Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)

1981 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Szennay András: Az egyház missziós küldetése

világhoz tartozók már-már szakítanak egymással. A vezetők — mindenekelőtt Péter — valahol a középen állnak. Látják a helyes irányt, de még nem tudják pontosan meghatározni a követendő utat. Kicsit ide is, kicsit oda is . .. És a megoldási kísérlet során egyre világosabbá válik, hogy nem is annyira ők, és nem is a nagy tömeg, a hivő nép, hanem az Úr Lelke vezeti holnapja leié egyházát. Jézus Krisztus egyháza nem marad meg zsidó szektának, hanem lassan a sok helyi kisebb egyházi közösségből álló, számos politikai hatalommal, kultúrával, néppel, nyelvvel kapcsolatba kerülő világegyházzá válik.

Történelmi párhuzamok, előzmények

Az egyház kétezer éves történelme során, ha nem is ismétlődött meg semmi, de számos hasonló helyzet, esemény, válaszút adódott. S a kissé is gondos vizsgálódás feltárhatja, hogy a történelemnek, a történelem eseményeinek, a társadalomnak és a környezetnek hatása nem valami többé-kevésbé esetleges, véletlen tényező volt az egyház számára, — hanem ahogyan azt századunk egyik jeles egyházi vezetője, Faulhaber bíboros jelmondata is hirdette: Az idő szavában Isten szava„ útmutatása jelentkezik (vox temporis, vox Dei). Félre ne értsük: nem a napi és gyorsan változó, divatos frázisokra, jelszavakra gondolunk, hanem azokra a követelményekre, felszólításokra, igényekre, melyek egy-egy konkrét időben és helyen a kereszténység felé, a helyi egyházak, sőt gyakran az összegyház felé is elhangzanak. Ezek — végső soron — Isten üzenetei, fölszólításai és a Jézus küldetését — misz- szióját — vállaló, továbbvivő keresztények kötelező feladatai.

E rövid gondolatmenet már jelzi: az egyháznak és mindenekelőtt az egyes helyi egyházi közösségeknek a hely- és időtényezőket, a környezetet tudomásulvevő, konkrét szituációja teológiailag, elsősorban pasztorál-teológiailag releváns, sokat mondó, sőt létmeghatározó tényező. 1

Igyekezzünk azonban kissé konkrétabbak is lenni. Kérdésünket, illetőleg saját helyzetünket most nem vallásszociológiai fölmérésekkel szeretném vázolni, hanem inkább egy történelmi közelmúltból vett ténnyel, eseménnyel próbálnám megvilágítani. A jelszó, mely fölszó- lítást foglalt magában: „Franciaország missziós ország”, — a negyvenes évek elején egyre inkább köztudottá, közismertté vált. „Tényt állapítok meg: Népünk széles rétegei már nem gondolkodnak keresztény módon. Köztük és a valódi Krisztus-közösség között szakadék tátong. E tény azt követeli, hogy ha valóban el akarjuk érni őket, akkor ki kell lépnünk házunkból, otthonunkból és fel kell őket keresnünk, el kell hozzájuk mennünk. Ez ma az igazi probléma. Eddiqelé szinte minden fáradozásunk eredménytelen maradt, még a Katolikus Akció (Actio Catholica) is tehetetlennek bizonyult. Annak, mert a — legalábbis — hitük szerint még katolikusok között végezte munkáját." — Aki e sorokat leírta, az az 1940-ben párizsi érsekké kinevezett Suhard biboros volt. Feljegyzéseinek tanúsága szerint ez volt a helyzet, amellyel Párizsban, de az országban is szembetalálta magát. Ugyanő azonban már 1929-ben, mint Bayeux püspöke feljegyezte: Franciaországot újra misszionálni kell, az országnak misszionáriusokra van szüksége. Suhard bíboros élete végéig hangoztatta: nem csak a „szent maradékkal”, a még katolikusokkal kell az egyháznak foglalkoznia, hanem az ország minden emberével, a kortárs újpogányokkal is. — És azóta számos európai ország keresztényei néztek szembe a problémával: vajon nem vagyunk-e mi is újra misz- sziós terület? A kérdést olykor egyfajta keresztény sci-fi-történetig fokozták. Néhány éve például az Új Ember hasábjain olvashattuk: Európában a harmadik évezred elején majd afrikai bennszülött keresztények fogják a missziós munkát végezni, hogy az öreg kontinenst újra megtérítsék. — Több mint 30 éve, 1948-ban, Mainzban a 72. német katolikus napokon „Németország missziós terület" címmel tartotta Ivo Zeiger előadását. Többek között ezeket mondotta: Jól tudom, hogy katolikus híveink még komoly értékeket őriznek. Azoknak a százaléka, akik a szentségekhez járulnak, még örvendetesen nagy, nagyobb, mint számos ún. katolikus országban. A vasárnapi templomba járók száma még ennél is jelentősebb. De mindez nem lehet megvetett ágy, melyen pihenünk. Tőke, alaptőke ugyan, — ez igaz, de ha komoly missziós munkánkkal nem gyarapítjuk, akkor mihamar el fog sorvadni, — Ivó Zeigert annak idején e megállapításáért igen sokan bírálták, pesszimistának nevezték, sőt támadták. Voltak, akik szerint szavai sértették a katolikus egyházat, a híveket. Egyesek azt tartották, hogy a diaszpóra-szituáció és a misz- sziós terület emleqetése nyomán a távoli földrészeken végzett misszió kerül majd veszélybe. Zeiaer későhb. néhány év után nvomatékkal ismételte: Németország már misz- sziós országgá, területté változott. S csak úgy lehet azt misszionálni, az egyháznak, a híveknek küldetésüket ott vállalni, ha a még meglévők, a „maradék” — egyének és közösséqek — valódi erjesztő kovásszá válnak. A missziós helyzet — missziós feladatok vállalását követeli. Valóban a Föld sójává, világosságává, kovásszá kell válni. — Mindennek 30—40 éve és nem rólunk, hanem tőlünk nyugatra eső országokról van szó.

204