Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Szennay András: Az egyház missziós küldetése
evangélium számos ún. keresztény országban csakúgy, mint például Távol-Keleten még máig sem érte el, vagy már nem érte el az emberek szívét-lelkét és még kevésbé hatotta át a társadalmakat, a népeket. Igaz ugyan, hogy a kereszténység majdnem mindenütt jelen van, és az evangélium számos ősi értéke ma már ott és úgy is hat, ahol nem gondolnak erre tudatosan. De vajon megelégedhetünk-e ezzel az implicit, vagy ha úgy tetszik, anonim kereszténységgel? — Az evangélium ugyan elért már a föld határáig, de még mindig nem kapott helyet, vagy már nincs helye a keresztény Európa, a keresztény múltú Magyarország tömegének szívében. És talán azért, mert máig is — úgy tűnik — gyarló küldötteknek, misszionáriusoknak bizonyultunk. Mi tagadás, az ateista humanizmus napjainkban igen széles rétegeket érint. S ami talán egyeseket meglephet: a jelenség nem 30—35 évre, hanem közel két évszázadra, a fölviiágosodás korára vezethető vissza. Missziós feladataink Tegyük föl tehát a kérdést: vajon a szívek mélyéig hatni kívánó misszionálás nem követeli-e meg tőlünk, hogy számos újszerű, modernként jelentkező kulturális és élettapasztalatot jobban szemügyre vegyünk? Vajon egyértelműen és feltétlenül azzal hozzuk-e közelebb az evangéliumot és a kereszténységet a ma emberéhez, a mai fiatalabb generációhoz, hogy régi nyelvezetet, formákat igyekszünk — olykor görcsösen — fönntartani, ill. felújítani? Vajon a kétezer éves evangéliumot nem új tömlőkben kell-e minden kor számára továbbítani? Anélkül, hogy a szerteágazó problémát itt részletesen elemeznénk, csak arra utalnék: a kereszténységet, az evangéliumot minden időben és helyen, minden társadalmi környezetben és kulturális összefüggésben kell „beültetnünk”, otthonossá tennünk. Ennek a feladatnak alapfeltétele, hogy 1. a módszerében és útkeresésében az embereket elérni kívánó missziós munka nem hagyhatja figyelmen kívül a konkrét embert és a mai társadalmi-kulturális környezetet. Vonatkozik ez Távol-Keletre, Közép-Afrikára, de hazánkra is. A megváltozott társadalmi kontextusban az egyház helyzete is változott és folyamatosan változóban van. — 2. Mindennek következményeképp (és nem fordítva) változnia kell az értelmező teológiai és a gyakorlati ielkipásztori munkának is. A kezdő lépéseket a helyzet felismerése nyomán a 2. Vatikánum megtette, a folytatás a mi feladatunk. — 3. Az intézményes egyházról alkotott képet egyre jobban szakramentális egyházképpé kell alakítanunk. Az új egyházkép a világgal való kapcsolatteremtés feladatainak légióit vonja maga után. „Az egyház a mai világban” lelkipásztori konstitúció néhány fontos feladatot már fölvázolt. A zsinati szemléletet erősíti a teológiai megfontolás is. A hivő nézés úgy szemléli a világot, mint Istennek eszkatologikus aktivitását, mely végcélja felé vezeti — az ember közreműködésével — egyházát és az egész világot. Mindez a szempont szükséges ahhoz, hogy végre tudomásul vegyük: küldetésünkben, missziós feladataink végzésében Istenhez, a Vele való együttműködéshez kell elvezetnünk környezetünket, hogy a világot és benne minden embert valóban hazavezethessük. Jézus felé tekintve Az egyház missziós munkáját szüntelenül Jézus küldetéséhez kell viszonyítanunk. Jézus szeretetből vállalta küldetését. Számára az Atya, az Isten neve nem a „siker", nem az eredményesség volt, legalábbis nem evilági értelemben. Az egyházi missziót sem motiválhatja semmiféle statisztikailag, vagy egyéb módon rögzíthető siker, egyfajta sikerélmény. Ami a mi küldetésünkből fakadó feladatunk, az — Joachim Wanke erfurti püspök szavát használva — Jézus ..halálszolgálatának” (Todesdienst) vállalása. „Halálra válni”, azaz önkéntesen, szeretetből fölajánlani azt is, hogy lassan odaadhassuk a missziós munka számára önmagunkat. Ez az önmagunk-halálra-adása, ez a fölőrlődést is vállaló szolgálat lassan „életszolgálattá" magasztosul. Tudunk kortárs-példákat fölhozni, ismerteket, mint pl. Kalkuttai Teréz anya Szeretetmisszionáriusoit, vagy Charles de Foucauld kistestvéreit. De élnek köztünk is ismerten, vagy ismeretlenül olyanok, akik saját életkörülményeik között és küldetés-tudatukból nem kevésbé életmentő „halálszolgáiatra” vállalkoznak. Az önmagát kiüresítő Jézus követésére elszegődni: missziós feladat vállalása és végzése. A kenóziszban, az ön-feladásban, ön-kiüresítésben mindig jelen van és hatékony a soteriologikus momentum. Akik Jézus küldetésében járnak, azok hitben tudják és olykor eleven erővel át is élik ezt (Joachim Wanke: Der „Todesdienst" und der „Lebensdienst” Jesu und der Kirche, in: Diakonia 1981. 155—58.). 208,
