. — 3. Végül az Istent a közösséghez tartozás vonásaival az atyaság, a szeretet, a védettség, az igazságosság jegyeivel közelítjük meg. A szent, az üdvös kifejezése jelzi azt, hogy az ember evilági épségét az Istenből való részesedés útján nyeri. Istenből árad felénk az épség, az egészség és az üdvösség. Az Isten jellemzői tehát nemcsak jelzésszerűek, hanem az ember evilági és örök üdve Istennel létrendileg is összetartozik. Az ember értelmezésében ezért szétválasztha- tatlan a gyógyítási és a teológiai szemlélet. Hogy az üdvösségnek és az egészségnek az összekapcsolódását a szenttel kimutassuk, ahhoz látnunk kell, hogy az Istenhez való hasonlóság miként formálja az ember evilági üdvét, éppen úgy, mint végső beteljesülését. Közelítsük meg ezért — a teológia üdvösségszemléletét, — a gyógyítás új szemléletét, — hogy majd felismerjük az üdvösség és gyógyítás kölcsönhatásait. A teológia üdvösségszemlélete Hogy az Isten az említett kiválóságoknak, a közösségi kapcsolatoknak és az egyéni élet beteljesedését magába foglaló jegyeknek tökéletes egésze, azt minden vallás hirdeti, de igazi emberközelbe a kereszténység állítja. — „Évekig tartó teológiai tanulmányaim megerősítettek abban — írja H. Schaefer —, hogy a kereszténység sajátosan antropológiai irányzatú vallás, mivel középpontjában az istenember: Jézus Krisztus áll. A kereszténység a Biblia tanúsága szerint éppen úgy, mint az egyház fejlődésében közösségi beállítottságú, mert megvallja, hogy ahol az egyház tagjai egybegyűlnek, ott jelen van Krisztus." (i. m. 275.) A KERESZTÉNY ÜDVÖSSÉGSZEMLÉLETTÖL különböző, eltérő vélemények is vannak. — Egyesek leegyszerűsítve — főleg orvosi nézőpontból — úgy tekintik a vallást, mint az egészség védelmére az évszázadok tapasztalataiból összegyűjtött egészségügyi előírásokat. Eszerint a táplálkozási rítusok előírják az egészséges böjtölést, a trichinával fertőzött hús eltiltásával (mohamedánoknál, valamint a kóser-hús a zsidóknál), a tisztálkodási szabályokkal védik az egészséget, a családtabukkal megóvnak a vérfertőzéstől. A mai teológiával együttműködő gyógyító tudomány, az ún. medicinális teológia a vallást nem intézheti el ilyen egyszerűen. Az összefüggések sokkal mélyebbek és szerteágazóak. — Számolnunk kell azzal, hogy ma az emberek nem veszik komolyan az egyházi előírásokat, de ugyanakkor hiányzik belőlük a kellő egészségtudat is, a helyes élet ismerete és akarása. Még tőlünk keresztényektől is távol van a helyes emberi élet egységes megfogalmazása. — Vannak, akik a keresztény üzenet evilági üdve ellen azzal próbálnak érvelni, hogy a szentek sem voltak egészségesek. Tény, hogy volt közöttük például neurotikus, de sokan éppen betegségük által szentelődtek meg. Nem lehet tehát az a tétel általános, hogy aki vallásos .annak egészségesnek kell lennie. Azonban mégis állíthatjuk, hogy az általános keresztény eszmény testileg-lelkileg ép, egészséges, evilágot megszentelő életet kíván, aminek folyamatos beteljesülése az örök üdvösség. —• Szembetűnik az is, hogy a 2. Vatikáni zsinatnak az élet szinte minden területét érintő dokumentumai, valamint a püspöki szinodusok szövegei alig tesznek említést az egészségről. A beteg ember, mint a karitász tárgya szerepel, a betegséget pedig csak a miselátogatástól, vagy egyéb előírástól mentesítő okként említik meg. Az egyház betegségszemléletében nyilvánvalóan még az eddigi orvosi felfogás tükröződik. Az orvos- tudomány a betegség kifejlődésének közvetlen kóros kialakulását figyeli, a betegség távolabbi alapokait módszeresen még nem kutatja. így a megfelelő gyógyítási szempontok hiányában a lelkipásztorkodás sem képes a betegség testi-lelki okait feltárni, azoknak elhárítását, szublimálását megfelelően az emberekben tudatosítani. A szenvedést 221
